Megzavarodhatnak a mobilok, veszélyben az elektromos hálózatok: jön az év legerősebb napkitörése
A Nap egyik különösen aktív régiója ismét a Föld felé fordult, ami miatt a NASA és más űridőjárással foglalkozó szervezetek figyelmeztetést adtak ki: erős napkitörések és töltött részecskékkel járó napviharok várhatók.
A közelmúltban egy X2.7 erősségű kitörést észleltek (ez a legerősebb kategóriába tartozik) amely már most is rádiózavarokat okozott a Közel-Kelet egyes területein. A következő hetekben további hasonló eseményekre kell számítani, a csillagászok szerint akár sarki fényekkel és műszaki zavarokkal is – írja a VG.

A jelenség hátterében az áll, hogy a Nap jelenleg a 11 éves aktivitási ciklusának legaktívabb szakaszába, a szoláris maximumba lépett.
Ilyenkor mágneses pólusai átrendeződnek, a felszínén pedig viharos aktivitás figyelhető meg.
A NASA Solar Dynamics Observatory nemrég dokumentálta 2025 eddigi legnagyobb napkitörését, amit egy újonnan megjelenő napfoltcsoport okozott. A NOAA szerint a rádiókommunikáció bizonyos régiókban körülbelül tíz percig szünetelt a kitörés hatására.
A NASA előrejelzése szerint az aktív napfoltcsoportból további kitörések és koronakidobódások (CME-k) várhatók, amelyek: zavarhatják a rádiójelek terjedését, fennakadásokat okozhatnak az elektromos hálózatban és a navigációs rendszerekben, veszélyeztethetik a műholdakat és az űrhajósokat. Emellett a Föld atmoszférájába jutó töltött részecskék miatt látványos sarki fényjelenségek is kialakulhatnak az északi és a déli féltekén.
A brit Met Office szerint jelenleg öt aktív napfoltcsoport figyelhető meg a Nap Föld felé eső oldalán, és egy újabb, nagy valószínűséggel mágnesesen egypólusú terület is hamarosan belép a látómezőbe. Az AR4087 jelű aktív régió különösen figyelmet érdemel – ha pontosan a Föld felé fordul, extrém erősségű sarki fényekhez vezethet. „A helyzet kezd igazán komoly lenni” – írta közösségi oldalán Vincent Ledvina űrfotós, hozzátéve, hogy az aktív területek egyre inkább a bolygónk irányába fordulnak.
Volt már hasonló
Nem ez lenne az első ilyen eset: 2023 októberében egy rendkívül erős geomágneses vihar sújtotta Európát, amely egy hasonló napkitörés eredményeként alakult ki. A sarki fényt akkor még olyan déli tájakon is látni lehetett, mint Dél-Olaszország és Szicília. A vihar intenzitása meghaladta a várakozásokat, és súlyos károkat okozhatott a kommunikációs és elektronikus rendszerekben. A globális helyreállítási költségeket naponta több milliárd euróra becsülték. A hatásokat még napokkal később is érzékelni lehetett.
