19 ember, köztük több gyerek vesztette életét egy törökországi autóbalesetben

Startlap - Startlap
Egy kisteherautó átszakította a szalagkorlátot, húsz métert zuhant, majd maga alá temette az utasait.

Vasárnap reggel a nyugat-törökországi Izmir tartomány Gaziemir körzetében felborult egy menekülteket szállító platós kisteherautó A balesetben tizenkilencen vesztették életüket, köztük több gyerek is, és a sofőrrel együtt öten megsebesültek – közölte az MTI a Demirören török hírügynökség jelentése alapján.

A hírügynökség beszámolója szerint a teherautó átszakította a felüljáró szalagkorlátját, és mintegy 20 méteres magasságból egy öntözőcsatornába zuhant, miután a sofőr egy kanyarban elvesztette az irányítást a jármű felett.

A kisteherautó az esés közben felfordult, maga alá temetve több utasát, és súlyosan összeroncsolódott.  A hatóságok rendőröket, mentőket és tűzoltókat vezényeltek a helyszínre, majd a sebesülteket kórházba szállították. Hogy pontosan hányan utaztak a járműben, arról nem érkezett hír.

Fotó: MTI/EPA/Anadolu/Evren Atalay

Törökországban körübelül négymillió migráns tartózkodik, többségükben szíriaiak, illetve sok iraki és afgán is van közöttük. A Demirören értesülései szerint a szerencsétlenül járt menekültek az Égei-tengeren keresztül szerettek volna csónakkal eljutni a görögországi Számosz szigetre.

Ez is érdekelhet

képcím

18 ember sérült meg az M7-esen: helyszíni videó a mentésről

képcím

Több tucat autó karambolozott a ködben az M7-esen

képcím

Törökország megszavazta Svédország NATO-csatlakozását