Zöld mosószereket teszteltünk

Marci 2019. szeptember 30. Zöld
Három árkategóriában keresgéltünk zöld mosószereket, és végül két magyar terméket néztünk meg, illetve egy belga világcég folyékony mosószerét, ami nem mosódió, hanem öko mosószer. Nem véletlenül esett a fenti árukra a választásunk, hiszen a hozzáférhetőséget elsődleges szempontnak tekintjük, ezért a nagy német láncok polcairól válogattunk, de természetesen a cégek saját webshopjaiban és más online boltokban is hozzájuk tudunk jutni.

Az Nlc.hu korábban készített egy igen kimerítő cikket arról, hogy mi fán terem a mosódió (bocsánat), így ettől most eltekintenék, elég annyi, hogy kíméletes a babákhoz/bőrünkhöz, a Földhöz és a ruhákhoz, de kíméletlen a foltokhoz.

Ugyanakkor, aki volt olyan elvetemült, mint-e sorok írója, és vett olyan igazi diós kiszerelésű cuccot, az tudja, hogy használata nem éppen a legkényelmesebb. Belerakjuk a kis hippiszütyőbe a bogyókat, ami gyakran kinyílik, és akkor ott kopog a dió a drága mosógépünkben a kavics keménységű cucc. Ezenfelül a natúr dióhoz még egy csomó mindent külön hozzá kell adni, hogy normálisan mosson, amihez azért ha nem vagyunk Gaia felszentelt papnői, akkor nincsen feltétlenül türelme az embernek.

Először is szögezzük le, hogy a mostani termékek mindegyike ellátta a feladatát, tehát szinte olyan mintha hagyományos mosóport használtunk volna.

500 Ft körül – Mosódió a mosódió vesződségei nélkül: Herbow mosódiós labda

A fenti mosódiós tortúrákra talán a legdirektebben a Herbow vegán mosódiós labdája adja a választ (5 mosásra elegendő benne az anyag, ezért a többi termékből is ötöt mostam). Egy műanyag hálóban szivacsokkal találjuk a vegyszermentes tisztítószereket az illatot adó (?) kamillakivonattal. Utóbbi kifejezetten jól látja el feladatát, több öblítő nélküli mosást is eszközöltem, 20 fokon mostam edzésről levett szétizzadt cuccokat, és magas hőfokon ágyneműket. Megbízható és gyönyörű asszisztensem megfogalmazása szerint mindkét alkalommal „jó, tiszta illatú” lett az eredmény.

A foltokat is vitte a kis zsákocska, ellenben az öt mosás után ott maradunk egy műanyag csomaggal, amit bizony újrahasznosítani nem lehet. A környezeti megterhelését ugye patikamérleggel nem mértük le, de az éppen aktuális trend szerint ez kevésbé jó, mintha újból műanyaggá lenne. Ezért inkább az érzékeny bőrűeknek ajánljuk kísérletezésre, azért meg kell említeni itt, hogy a Herbow gyárt olyan termékeket is, melyek „jó” műanyagokban jönnek, az újrahasznosítási útvesztőben, pedig talán a Tudatos vásárló cikke a legbabább.

Herbow mosódiós labda

1db/5 mosás. 399 Ft.

Hirdetés

1000 Ft körül – Majdnem mindent tudó folyékony mosódió: Dr. M Mosódió

A zöld/tudatos/stb. piacra gyártó magyar cégek közül a Volmix Dr. M termékei is igen széles skálán mozognak, pl. gyártanak mosódiós labdát is, de a DM-ben éppen egy folyékony kiszerelés kacsintott le rá a polcról, szóval ez lett a végeredmény. A csomagolása elvben újrahasznosítható, habár a flakonomon nem volt olyan jelzés, ami a fentiekre hajazna, de elvben ugye a cikk szerint HDPE lesz.

Ki kell emelni, hogy a flakonon az áll: 33 mosásra elegendő lötyink van benne, ami azt jelenti, hogy ezzel járunk a legjobban tisztán ár/érték arányt vizsgálva. Ugyanakkor ez az áru volt a legkevésbé illatos tapasztalataink szerint, ugye itt is az öblítő nélküli mosásról beszélünk. Nem maradt itt sem rossz illata a ruháknak, de azt lehet mondani, hogy ez volt a legsemlegesebb, a citromfűolaj nekünk nem jött át.

Dr. M Mosódió gél citromfű olajjal

Citromfű olajjal. 1449 Ft.

Hirdetés

2000 Ft körül – A zöld mosószerek Rolls-Royce-a: Ecover

Az Ecover Univerzális folyékony mosószer a honlap leírása szerint belga hippik terméke (végre nem nekem kell leírni). A flakonelmondása szerint itt a borsos árért cserébe 15+2 mosást kapunk, ugyanakkor ki kell emelni, hogy ez a csomagolás, már olyan, amilyennek egy csomagolásnak lennie kell. Arra is kitérnek, amellett, hogy nem tesztelik állatokon és kíméletes a bőrnek, hogy a csomagolást a kupakkal együtt újrahasznosíthatjuk. Természetesen ilyen filozófiába nem is fér bele, hogy a flakon ne újrahasznosított és növényi alapú műanyagból, azaz bioplasztikból legyen.   

A bőr- és Földbarát gél egyébként a lonc- és jázminillatot nagyon szépen visszaadja. Ki lehet jelenteni, hogy itt nincs is nagyon szükség öblítőre, de így is ez a legkevésbé pénztárcabarát, akár hogy is számolunk.  

A hippiségnek talán csak annyi tehet be, hogyha ezt a belgiumi gyárból nyomatják, akkor itt utazik a legtöbbet a kész termék, ugye, ami elvben a legrosszabb…

Ecover Univerzális mosószer

2799 Ft.

Hirdetés

 

Mindenesetre, ha csak a mosószert nézem, akkor egyértelműen az Ecover termékét választanám, ugyanakkor, ha a valóságban kéne döntenem, ahol azt kis is kell fizetni, akkor inkább egy folyékony mosódió+öblítő kombót tudok elképzelni. Természetesen, ha ott tartanánk, hogy egy érzékeny bőrű szerettemen csak az Ecovertől nem szenved, akkor más lenne a lányzó fekvése, de ennyi erővel lehet, hogy a Dr. M vagy a Herbow jelent megoldást.

Keresés az oldalon