A kocsmáros meghúzta a vendég fülét – bírósági üggyé fajult az eset

Startlap - Startlap
A férfi nem akart távozni záráskor, a szóváltás vége pedig verekedés lett.

Alighanem már minden kocsmáros találkozott olyan vendéggel, aki úgy érezte, rá nem vonatkoznak a szabályok, és hiába van záróra, ő addig maradhat, amíg akar. De az sem szokatlan, hogy ezek után valaki még a szép szónak sem enged, és csak nagy nehézségek árán lehet kitessékelni a kocsmából.

Hasonló helyzetbe került egy gyöngyösi férfi, aki az autóbusz-pályaudvarnál dolgozik kocsmárosként. Tavaly júniusban tért be hozzá egy 49 éves férfi, aki délutántól este 8-ig, zárásig italozott a kocsmában, sőt maradt volna tovább is. A kocsmáros azonban elhatározta, hogy bezár, így távozásra szólította fel a férfit, aki azonban tapodtat sem mozdult – írja a 24.hu.

A kocsmárosnak elfogyott a türelme, és meghúzta a vendég fülét, aki ezt nem vette jó néven, és cserébe egy táskával kezdte őt verni. Aztán elkezdődött az igazi verekedés, a vendég ütötte és rúgta a földre került kocsmárost, akinek a felesége vetett véget a csetepaténak.

Komoly sérülést egyik férfi sem szenvedett, azonban így is bírósági ügy lett a történtekből, és több mint egy évvel az esetet követően ítéletet hoztak, mely szerint a kocsma üzemeltetőjével szemben elhalasztják a vádemelést, míg a társtettesként elkövetett garázdasággal vádolt férfi pénzbüntetésre számíthat.

Ez is érdekelhet

képcím

Jogerős ítélet a volt barátnőjét megvakító férfi ügyében

képcím

Továbbra is börtönben marad a bicskei gyermekotthon pedofil...

képcím

Megszületett az ítélet Bige László ügyében