"A magam erejéből lettem senki"
Mikó István Budapest, 1950. október 22.én született Budapesten. Jászai Mari-díjas színművész, rendező, zeneszerző.
Mikó István 1969–1973 a Kaláka együttes alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt (2002. január 1-jén mondott le), 1986–1987 között az Operettszínház vendége, majd 1987-től másodállású tagja. A kisvárdai Várszínház egyik alapítója volt. 2003 óta a Turay Ida Színház színésze, rendezője és szakmai igazgatója.
A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 269, azaz a legtöbb bemutatóval regisztrált művész.
Számos tévéfilmben láthattunk, illetve szinkronszínészként hallhattunk. Ő adja hangját Robin Williamsnak, Brekinek a Muppet Show-ból, a Főkukacnak A nagy ho-ho-horgászból, Micimackónak vagy éppen Béninek a Frédi és Béniből.
1988-ban jelent meg nagylemeze: A „Miko® csendül fel a régi nóta” című korongon néhány saját szerzeménye is szerepel. Ezek közül az egyik legismertebb a Szenes Iván szövegére írt „A magam erejéből lettem senki” című dal.
Díjai:
Jászai Mari-díj (1985)
A Fővárosi Tanács Nívódíja (1990)
Erzsébet-díj (1990)
EMeRTon-díj (1993, 2000)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994)
Turay Ida-vándordíj (2011–2012)
Kálmán Imre Emlékplakett (2014)
Címlapfotó: MTI – Zih Zsolt