Bevásárlás közben észrevehetted, hogy a kasszások gyakran belenéznek a tojástartó dobozba. A legtöbben úgy gondolják, ilyenkor azt ellenőrzik, megvan-e az összes tojás, vagy nincs-e törött darab a dobozban. Valójában azonban nem így van: mutatjuk, miért tették kötelezővé egyes boltokban a dolgozók számára, hogy belenézzenek a tojástartókba.
Csalást próbálnak kiszűrni
A kasszások ezzel valójában arra ügyelnek, hogy ne legyen semmilyen apró tárgy vagy termék elrejtve a tojástartóban.
A dobozok belsejében könnyen elrejthetőek kisebb árucikkek, ezért egyesek így próbálkoznak lopással
– ennek megelőzésére nyitják ki a dobozt. Néhány üzletben emiatt hivatalos szabállyá is vált ez a gyakorlat, különösen az önkiszolgáló kasszáknál, ahol nagyobb a visszaélések kockázata. Ezért az ott dolgozók fokozottan figyelnek a tojásos dobozokra.

A vásárlók számára azonban szintén hasznos lehet belepillantani a dobozba, hogy még a vásárlás előtt ellenőrizzék a tojásokat. Egy repedt vagy törött tojás könnyen kifolyhat, beszennyezheti a többit, sőt, a hajszálrepedéseken keresztül baktériumok is bejuthatnak, ami rontja a tojások eltarthatóságát.

