A korábbi BKK-vezér teljesen ledöbbent a kijevi tömegközlekedés láttán

Startlap - Startlap
Vitézy Dávid alaposan rácsodálkozott arra, milyen körülmények vannak az ukrán fővárosban.

Hosszú Facebook-bejegyzésben osztotta meg kijevi tapasztalatait Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezérigazgatója. A posztot számos fényképpel illusztrálta, amelynek lényege az, hogy az ukrán tömegközlekedés mennyivel előrébb tart, mint a magyar.

Bár Kijevben is megtalálhatóak az 1970-es évekből maradt, felújítatlan szovjet metrószerelvények, illetve a Tátra-villamosok, Vitézy kiemeli, hogy szinte csak alacsonypadlós buszokat és trolikat látott, valamint zártpályás villamosokat, amelyek gyorsabban közlekednek az autóknál. Szintén megdöbbentő volt számára, hogy a metró és a villamosok kapurendszere érintésmentes bankkártyát és hitelkártyát is elfogad, így nem kellett külön jegyet vennie, éppúgy, mint Londonban vagy Chicagóban. Ráadásul a jegy is rendkívül olcsó, átszámítva csupán 80 forint.

Érdekesség, hogy az elektronikus jegyrendszert és a beengedő kapukat Magyarországon 2006-ra ígérték, ám azóta sem sikerült bevezetni – írja az index.hu.

Vitézy szerint a tömegközlekedés mellett a Magyarországról kitiltott Uber is nagy népszerűségnek örvend az ukrán fővárosban, és meg is éri. A repülőtérre például fél órán keresztül ment az autóval, és a végén csak 1300 forintot kellett fizetnie.

Érdekes volt a hétvégén Kijevben járni. Az ukrán fővárosban egyszerre vannak jelen a még felújítatlan szovjet…

Közzétette: Vitézy Dávid – 2018. szeptember 3., hétfő

Ez is érdekelhet

képcím

Sok budapesti várt erre - hiánypótló döntés született az...

képcím

Újbudát összekötik Újpesttel: újabb fonódó villamosvonal...

képcím

Vitézy Dávid: Indulok a főpolgármester-választáson