’A Corvinuson indult folyamatot az egész felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni’

Startlap - Startlap
Palkovics László versenyképes felsőoktatást akar.

A Corvinus Egyetem új működési modelljéhez vezető folyamatot az egész magyarországi felsőoktatásra szükséges kiterjeszteni – erről az innovációs és technológiai miniszter beszélt szombaton Pécsett.

Palkovics László a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) tisztújító közgyűlésén azt mondta: az a cél, hogy egy egyszerűbb, hatékonyabb működési környezet révén megteremtsék a versenyképesség alapjait a felsőoktatásban.

Hozzátette: azt szeretnék, ha a magyar egyetemek ugyanolyan feltételek mellett tudnának működni, mint más országok egyetemei vagy egy magyarországi magánegyetem, és nem terhelnék az intézményeket feleslegesen olyan ügyek, ami ebbe a struktúrába nem fér bele. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptemberben jelentette be: jövő július 1-jétől állami alapítású alapítvány tartja fenn a Corvinus Egyetemet, amely közhasznú felsőoktatási intézményként működik majd. A döntés célja, hogy az egyetem nemzetközileg még magasabb színvonalú legyen és hosszú távon is piacképes diplomát adjon ki.

Palkovics László a pécsi konferencián beszélt arról, hogy a termelékenység növekedéséhez elengedhetetlen Magyarország és a hazai tulajdonú vállalkozások innovációs képességének javítása, ehhez pedig az egyetemek biztosíthatnak hátteret. Jelezte: az egyetemekre szeretnék ráépíteni azt a támogató funkciót, amely a vállalkozások innovációs képességének fejlődéséhez vezet. Ha ez nem valósul meg, komoly gondokkal szembesülnek a 30 éve létező, első generációs magyar vállalatok – mutatott rá.

Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatási államtitkára elmondása szerint “azt, ami most a Corvinus Egyetemmel történik”, legalább jogszabályi szinten szeretnék a többi felsőoktatási intézmény számára is biztosítani. Minden intézménynek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy eredményesen tudjon gazdálkodni és meg tudja valósítani azt a küldetést, amire hivatott – jelentette ki.

 

(MTI)

Ez is érdekelhet

képcím

Távozik Vitézy Dávid

képcím

Orbán Viktor elfogadta Palkovics László lemondását

képcím

Bejelentette lemondását Palkovics László