Kütyü 2020. október 07.

Melyik a legjobb androidos telefon 2020-ban?

Balázs Kütyü 2020. október 07.
Megnézzük azt is, hogy mitől jó egy telefon, ismertetjük az előnyöket, hátrányokat.

A legfrissebb műszaki cikkekről megírni a frankót azért nagyon nehéz, mert sok esetben a problémák nem azonnal jelentkeznek, amint kiszedi az ember a dobozból a vadonatúj kütyüt, hanem idővel kezdenek felbukkanni, több heti vagy akár több hónapnyi rendszeres használatot követően. Ennek következtében lehetetlen kimerítő elemzéseket írni a mostanában megjelent telefonokról is, így kénytelenek leszünk megvárni, amíg eltelik annyi idő, hogy felszínre kerüljenek a kevésbé vonzó tulajdonságaik.

De addig is, amíg ez megtörténik, érdemes szétnéznünk a 2019 folyamán megjelent és már elég ideje köztünk lévő telefonok között, hogy azoknak is tanácsokkal tudjunk szolgálni, akik biztosra mennek és nem azonnal akarják megvenni a legújabb, legjobb kütyüt.

Kell-e mindenáron új telefont venni?

Természetesen nem. Azt kell megnézni, hogy az aktuális telefonunk megfelel-e az elvárásainknak. Ha igen, akkor ráérünk addig az új készülékkel, amíg ez így marad. Pláne, hogy a később megjelenő új telefonok, már csak a teljesítmény alapú verseny szabályai miatt is, jobbak lesznek, mint azok, amik most kaphatók a piacon, így a kivárással még jól is járunk. Persze járható út az is, ha félévente mindenből újat veszünk, bár egy kicsit költséges mulatság.

Akkor érdemes elgondolkodni új készülék vásárlásán, ha a korábbi már nem azon a hatásfokon működik, amivel elégedettek lennénk.

Abban az esetben meg kifejezetten ajánlott a telefoncsere, ha már a gyártó sem ad ki hozzá frissítéseket, mivel egyrészt túl nagy a biztonsági kockázata egy ilyen eszköz rendszeres használatának, másrészt pedig egy csomó alkalmazást nem fogunk tudni használni, amiket az újabb operációs rendszerekkel ellátott telefonokra fejlesztettek.

Ha az egyedüli bajunk az, hogy gyöszös az akkumulátor, érdemes a gyártónál vagy egy független szerviznél érdeklődni a kicserélésével kapcsolatosan. Ezt manapság már a legtöbb készüléknél meg lehet csinálni és az akkumulátorcsere nagyságrendekkel olcsóbb játék, mint venni egy új telefont.

Mitől jó egy telefon?

Ezzel kapcsolatban is rengeteg mindent lehet összeolvasni a neten, hogy milyen és mekkora a kijelző, hány GB RAM van benne, milyen a processzora, operációs rendszere, dizájnja, van-e belőle piros, stb. Ám ezek csak indikátorok, amik alapján be tudja ugyan lőni az ember a telefon várható teljesítményét, illetve a kinézetét, de önmagukban nem garantálják, hogy a kütyünk az elvárható maximumot is hozza.

Ahhoz, hogy meg tudjuk határozni azt, hogy egy telefon valóban jó-e hat dolgot kell megnéznünk, ahogyan például a The Wired Cutter is tette:

1. Teljesítmény: Egy jó Android-telefonnak mindig fürgének és gyorsnak kell lennie attól függetlenül, hogy éppen játszunk, vagy csak az alkalmazások között lapozgatunk. A legtöbb élvonalbeli telefon ugyanazzal a hardverrel rendelkezik (hasonló minőségű, vagy konkrétan ugyanaz a processzor), így a teljesítménybeli eltérések rendszerint szoftveralapú problémákra vezethetők vissza.

2. Szoftver: Egy összegányolt Android-verzió pokollá teheti az életünket, mivel hiába van mondjuk a telefonban a legmenőbb processzor és a világ összes RAM-ja, ha a szoftver nem lett megfelelően optimalizálva. Általában azok a telefonok működnek a legjobban, amibe nem nyúlt nagyon bele a gyártó. Ugye az Android eredetileg egy Google-fejlesztés, amit a gyártók egy része megpróbált saját arculatot adni és ez volt ahol működött, volt ahol annyira nem. Továbbá a telefonon elég sok érzékeny személyes adatot is tárolunk, így egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire biztonságos. Pl. egy elavult szoftverrel értékesített telefon, vagy egy olyan, ahol a gyártónak túl sokszor gyűlt meg a baja a biztonsági résekkel, nem biztos, hogy jó választás, még akkor sem, ha nagyon olcsón adják.

3. Kijelző: Mivel manapság napi szinten is több órát töltünk el a telefonunk nézegetésével, ezért elképesztően fontos, hogy annak a kijelzője mindig éles képet adjon, és könnyen olvasható maradjon, még kint a szabadban is.

4. Kamera: A legjobb kamera az, amit az ember magával tud vinni mindenhova, épp ezért kitűnő dolog, hogy a telefonokon is van ilyen. Ám a felsőpolcos készülékek és egy átlagos között hatalmas különbségek lehetnek a kamerák minőségében is.

5. Akkumulátor élettartama: Az alap ebben az esetben az, hogy ha a telefon nem húz ki töltés nélkül egy olyan napot, amikor masszívan használják, akkor nem érdemes megvenni. Vannak ugyan telefonok, ahol a gyártó azt ígéri, hogy több napon át is bírják, ám ez annyira nem fontos. Ha reggeltől az esti lefekvésig nem merül le, az már tökéletes, hiszen mindenki éjszaka tölti a telefonját.

6. Az alkatrészek minősége: Van egy csomó olyan telefon, amiért akár 300 ezer forintot is elkérnek, ha nem többet, viszont ha nem megfelelő minőségű alapanyagokból készítik el, akár már azelőtt tönkre mehet, vagy eltörhet, mielőtt még kifizetnénk a részleteit.

A fentiek alapján mutatunk 3 olyan telefont, amelyik a leginkább megfelel a kritériumoknak a tesztek alapján!

Google Pixel 4 XL

Miért szeretjük?

Mert egy remek és meglehetősen nagy, élvonalbeli telefon, amelynek a legkiemelkedőbb értékeit az egyértelmű és felhasználóbarát kezelőfelület, valamint a látványosan jó minőségű fényképei hozzák. Emellett a nagy kijelzőjén a másodpercenkénti 90-es frissítési rátájának köszönhetően igen szépen és akadozásmentesen fut minden.

Hátrányok

A remek fotói ellenére azért ha az összképet nézzük, kicsit drága, az akkumulátora épp hogy elégségesre vizsgázna a konkurenciával való összevetésben és a tárhelye sem bővíthető. Ha sokalljuk az árát, érdemes rámenni a Google Pixel 3 szériára, amit kb. fele ennyiért megvásárolhatunk, vagy játszhatunk a kivárásra is, hiszen hamarosan jön a sorozat ötödik darabja. 

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akiknek egy telefon esetében mindennél fontosabb a jó minőségű kamera.

Google Pixel 4 XL 64 GB telefon

Ára: Kb. 300 000 Ft-tól

Hirdetés

 

 

OnePlus 8 Pro

Miért szeretjük?

Mert az elérhető legjobb kijelzővel rendelkezik, ha sokat nézünk filmeket, videókat a telefonunkon, vagy esetleg elkötelezett mobilgamerek vagyunk, akkor 2020-ban ennél jobb telefont elképzelni sem lehet a számunkra.

A telefon ehhez méltóan meglehetősen bikára sikerült, van benne egy nagy adag RAM és tudja az 5G-t is,

ami azt jelenti, hogy a OnePlus 8 Pro jövő ilyenkor is még egy menő telefonnak fog számítani.

Hátrányok

Elsősorban az ára, hiszen a OnePlus család eddigi legdrágább tagjához van szerencsénk, de persze még mindig nem közelíti meg az iPhone és a Samsung Galaxy top termékeinek árait. További hátránya, hogy nem igazán kiemelkedő a kamerája, tehát, ha jó fotókat, vidókat akar az ember készíteni, akkor a Google Pixel 4 összehasonlíthatatlanul jobb választás.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik ki tudják használni a kijelzőben rejlő potenciált.

OnePlus 8 Pro 5G 128GB 8GB RAM Dual Mobiltelefon

Ára: Kb. 275 000 Ft

Hirdetés

 

Samsung Galaxy S20

Miért szeretjük?

Mert egy nagyon jó belépő telefon az 5G világába, így ezzel, hasonlóan az eggyel fentebbi OnePlus 8 Pro-hoz biztosítani tudjuk a hosszútávú használhatóságot és amikor az 5G már mindenhol elterjedt lesz, nem kell nekifutásból új telefont vásárolnunk.

További előny, hogy egy kézzel is kezelhető, így szakít azzal a gyakorlattal, miszerint egy prémiumkategóriás telefonnak akkorára kell nőnie, mint egy kisebb tablet.

Mindezek mellett a kamerája is igen jó.

Hátrányok

Talán a legfontosabb hátulütője, hogy nem csak hogy nem olcsó, de emellé még olyan óriási minőségi ugrást sem jelent a korábbi S10-es szériához képest. Illetve a vezetékes fülesek kedvelőinek rossz hír, hogy ez az első olyan Samsung Galaxy S termék, aminek nincs 3,5 mm-es jack csatlakozója.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik szeretnének egy kisebb, tartós telefont.

Samsung Galaxy S20 128GB 8GB RAM Dual Mobiltelefon.

Ára: Kb. 220 000 Ft.

Hirdetés

 

Motorola Moto G8

Miért szeretjük?

Ennek a telefonnak a legszembeötlőbb kedvező vonása, az ára, még a széria Plus modellje is vastagon csábítónak tűnik a többi márka áraihoz képest.

Külön érdemes megemlékeznünk az akkumulátora teljesítőképességére, ami olyan, hogy ha 0-24-ig nyüstöljük a telefont, akkor is kibírja a napot végig, valamivel visszafogott használat mellett meg akár két napig is kihúzhatja.

Azzal, hogy a nagyobb nevek egymás után dobják el a 3,5 mm-es jack csatlakozókat, jó hír lehet, hogy ez a Moto G8-nál nincs így.

Hátrányok

Nyilván az olcsóságért meg kell fizetni, így nem is érdemes prémiumelvárásokat támasztani a G8-assal szemben. A kijelzője csak 720p-s, azaz a Full HD-t sem tudja. A kamerája sem túl nagy cucc, illetve nem ért az NFC-hez, ami azért jelenthet gondot, mert így a mobiltelefonunkkal nem tudunk fizetni, az alkalmazásokon belül sem.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak, akik egy minimalista és olcsó telefonra vágynak.

Motorola Moto G8 Power 64GB Dual Mobiltelefon

Ára: Kb. 70 000 Ft

Hirdetés

 

 

Xiaomi Mi 10

Miért szeretjük?

Azért mert a benne rejlő potenciálhoz képest egészen megfizethető. Ennek a telefonnak a gamerek is örülni fognak, ebből a szempontból egy olcsóbb alternatívája a Oneplus 8 Pro-nak, minden ízében prémium érzetű telefon annak súlyos drágasága nélkül. Emellett, ha nem vagyunk oda a fülhallgatókért, akkor is érdemes ezt a készüléket választanunk, mivel a beépített hangszórói egy telefonhoz képest meglepően jól szólnak, így akár pár sorozatrészt is letolhatunk velük.

Hátrányok

Ha a kicsi telefonokat kedveljük, akkor ez a készülék nem lesz a barátunk, illetve tanácsos rá nagyon vigyázni, mivel sem a port, sem a vizet nem tűri túl jól.

Kiknek ajánljuk?

Elsősorban azoknak, akik megfizethető áron akarnak prémium telefont venni.

Xiaomi Mi 10 5G 128GB 8GB RAM Mobiltelefon

Ára: Kb. 180 000 Ft

Hirdetés

Keresés az oldalon