Romániában már újra megjelentek, és most Magyarországon is franchise partnereket keres a Wendy’s – számolt be a franchising.hu.

A cég a kilencvenes években terjeszkedett Európában,
Magyarországon hét éttermet üzemeltettek, de végül kivonultak a kontinensről, és ennek részeként 23 ével ezelőtt hazánkból is.
A Wendy’s jelenleg több mint 7200 étteremmel van jelen a világ több mint 30 piacán, és 14,5 milliárd dolláros árbevétellel büszkélkedhet globálisan. Az éttermek közel 95%-a franchise-partnerek tulajdonában van.
Az 1969-ben Ohióban alapított lánc az Egyesült Királyságban kezdte Európa ismételt meghódítását. Három év alatt mintegy 45 egységet indítottak el a briteknél. Idén tavasz óta pedig már Romániában is lehet menni Wendy’s étterembe hamburgerezni.
A felhívás szerint a Wendy’s olyan magyarországi franchise partnert keres, akik rendelkeznek a szükséges helyi piacismerettel, üzleti tapasztalattal és elkötelezettek a márka értékei mellett. Az ideális partner ismeri a helyi működési és ingatlanpiaci környezetet, és megfelelő tőkeerővel rendelkezik a fejlesztési tervek megvalósításához – közölték.
