Peller Mariann: Nem kell feladnod önmagadat azért, mert családanya is vagy!
Sokak számára ismerős lehet a RTL Klub Reggeli műsorvezetőjének édesanyja, az elragadó Peller Anna. Többször hallhattuk és megcsodálhattuk hangját a televízióban és koncerteken egyaránt, hiszen híres énekesnő. Mariann felelevenítette a régi, szép, közös emlékeiket, és elárulta, mi az, amiért végtelenül büszke imádott anyukájára.
Mit, hol dolgozott anyukád?
Ez azért izgalmas kérdés, mert édesanyám előadóművész, énekesnő, Peller Annának hívják, ahogy a nővéremet – ez a művészneve, hivatalosan Peller Jánosné. Tizenhét éves korától énekelt zenekarral, együttessel; tanult énekelni, zongorázni, még igazolványa is volt, amivel hivatalosan felléphetett. Amikor hozzáment édesapámhoz, majd életet adott nekünk, teljesen háttérbe szorította ezt a művészi vonalat. Nagyon sokáig a polgármesteri hivatalban dolgozott, ott volt hivatalnok: fogadta az embereket az ügyfélszolgálaton, segített nekik az ügyintézésben. Talán nyolc vagy kilenc éves lehettem, amikor visszatért a zene az életébe, munka mellett kezdett újra énekelni. Évekig a kettőt párhuzamosan csinálta, sokáig kórussal énekelt, majd elindította újra a pályáját – innentől kezdve már csak az énekléssel foglalkozik.
Min lepődnénk meg, ha kiderülne róla?
Nagyon jó az ízlése, elképesztően főz – ezt abszolút tőle tanultuk. Ami még érdekes lehet, hogy zseniálisan jódlizik, előadói berkekben sokan tudják róla.
Mi volt a legőrültebb dolog, amit az anyukád valaha csinált?
Szerintem a legőrültebb dolog az életében, hogy 35 felett újra elkezdte építeni a saját előadóművészi pályáját – gyakorlatilag a semmiből. Nagyon kevés önbizalma volt, viszont hajtotta a hivatástudat, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Amikor édesapám bemutatta őt az anyósjelöltnek, a nagymamám nem volt boldog. Az ő hozzáállása az volt, hogy az énekesnők mind könnyelműek – pedig édesanyám annyira nem volt az, hogy arra nincsenek szavak. Egy kicsi sváb faluból mégis karriert épített magának, ehhez őrületes bátorság kellett, hogy beleálljon abba, ami a szíve vágya.
Emlékszel, mivel lepted meg őt az első anyák napján?
Volt egy szomszédunk, akinek az orgonafája kilógott az utcára. Amikor ovisok voltunk, orgonát szedtünk ott, ami hagyománnyá vált, minden évben megismételtük. Minden anyák napján elénekeltük (és elénekeljük) az „Orgona ága, barackfa virága” kezdetű dalt – ettől nekem mindig sírhatnékom van. Annyira megható dallam, olyan emlékeket idéz fel… Ez volt mindig az ajándék, ami megmelengette a szívét.
Mi a legkedvesebb közös emléketek a gyerekkorodból?
Az egyik egy balatoni nyaraláshoz köthető, a két hét hangulata nagyon erősen belém égett. Én hat lehettem, Anna pedig kilenc, de itt van előttem, ahogy ültünk a Balaton partján a piros-sárga kockás pokrócon, emlékszem a körözöttes szendvics ízére és illatára… Anya megkente a zsemlét, paprikát ettünk mellé – teljes nyugalom volt, mindenki lazított, jól érezte magát… A másik, ami beugrik: édesanyám egyetlen „hozománya” egy gyönyörű fekete versenyzongora volt. Ez bent állt a gyerekszobában – emlékszem az estékre, amikor leült elé, és magát kísérte, miközben „A börtön ablakában” című dalt énekelte.
Mi az, amit ugyanúgy csinálnál, mint édesanyád?
Van egy csomó minden, amit már önmagában ugyanúgy csinálok, egyet emelnék ki. Világéletemben éreztem, hogy a család mindig az első, a gyerekek mindig az elsők, de az, ami a hivatásod, a szíved vágya, annak ott kell lennie ezek mögött szorosan. Nem kell feladnod önmagadat azért, mert családanya is vagy – ebben nekem anyu erős példa, nagyon is követem ebben (egyébként Anna is).
Mutasd meg a kedvenc közös fotódat vele!
Hogyan éltétek meg azt a bizonyos hírhedt kamaszkort?
Annával mi ketten voltunk a legfárasztóbban, legidegesítőbben jó gyerekek a világon, nem volt soha, semmi lázadás. Unalmasan jó kamaszok voltunk, de előfordult néha, hogy apu ránk szólt, ne feleseljünk – nagyjából ebben kimerült a dolog. Igazi lázadás nem történt, mert valójában mi szabadok voltunk, nagy szabadságot kaptunk. Ha valamit szerettünk volna kipróbálni, a lehetőségeinkhez mérten megkaptuk. El voltunk engedve, de meg voltak szabva a határok.
Mi az az útravaló, amit a felnőtté válásodhoz adott neked?
Nagyon szeretem azt, hogy anya mindig kiáll a saját igazáért. A mai napig is mondja: „Kicsikém, ne hagyd magad, ne hagyd, hogy eltiporjanak! Ne hagyd, hogy hátra soroljanak. Ha te tudod, érzed a szívedben, hogy igazad van, az a jó irány. Ne engedd, hogy lehúzzák a kedved.”
Miben kérted ki a véleményét?
Sok mindenben: előfordul, hogy a Reggeli után is beszélünk, kérdeznem sem kell, mondja a véleményét. Csak akkor kritikus, ha olyan éles helyzet van, ami ezt megkívánja. Egyébként emberi kapcsolatokról is szeretem kikérni a véleményét, mert nagyon jól érez, lát másokat. Ilyen jellegű lelki tanácsadás, segítségnyújtásban is számíthatok rá.
Mi a legviccesebb közös emléketek?
Anyának durván jó humora van, jól el lehet vele nevetni. Nagy röhögések ugranak be vele, mert van az az oldala, amikor szeretet szempontjából teljesen elszabadul. Szétpuszilgat, szétölelget – ezt már nem csinálja, de korábban annyira ilyen volt. Ez a tipikus „gyere ide, megzabállak, megeszlek, örökre a kisbabám maradsz”. Ez az, ami nekem anya-gyerek viszonylatban a legviccesebb emlék. Csinálom ezt a saját gyerekeimmel is, ők is üvöltve nevetnek. (nevet)
Mit vitt magával feltétlenül egy hosszabb utazásra?
Nagyon praktikus, körültekintő, tehát alaposan felszerelkezne. A szokásos ruhák mellett biztosan vinne mikrofont is. Nem viccelek: ha hosszú utazásra megy, annak általában éneklés a vége, úgyhogy mikrofon van nála!
Melyik volt a kedvenc ruhadarabja?
Ő a lezser, kényelmes, bő ruhákban érzi jól magát, például egy tunika, egy jó szabású farmerrel. Kimondott kedvence nincs, de az ilyen stílusú darabokat szereti.
Mi volt édesanyád legnagyobb eredménye az életben?
Ha anyát kérdeznénk, ő azt mondaná: a gyerekei, a családja.
Te mire vagy vele kapcsolatban a legbüszkébb?
Ha engem kérdezel, akkor az, amit elmondtam: 35 felett is belevágott újra, felépítette a saját álmát – mindenféle hátszél nélkül. Nem egy szokványos út az övé, éppen ezért is vagyok rendkívül büszke rá. Édesapámat is meg kell említeni, aki egy elképesztően művelt, kreatív, zseniális elme, egy munkásember, aki mindenben támogatta az édesanyámat. Nem az volt, hogy akkor az asszonynak a konyhában, a tűzhely mellett a helye, inkább hagyta, hogy szárnyaljon – egyébként a mai napig viszi fellépésekre.
Hogy éli meg a covid-helyzetet?
Apukámmal együtt vannak, így a félelmet elűzik egymásból, szerencsére folyamatosan mennek az unokák is, persze mind vigyázunk egymásra. Anyu aggódik értünk, hiszen sok emberrel találkozunk, folyamatosan pörgésben vagyunk, félti a gyerekeket – egy tipikus mama!
Közeleg május első vasárnapja, amikor is az édesanyákat köszöntjük. Az ünnep alkalmából a héten naponta egy villáminterjú olvasható ismert emberekkel az imádnivaló anyukájukról. Ha szeretnél hasonló zseniális történeteket olvasni, kövesd a Család rovatot!
Kapcsolódó tartalom:
Nyári Dia anyukájától tanulta meg: Bármit is dolgozik az ember, nem kell szégyellnie!
Steiner Kristóf az édesanyjáról: Sohasem úgy tekintettem rá, hogy előle titkolnom kellene bármit >>
