A konyharuha felakasztása a sütő ajtajára szinte minden háztartásban jól megszokott megoldás. Így a rongy kéznél van, nem foglal külön helyet, és jól meg tud száradni két használat között. Egy tűzvédelmi szakember szerint azonban ez a rutin veszélyes, ugyanis könnyen balesetet okozhat. Nicholai Allen tűzoltó, a Safe Soss cég alapítója elmagyarázta a látszólag ártalmatlan konyhai szokással járó kockázatot.

„Ez remek példa arra, hogy a mindennapi szokások hogyan hordozhatnak magukban rejtett kockázatot” – mondja Allen. „A konyharuha gyúlékony anyag, és a tűzvédelmi irányelvek egyértelműen kimondják, hogy minden gyúlékony tárgyat távol kell tartani a főzőberendezésektől.
Ártalmatlan dolognak tűnhet a sütő fogantyújára konyharuhát akasztani, de ezzel közvetlenül egy hőzónába helyezzük azt, ahol a körülmények gyorsan megváltozhatnak
– fogalmazott a tűzoltó. A sütő folyamatosan szárítja a konyharuhát, a textil idővel teljesen kiszáradhat, és érintkezésbe kerülhet a forró felületekkel vagy a főzőlappal. A veszélyt fokozza, ha zsír vagy olaj is van a konyharuhán, mivel ez rendkívül gyúlékony anyag.
Allen felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos sütők is veszélyesek, a szakember szerint minden sütő kockázattal jár. A régebbi modellek külső felületei pedig melegebbek lehetnek, a tömítéseik elhasználódhattak, míg a gázfőzőlapoknál nyílt láng is szerepet játszik.
A sütő típusától függetlenül a konyharuha ajtóra akasztása nem tekinthető biztonságos gyakorlatnak
– közölte.
Akkor hol lehet biztonságosan tárolni a konyharuhát?
Allen azt javasolja, hogy a konyharuhákat a veszélyzónán kívül tartsuk: jó megoldást nyújthat egy akasztó, fali törülközőtartó, vagy egy külön fiók a sütő és a főzőlap közelében. Így a konyharuhák és a sütőkesztyűk ugyanúgy könnyen elérhetők, de nem jelentenek veszélyforrást.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Eltűnik augusztustól a boltokból, ami évekig a mindennapjaink...
Viszlát, falra szerelt konyhaszekrény - a 2026-os új trend...
A Lidl 999 forintért árulja most: megmentheti a nyaradat,...
Betiltják azt, amit eddig naponta használtál
Ilyen tojás lepheti el a boltokat a jövőben? Érdemes...

