Mostanra sok technológiát természetesnek veszünk, amik korábban igazi mérnöki csodának számítottak. Ilyen például az USB-csatlakozó: ma már csaknem minden elektronikai eszköz töltésében szerepet játszik, illetve sok esetben az adatátvitel is nehézkes lenne nélküle. Ha már elgondolkoztál azon, miért van két, négyzet alakú mélyedés az USB-csatlakozón, most megkaphatod a választ, írja a SlashGear.
Csak szándékosan távolíthatjuk el
Az Universal Serial Bus (univerzális soros busz), vagyis az USB-szabványt az Intel hozta létre 1996-ban egyéb cégekkel, például az IBM-mel, a Microsofttal és a Compaq-kal együttműködésben. Az USB-szabvány megjelenése előtt a külső eszközökhöz – a nyomtatókhoz, tárolóeszközökhöz és más számítógépekhez – való csatlakozáshoz a felhasználóknak különféle portokat és kábeleket kellett használniuk az eszközök típusától függően.
Az USB forradalmasította az eszközök egymáshoz való csatlakoztatását.
Huszonöt éve szinte minden intelligens elektronikai eszköz USB-ről kapja az áramellátását akár töltés, akár adatátvitel céljából. Az évek során több USB-generáció is megjelent a piacon: a legmodernebb a mindenki által ismert C-típusú csatlakozó.
A legtöbb ember azonban még mindig a régi, A-típusú portot képzeli el, amikor egy USB-csatlakozóra gondol. Egy ilyen kábelen a csatlakozó mindkét oldalán találunk két négyzet alakú lyukat. Bár ezek a pontok nem közvetlenül segítik a csatlakozást,
a bennük található reteszelő mechanizmusnak köszönhetően fontosak a stabilitás szempontjából.
A mechanizmus hasonlóan működik, mint a konnektorok két lyuka, amik megakadályozzák, hogy a dugvilla minimális erőhatás esetén kihúzódjon a foglalatból.

Ha makróobjektívvel készítünk képet egy kimeneti USB-csatlakozóról, két rugós rögzítőkapcsot láthatunk, amelyek pontosan illeszkednek a bemeneti USB-port két négyzet alakú nyílásához. Amikor behelyezzük a nyílásba a csatlakozófejet, a kapcsok beakadnak a nyílásokba. Noha a kattanás nem mindig hallatszik, ha lassan illesztjük be kábelt, érezhetjük az illeszkedést.
Miután minden a helyére került, ez a reteszelő mechanizmus megakadályozza, hogy a csatlakoztatott kábel kicsússzon a portból.
Így, hogy az USB-csatlakozó csak szándékos mozdulattal távolítható el, nem kell attól tartani, hogy véletlenül megzavarjuk a kapcsolatot, és megszakad a fájlátvitel.
Az USB-csatlakozók reteszelő mechanizmusa nélkül a csatlakozásnak kizárólag a gravitációra kellene hagyatkoznia, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg. Elviekben ez a módszer is működhet, például a felső USB-portokkal rendelkező PC-házak esetében; más irányú csatlakozásoknál azonban könnyedén problémát okozhatna a dolog.
(Via Blikk)
