3,6 forint egy Disney-babáért a munkás bére Kínában

Startlap - Startlap
Érdekes a világcég hozzáállása a kérdéshez.

A népszerű Ariel-babákat gyártó kínai munkások sokat túlóráznak a szalag mellett, mégis nagyon keveset keresnek – írja a a HVG.hu. Mint ahogy a Guardian kiderítette, a Disneynek készülő játékok után az ázsiai dolgozók csak 3,6 forintot kapnak, és havonta a maximális 36 helyett valójában 175 órát túlóráznak.

A Solidar Suisse jogvédő szervezet a China Labor Watch adataira támaszkodva úgy tudja, a munkások óránként mindössze 300 forintot keresnek, és ezért kell a mindennapi életükhöz olyan sok túlórát vállalniuk Ráadásul betegszabadság nincs, illetve aki három napot kihagy, azt elbocsátják.

A babák amúgy a brit boltokban 35 fontért, azaz 12.600 forintért kerülnek a polcokra. A jogvédő szervezet már ott tart, hogy a Disneytől a bérek emelését követeli. Ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a kizsákmányolás ellenére a világcég tagja a nagy játékgyárakat is tömörítő szervezetnek (az Ethical Toy Programnak), amelynek éppen az a célja, hogy javítsa a játékgyárakban dolgozók munkakörülményeit. Úgy tűnik a cég ebben az esetben bort ivott, pedig vizet prédikált.

Ez is érdekelhet

képcím

Tovább emelkedett a kínai földrengés áldozatainak száma

képcím

Orbán nem kapott megnyugtató választ Putyintól

képcím

Ed Sheeran összetört, az énekest megviseli barátja halála és...