A korábban naplóval gyereket verő Fideszes alpolgármester lehet az iskola igazgatója Pusztaszabolcson

Tüke László szerint az általa is aláírt jegyzőkönyv nem a realitásokat tartalmazza.

Szerző: Startlap

Forrás: startlap.hu | 2019-01-09 10:41

Tüke László forrás: pusztaszabolcs.eu

„Figyelmeztetem, hogy a jövőben tartózkodjon az ehhez hasonló reakcióktól és a pedagógus munkakörben elvárható türelemmel és szakértelemmel kezelje az esetleges iskolai konfliktushelyzeteket.” Ez szerepel abban az írásos figyelmeztetésben, amit Tüke László, a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola tanára kapott az illetékes tankerületi központtól májusban. A pedagógus Tüke László – aki 2015 óta a város fideszes alpolgármestere is egy meglehetősen furcsa cserének köszönhetően – az egyik pályázó az iskola igazgatói posztjára – írja a 444.hu.

Ordítozva ütötte az ötödikest

Azért kapott írásos figyelmeztetést, mert május 4-én az iskolai nagyszünetben a naplóval megütött egy ötödikes diákot.  Az ütés miatt a szülők vizsgálatot kezdeményeztek. A jegyzőkönyvekből az derült ki, hogy a nagyszünetben két osztálytárs, egy fiú és egy lány között konfliktus alakult ki. Erről értesítették az osztályfőnök Tüke Lászlót, aki berontott a kémiaterembe, egy padot tolt a terem ajtaja elé, felugrott rá, kirántotta konnektorostul az iskolarádió hangszóróját, majd ordibálni kezdett a gyerekekkel, és fejbe vágta az egyiküket a naplóval. 

Nem is volt olyan nagy az az ütés

Ezt Tüke is elismerte az általa is aláírt jegyzőkönyvben.  A felindultságát azzal indokolta, hogy neki azt mondták a gyerekek, hogy egy fiú megrugdalt egy lányt.

Valóban kiabáltam a gyerekekkel és valóban fejbe vágtam a naplóval. Nem lehet ilyet tenni, de ez nem volt egy akkora ütés. Lehet, hogy ez a gyereknek lelkileg rosszul esett. Nekem az esett lelkileg rosszul, hogy letagadta, hogy megrugdalta A.-t, másrészt pedig az, hogy ez a konfliktushelyzet volt az osztályban, amiben ő tevékenyen részt vett

– magyarázkodott a Fideszes alpolgármester.

Érdemi következménye nem lett az esetnek

A tankerület ugyan lefolytatott egy vizsgálatot, de annak lezárultát követően Tüke nemhogy az állását nem vesztette el, de pályázik iskolaigazgatónak is. A pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskolában még nyáron kellett volna öt évre igazgatót választani, de akkor ez annyira nem jött össze, hogy egyáltalán az is kérdés volt, hogy el tud-e indulni az új tanév szeptemberben az iskolában. Nyáron ketten pályáztak a posztra: Kocsis József, aki már tíz éve vezette az intézményt és a naplós ütés miatt írásban májusban figyelmeztetett Tüke László. A szülők, a pedagógusok és az iskolai alkalmazottai többségben azt akarták, hogy Kocsis folytassa újabb öt évig.

Mindenki lemondott

A város fideszes polgármestere, Csányi Kálmán párttársa és alpolgármestere, Tüke László mellett állt ki.  Végül egyikük sem kapta meg az ötéves megbízást, a minisztérium úgy döntött, hogy faramuci megoldással Kocsis folytathatja, de csak egy évre. Az igazgató ezt nem fogadta el, de nemcsak ő, a helyettesei is lemondtak. Végül egy nemrég érkező pedagógus, Gódi Katalin vállalta átmeneti időre az iskola vezetését. Új pályázatot írtak ki, ezen az iskola ideiglenes vezetője, Gódi Katalin indult, a másik pályázó pedig ismét Tüke László.

Az írásbeli figyelmeztetést elegánsan kihagyta a pályázatából

Tüke előző pályázatában még nem szerepelhetett az írásbeli figyelmeztetést, mert azt márciusban adta be. Az újat októberben írta, de abban sem szerepel az írásbeli figyelmeztetés. 

Nem történt semmi lényeges

A pedagógusok és a szülők többsége nem Tüke Lászlót, hanem az iskola ideiglenes vezetőjét, Gódi Katalint támogatja. Ez csak ajánlás, a minisztériumot nem kötelezi semmire. A 444 megkereste Tüke Lászlót, aki a fenntartó engedélye nélkül nem nyilatkozhat. Annyit elmondott, hogy szerinte nem történt bántalmazás. Amikor megkérdezték, hogy akkor miért írta alá a jegyzőkönyvet, amiben elismeri a gyerek megütését, azt válaszolta, hogy az nem a realitásokat tartalmazza. Megkérdezték azt is, hogy akkor miért kapott írásbeli figyelmeztetést és miben ismerte el, hogy hibázott, de ezt nem árulta el. Ám szerinte olyan nem történt, ami ellehetetlenítené az indulását a pályázaton.

Mai nap hírei

Szél Bernadett pert indít Kásler minisztériuma ellen

budavidek.ezalenyeg.hu5 órája

Amit a pálinkafogyasztásról tudni érdemes

agroinform.hu5 órája

Ha most elaludtál, milliókkal fogsz a sorban várakozni

transpack.hu5 órája

Kulka János: „Felmentem az égbe”

eletforma.hu6 órája

Alkoholista, véreskezű diktátor vagy polgárháborús hős?

igenyesferfi.hu10 órája

Új lehetőségek az idegrendszeri betegségek kezelésére

szimpatika.hu11 órája

Dr. Gyurkó Szilvi: „Az életem akkor kezdődött, amikor anyám meghalt” – Csupa szeretetből hallgatott mérgező gyerekkori mondataink

wmn.hu11 órája

Mi történik a testeddel, ha egyáltalán nem hordasz bugyit?

joy.hu13 órája