27 milliárd forintot zsebelt be idén a legjobban kereső női énekes

Startlap - Startlap
A 10 legjobban kereső listájának végén kullog csak Barbra Streisand.

Lemonade című fergeteges sikerű albumával és Formation világturnéjával Beyoncé keresett a legtöbbet, mintegy 105 millió dollárt (27 milliárd forintot) a zeneiparban 2017-ban a Forbes magazin hétfőn közzétett listája szerint.

A legjobban kereső női sztárok között a második helyre Adele került, a brit énekesnő 69 millió dolláros bevétele elsősorban idei turnéjából és a 2015-ben megjelent és eladási rekordokat döntő 25 című albumából származik. Adele egy éve szintén második volt a ranglistán 80,5 millió dolláros adózatlan jövedelemmel.

Taylor Swift, a tavalyi ranglistavezető a harmadik helyre csúszott vissza 44 millió dolláros bevételével, amely jócskán elmarad az előző évi 170 millió dollártól. A 27 éves énekesnő azonban csak most indul újabb világturnéjára a nemrég kiadott új Reputation című albumával.

A lista negyedik helyére a kanadai szupersztár, Celine Dion került 42 millió dollárral, az ötödik Jennifer Lopez lett 38 millió dollárral.

A lista érdekessége, hogy a hatodik helyet Dolly Parton szerezte meg, a 71 éves énekesnő 37 millió dollárt keresett köszönhetően 62 koncertjének.

A Forbes a 2016 júniusától eltelt 12 hónap adózatlan jövedelmeit vette figyelembe a lista készítésekor. A sztárok bevételeit elsősorban a lemezeladásokból és a turnék adataiból számolta ki a szerkesztőség.

Az első tíz legjobban kereső női sztár között van továbbá Rihanna 36 millió, Britney Spears 34 millió, Katy Perry 33 millió és a 75 éves Barbra Streisand 30 millió dollárral.

 

Forrás: MTI

Címlapfotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet

képcím

Tényleg nem léteznek MTK-szurkolók? (mítoszrombolás?)

képcím

Filléres megoldással megvédhetők a szarvasmarhák a...

képcím

Nyolc ötlet a játékos húsvéti tojásvadászathoz