A Centrál Színház előadása közben indult meg egy szülés

Startlap - Startlap
Még az improvizáció nagymesterét, Pokorny Liát is sikerült jól meglepniük.

Szombat este a Centrál Színházra éppen a Dolgok, amikért érdemes élni című darabot játszották, Pokorny Liával a főszerepben, amikor a kilencedik sorban az egyik nézőnél megindult a szülés – írja a Bors. A színésznő éppen a nézőtéren sétálgatott, amikor az asszonynak elfolyt a magzatvize.

A hölgy kedvesen mentegetőzött: bocsánat, elfolyt a magzatvíz. Próbált megnyugtatni, hogy nem az első gyerek, már rutinosak. Ez egy improvizációs előadás, de erre még én sem számítottam. Ilyen a praxisunkban még nem történt. Nagyon drukkoltam nekik. Kinyomoztuk, kik ők, és kiderült, még akkor este megszületett a baba

– fogalmazott a színésznő.

A lap az édesanyát is megtalálta, aki elmondta, hogy az orvosával még viccelődtek is azon, mi lesz, ha pont a színdarab alatt indul be a szülés, ráadásul már az első gyermekük is egy színházi előadás után jött világra.

Szerettem volna végignézni, de egyszer csak éreztem, hogy elfolyik a magzatvíz. Szóltam a férjemnek, hogy azonnal induljunk. Fel kellett állítanunk a sort, míg kiértünk, Lia odasétált hozzánk. Mondtam neki, hogy mi történt, mire megtapsoltak. Háromnegyed nyolc körül jöttünk el, és tíz óra tizennégy perckor megszületett a második kislányunk. Ez egy filmbe illő történet

– mesélte el a boldog anyuka, akit férjével együtt meghívást kapott a következő előadásra a darab producerétől, Bereczki Zoltántól, hogy megnézhessék az előadás végét.

Ez is érdekelhet

képcím

Ismét kísérhet szüléseket Geréb Ágnes

képcím

"Egy kezemen meg tudnám számolni azokat, akik nem a híres embert...

képcím

A 149-es buszon született meg egy kisbaba, a sofőr segített az...