A futónő harcolt, amíg lehetett – ez buktatta le gyilkosát

Startlap - Startlap
Gyurik Krisztina sérülést okozott támadójának, akinek így megtalálták a DNS-mintáját a helyszínen.

A helyszínen hagyott vérnyomból azonosították R. Szilveszter DNS-ét. Áldozata, Gyurik Krisztina sérüléseket ejtett a férfin, aki csak kemény küzdelem árán tudta maga alá gyűrni a nőt – írja a Bors.

„A soroksári gyilkosság ügyében olyan DNS-mintát talált a rendőrség, amely egyezés esetén egyértelműen felfedi a gyilkos kilétét” – mondta Kovács Lajos, nyugalmazott rendőr.

Ezt erősítik Petőfi Attila, a nyomozást vezető vezérőrnagy sajtótájékoztatón elhangzott szavai is, mely szerint az egyezés miatt a bizonyítással már nem lesznek gondok az eljárás során. Információk szerint a gyilkosság után több helyről sikerült a helyszínelőknek DNS-mintát nyerni, többek között megtalálták a gyanúsított vérét is a helyszínen.

Az R. Szilvesztert védő dr. Lichy József egyelőre nem kapott hivatalos értesítést ebben az ügyben, de nem is cáfolta egyértelműen a híreket. Közölte, jelenleg a nyomozati anyagokra vár, amelyekből kiderülhet, pontosan mi áll a hemogenetikai vizsgálatban.

R. Szilveszter a nyomozóknak azt mondta, látta, hogy egy férfi bántalmaz egy nőt, akinek segíteni próbált, összeverekedett a támadóval. Miközben védeni próbálta a nőt, megsérült, így kerülhetett a DNS-e a tetthelyre.

A napi szinten hosszú kilométereket futó Krisztina jó erőnlétben volt, védekezésképp több sebet is sikerült ejtenie támadóján. Ennek ellenére a két méter magas, nagydarab férfi felülkerekedett áldozatán, akit kötéllel megfojtott, miután megerőszakolt.

„A támadónak legalább két és félszeres előnye volt az áldozattal szemben – mondta Végh József kriminálpszichológus. – Aki ilyenre vetemedik, az biztosan megtervezi a támadást. Ha az első ütés jó helyen találta el, akkor hiába védekezett szegény, megszédült, így nem ma­radt elég ereje. A fojtogatásra vélhetően a szexuális perverziója kiélése miatt került sor. Látni akarta a szenvedést és érezni a fölérendeltséget. A hölgy nem azonnal vált harcképtelenné, a megsebesített támadó otthagyott véréből vehettek DNS-mintát. Így könnyen lehet, a futónő harcias­ságának köszönhető, hogy sikerült azonosítani a férfit.”

A gyilkosság után egy hónappal börtönbe kerülő R. Szilveszternél négy mobiltelefon és három SIM-kártya volt elfogása idején. A legújabb információk szerint az azóta is fegyintézeti letétben lévő készülékek között ott van Gyurik Krisztina telefonja is. R. Szilveszter ügyvédje egyelőre nem kapott erről sem hivatalos értesítést. Vallomást még nem tett, de az ügyvéd szerint hamarosan sor kerül erre. Kardos Lajos, az áldozat özvegye azt mondta a lapnak, hogy szeretné tudni, valóban Krisztina telefonját találták-e meg R. Szilveszternél.

Ez is érdekelhet

képcím

Magyar Péter üzent Rogánnak: "Táncolj Tóni, búcsúbuli!"

képcím

Kétmillió magyar veszítheti el a védettségét májusban

képcím

Százmilliókat kell fizetnie a NAV-nak egy német gyógyszergyárnak