Péterfy Bori az édesanyjáról: Háborús gyerek, született szépség volt
Egy művészfamíliában – pláne Péterfy Bori családjában – sosem unalmas az élet. Az énekesnő végtelen szeretettel és tisztelettel a hangjában mesélt legkedvesebb, édesanyjával eltöltött pillanatairól. Felidézte a karácsonyi ebéd utáni hosszú sétákat, azt, hogy sokak imádott magyartanára, Jékely Adrienne hogyan tessékelte ki lánya udvarlóit, és elárulta, miben követi az ő példáját.
Mit, hol dolgozott anyukád?
Magyar nyelv és irodalom tanár volt a József Attila Gimnáziumban.
Min lepődnénk meg, ha kiderülne róla?
Egy boszorkány volt – hihetetlen intuíciói, megérzései voltak, kilencvenkilenc százalékban úgy alakult minden, ahogy ő mondta.
Mi volt a legőrültebb dolog, amit anyukád valaha csinált?
Szerintem sok őrült dolgot csinált fiatalon… Talán lánykorában biciklizett utoljára, így amikor kaptunk egy bicajt, felpattant rá teljesen váratlanul, majd elszáguldott Visegrádon, a 11-es úton… A húgom még kicsike volt, elkezdett utána kiabálni – anya erre visszafordult, elesett, és eltört a válla. Elég súlyos balesetet szenvedett.
Emlékszel, mivel lepted meg őt az első anyák napján?
Megvannak még ezek az óvodai, aranyos, képeslapszerű ajándékok – ezeket csináltuk. Mindig rajzoltunk, és virágot szedtünk neki Visegrádon.
Mi a legkedvesebb közös emléketek a gyerekkorodból?
Karácsonykor, ebéd után, amíg apukám a fát díszítette – ami persze titkos volt, mert sokáig tartottuk, hogy az csak úgy oda kerül a helyére –, mi mindig elmentünk csavarogni. Ekkor még a kishúgom nem volt, csak a bátyám és én. Nagyon élveztük a hosszú sétát, szinte üres volt a város. Beleskelődtünk az ablakokon, ahol már égtek a karácsonyfák. Ha még nyitva volt valami, akkor beültünk inni egy forró teát – ez hármunk titkos útja volt.
Mi az, amit ugyanúgy csinálnál, mint édesanyád?
Csodálatos tanár volt, a mai napig megállítanak az utcán régi diákjai, sorolják, hogy mi mindent köszönhetnek neki. Azt gondolom, elképesztően sokat tett, gimnáziumi tanárként pont kamaszokkal volt dolga – rengeteg fiatalt indított el jó irányba az életben. Emberileg olyan hatása volt, ami példaértékű – én is szeretnék úgy hatni az emberekre, hogy pozitív értelemben befolyásoljam az életüket.
Hogyan éltétek meg azt a bizonyos hírhedt kamaszkort?
Az én kamaszkorom elég viharos volt, biztosan nehezen élte meg mindenki a családban. (nevet) Anyukámnak sokszor meg kellett küzdenie hajnalok hajnalán a lépcsőházban mindenféle fiúkkal, akik ott hajkurásztak engem. Sokszor volt, hogy hálóingben próbálta elzavarni őket…
Mi az az útravaló, amit a felnőtté válásodhoz adott neked?
Én is úgy próbálom nevelni a kisfiamat, hogy egy nagyon nagy biztonságot adó szeretet ölelje körbe. Igen, egy idő után el kell engedni a gyerekek kezét, de édesanyám mindig iszonyatosan biztos háttér volt nekem, mindig hitt bennem, és a legnehezebb, legreménytelenebb időszakaimban is ott állt, ezer százalékig mellettem volt. Én is úgy nevelem a kisfiamat, hogy tudja, bármi van, én ott vagyok neki.
Miben kérted ki a véleményét?
Fantasztikus, intelligens és nagy tudású nő volt, bármivel foglalkoztam, kikértem a véleményét. Ha olvasni akartam, természetesen ő volt az első, akitől tanácsot kértem. Az ő véleménye, az ízlése, vagy csak egy szimpla eszmecserét folytatni vele – ez mindig fontos volt nekem. Persze sokat kérdeztem őt a családunk múltjáról – komoly művészcsalád vagyunk, tudni akartam a régi történetek nagyapámról, dédapámról, hogy ezeket én is továbbvigyem, emlékezzek. Később persze minden szerelmi bánatommal is hozzá fordultam…
Mi a legviccesebb közös emléketek?
A bátyámmal még nagyon kicsik voltunk, édesapám elutazott egy-két hétre. Eléggé féltünk – nem hiszem, hogy valóban féltünk volna, inkább szerettük olyan drámaian megélni a dolgokat, ez a művészcsaládok velejárója. Minden sokkal izgalmasabb, színesebb, mint a valóság maga. (nevet) Készítettünk egy életnagyságú bábut, talán apám ruháit kitömtük, beállítottuk az előszobába, ő őrzött minket.
Mit vitt magával feltétlenül egy hosszabb utazásra?
Anyukám csak vágyódott a hosszabb utazásokra – apám nem nagyon szeretett utazni, ezért anyának sem jutott túl sok belőle. Ami mindig volt a táskájában az egy picike csontberakásos bicska és egy síp. Nálunk fontosak a hagyományok a családban, az ükanyáinkról is tudjuk, milyen fantasztikus nők voltak, megnehezített, megnyomorított élettel. Az ő idejükben még nem lehetett a nőnek önálló élete – pedig elképesztő művészkarriereket futottak volna be: a dédanyámnak olyan festményei vannak és úgy zongorázott… Tőle volt a bicska. Édesanyám háborús gyerek volt, sok trauma és szorongás volt benne feldolgozatlanul. Abban az időben nem volt divat a pszichológus. A síp is a gyerekkori trauma hozadéka lehet, hogy meg tudja fújni, ha bajba kerül. Imádott olvasni, úgyhogy utazásnál biztosan lett volna nála könyv is.
Melyik volt a kedvenc ruhadarabja?
Nem akadt túl sok ruhája, nem volt hiú – de nem is kellett neki, mert annyira gyönyörű volt. Tényleg egy született szépség, három gyerek után is fantasztikusan nézett ki. Nagy becsben tartotta azt a szoknyáját, ami a dédanyám egyik ruhájából lett átalakítva, de a nagyapámtól kapott gyűrűt is szerette – annak is kalandos története volt, soha nem vette le.
Mutasd meg a kedvenc közös fotódat vele!
Mi volt édesanyád legnagyobb eredménye az életben?
Szerintem ő azt mondaná, arra a legbüszkébb, amilyen anya tudott lenni.
Te mire vagy vele kapcsolatban a legbüszkébb?
Én azért vagyok rá a legbüszkébb, hogy végig tudta csinálni a dolgokat. Ő nagyon érzékeny, nem e világra való ember volt. A legnagyobb eredménye, hogy mégiscsak végig tudott lavírozni az életen – főleg a végén. Tíz évig nagyon beteg volt, mi ápoltuk. Egy hónapon át borzasztóan kemény volt a végső útja, mígnem itthon hunyt el.
Közeleg május első vasárnapja, amikor is az édesanyákat köszöntjük. Az ünnep alkalmából a héten naponta egy villáminterjú olvasható ismert emberekkel az imádnivaló anyukájukról. Ha szeretnél hasonló zseniális történeteket olvasni, kövesd a Család rovatot!
Kapcsolódó tartalom:
Nyári Dia anyukájától tanulta meg: Bármit is dolgozik az ember, nem kell szégyellnie!
Steiner Kristóf az édesanyjáról: Sohasem úgy tekintettem rá, hogy előle titkolnom kellene bármit >>
