A Barátok közt Tildája anyagi gondokkal küzdött a sorozat után, évekig tejfölös kiflin élt

Startlap - Startlap
Szabó Erika otthagyta a sorozatot, hogy megvalósítsa álmát, de emiatt öt éven keresztül ételre is alig volt pénze.

Szabó Erika hat éven át alakította a Barátok közt című sorozatban Mátyás Tildát. A fiatal színésznő többre vágyott, ezért 23 éves korában otthagyta a műsort, és elkezdte a a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Azonban nemcsak a Rózsa Bisztrónak kellett búcsút mondania, hanem az anyagi biztonságának is. Az egykori sorozatsztár öt éven keresztül nélkülözésben élt.

“Ahhoz, hogy megéljek, hetente háromszor hajnali négykor keltem, mert reggeli műsort vezettem a dabasi rádióban, majd rohantam az egyetemre, ahol olykor hajnali egyig is eltartott a próba. Az öt év alatt alighanem az összes tejfölös kiflit megettem, ami egy életben kijár az embernek, mert csak arra volt pénzem, és előfordult, hogy hónap végén a szüleimtől kértem ötezer forintot benzinre. De nem feledtem a célom” – mesélte a Story magazinnak a fiatal színésznő.

Címlapkép: MTI Fotó/ Kovács Attila

Ez is érdekelhet

képcím

Bagi Iván több mint 100 kilós lett, ezért felhívta Norbit, és...

képcím

A 8 hónapos terhes Török Réka férjhez ment 18 évvel idősebb...

képcím

Megszületett Orbán Viktor negyedik unokája