A legjobb kesztyűk érintőképernyőhöz

bubba 2019. január 10. Kütyü

Az okostelefon ma már szinte olyan, mint a lakáskulcs, mindig velünk van, és ha esik, ha fúj, szeretnénk gond nélkül használni. Ehhez kellenek az okoskesztyűk.

 Ha a gyerekünk megépíti a világ legszebb hóemberét, persze, hogy mindenképp meg akarjuk örökíteni. De ha egy buszmegállóban didergünk hosszabb ideje, természetes, hogy szeretnénk rápillantani a neten az aktuális menetrendre, és aztán szívesen játszanánk, hogy gyorsabban teljen az idő. Sokáig döntenünk kellett, hidegben vagy lemondtunk az érintőképernyő előnyeiről, vagy jégcsappá merevedett ujjakkal böngésztük a netet.

Hagyományos kesztyűvel ugyanis nem működnek az érintőképernyők. Az említett fagyos helyzetekre fejlesztették ki az okoskesztyűt.

Ma már nagyon sokféle létezik belőlük, és kifejezetten hasznos kellékek lehetnek.

Ahogy egy kabát is lehet vékony és vastag, a speciális kesztyűkből is többféle kapható, utánanéztünk, mit tudnak a különböző típusok; mutatjuk, szerintünk melyeket érdemes keresni a boltokban. 

1. Black Diamond kesztyű

A wirecutter szakértői éveken át teszteltek érintőképernyős kesztyűket, több tucatot kipróbáltak. Egy tesztjük alapján “a best of” termék a Black Diamond HeavyWeight ScreenTap Fleece kesztyű lett.

Ez a kesztyű profin ír, pontosan és könnyen lehet vele gépelni, ráadásul melegen tartja az ujjakat. Gyapjúból készült, ami nagyon jól szigetel, így a szél nem fújja át. 

black diamonds heavy weight screentap fleece

Ez a kesztyű meleg és rugalmas Polartec PowerStretch anyagból készült. A tenyerén lévő kecskebőr segít a különböző eszközök - például a síbot, vagy a póráz - tartásában. Ára az Amazonon: £33.90 - £89.90, itthon kb. 11 ezer forinttól kapható.

Hirdetés

 

2. Moshi Digits

Vannak szakértők, akik a Moshi Digits érintőképernyős kesztyűt a kisebb kezűeknek ajánlják. Előnye, hogy mind az 10 ujjat használhatod az érintőkijelzőn, egyszerű vele gépelni. Tenyerén csúszásgátló gumitalpak segítik a biztos fogást. A bélés melegen tartja a kezet.

moshi digits érintőkijelző-barát kesztyű

A kesztyű szürke színben kapható.  Kb. 7000 forinttól.

Hirdetés

 

3. IGlove

A megfizethető árú iGlove kesztyű sok színben kapható. Puha és a legtöbb érintőkijelzős eszközzel működik, beleértve az iPhone-t és az iPadet is.

iGlove kesztyű

Az ujjbegyekbe varrott speciális anyag nem karcolja a kijelzőt. Kb. 1600 forinttól.

Hirdetés

 

4. Biciklis lovagló síkesztyű

Biciklizéshez, síelés, túrázáshoz is kényelmes viselet a gyapjúból és búvárszövetből készült kesztyű. Vízálló, szélálló és melegen tart.

Kyncilor kesztyű

Plüss bársony szélálló gyapjú érintőképernyő-kompatibilis biciklis, lovagló kesztyű. Kb. 2 ezer forinttól.

Hirdetés

5. Actium

Sokféle színben kapható a műszálas Actium kesztyű, amelynek három ujján speciális borítás van, így érzékelik az érintőképernyők.

Actium kesztyű

500 forinttól kapható.

Hirdetés

 

6. Tellar

A Tellar érintőképernyős-kesztyű minden ujja speciális borítást kapott, anyaga akril. Egy méretben kapható.

Tellar kesztyű

Kb, 600 forinttól kapható.

Hirdetés

 

7. Férfi kesztyű a Tchibotól

A kesztyű hüvelyk- és mutatóujjnál kapott vezetőképes rátétet. Puha mikroszálas anyagból készült, meleg polár bélése van.

Tchibo kesztyű

100 százalék poliészter, többféle méretben. Kb. 2900 forinttól.

Hirdetés

 

8. ikesztyű

Nagy sláger most az ikesztyű. A hüvelyk-, a mutató- és a középső ujjának tetejére vezetőszálak vannak beleszőve, így az érintőképernyők gond nélkül érzékelik, az iPhone és az iPad is.

Azért arra vigyázzunk, hogy csak kézzel, hideg vízben mosható!

ikesztyű

Az ára nagyon változó: 1400 forintért és 4290-ért is lehet kapni.

Hirdetés

 

9. Kalenji kapacitív futókesztyű

A Kalenji kesztyű hideg időben, futás közben védi a kezet. A kesztyű tehát kifejezetten téli futáshoz alkalmas, anyaga 91.00% poliészter, 09.00% elasztán. Ez a kesztyű géppel mosható. 

Kalenji kesztyű

1990 forint.

Hirdetés

Keresés az oldalon