9 óra várakozás után, hajnali 4-kor fogadták a sürgősségin a 77 éves nénit

Startlap - Startlap
Így reagált a minisztérium az ügyre.

Több mint 9 órán át várt a sürgősségin Debrecenben egy 77 éves szívbeteg asszony. Kétoldali tüdőgyulladással vitte be a mentő a debreceni Kenézy Gyula Kórházba 7 óra előtt. Hajnal négykor vizsgálta meg egy orvos – hangzott el az RTL Klub kedd esti Híradójában.

Az idős beteget a szomszédja, az ápolónőként dolgozó Rákóczi Zoja kísérte el a kórházba. Mint mesélte, csaknem tíz órát vártak étlen-szomjan mire sorra kerültek.

Iszonyatosan nagyon rosszul viselte, sírt, szinte mint egy gyermek – nyilatkozott a csatornának a nő, aki szerint többen már reggel óta ott voltak a sürgősségin, és olyan is akadt a várakozók között, aki rokonait kérte meg, vigyenek neki ebédet.

A nyugdíjas asszonyt végül az utolsók között hívták be hajnali 4 óra előtt, és már haza sem engedték. Az RTL Klub úgy tudja, infúziót kapott és már jobban van.

A debreceni Kenézy Gyula Kórház tájékoztatása szerint aznap 102 beteg érkezett a sürgősségire, őket nem érkezési, hanem súlyossági sorrendben látják el. Szerintük az asszony a második legenyhébb besorolási kategóriába tartozott, így az ellátása halasztható volt.

Az intézmény azt írta a RTL Híradónak, hogy a beteg órákra el is ment az osztályról, az asszony szerint ez azonban nem igaz. Hajnalban már valóban nem bírt tovább várni, de olyan gyenge volt, hogy ki sem tudott menni az épületből.

A csatorna a debreceni ügyben kereste az illetékes minisztériumot is, ahonnan azt a választ kapták, hogy a kormány jelentős fejlesztéseket kezdett a sürgősségi ellátás javításáért a vidéki és a fővárosi kórházakban is.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez is érdekelhet

képcím

Van olyan magyar kórház, ahol már 2030-ra jegyzik elő a betegeket

képcím

Vizsgálatot indít az Országos Mentőszolgálat Curtis édesanyja...

képcím

A Belügyminisztérium a budai kórházi osztályok leállásáról