Kütyü 2020. szeptember 08.

Íme 5 klasszikus játék, felújítva

Balázs Kütyü 2020. szeptember 08.
Az utóbbi években, ahogy a filmeknél is, úgy a játékoknál is elkezdődött a remastering hullám, melynek keretében régi klasszikus címeket huzaloztak újra, hogy megfeleljenek a 21. század technikai követelményeinek.

Aki a kilencvenes években ismerkedett meg a számítógépes játékok világával, az vélhetően pár nosztalgikus könnycseppet is elmorzsol majd az alábbi címek láttán, hiszen ezek a játékok a maguk korában fantasztikusak voltak és iszonyatos mennyiségű időt öltünk beléjük. Aztán haladt előre az idő, a régi játékok nem bírták a tempót és sorra hullottak el. Volt, amelyiket az új operációs rendszer nem ismerte fel, a másikba meg a legfrissebb játékok nyüstöléséhez bevásárolt penge videókártya nem volt hajlandó kezelni és összességében is egy olyan kor termékei voltak, amikor még a világ legszebb felbontásának a 800 x 600-at gondoltuk és egy részük még ezen is pixeles volt.

Nyilvánvaló, hogy ez látvány szempontjából ma már egyáltalán nem vállalható, így egyre több régi darabhoz nyúlnak hozzá és pofozzák ki a 21. századi grafikai követelményeknek megfelelőre.

Persze nem minden vállalkozást kísér siker, pl. a hajdanán legendásan jó Warcraft 3 felújított változatát a gyenge kivitelezés, a bugok és a használhatatlan multiplayer funkció miatt konkrétan gyűlölték a felhasználók, szóval nem kell azt hinni, hogy befektetett minőségi munka nélkül hozzájuthatunk az aranytojást tojó tyúkhoz, ha belevágunk egy ilyen projektbe. Következzen hát az az öt játék, amit annak idején egyrészt nagyon szerettünk, másrészt a közelmúltban úgy sikerült felújítani, hogy újra órákra a képernyő elé szögezett minket.

Age of Empires 2: Definitive Edition

Age of Empires 2 Definitive Edition

Ára: Kb. 7 000 Ft.

Hirdetés

 

Természetesen ennek a játéknak nem csak hogy helye van ebben az összeállításban, de egyenesen külön páholyt kell avatni neki.

Nem csak azért mert a kilencvenes évek leglebilincselőbb RTS játéka volt, hanem azért is, mert a felújítása annyira parádés lett, hogy ha hatalmunkban állna, törvényt hoznánk arról, hogy csak így lehet egy régi játékhoz hozzányúlni.

Minden korábbi funkciója működik, közben sokkal szebb és részletgazdagabb grafikát is kapott és ami még fontosabb, egy rakat új népet és küldetést is tettek bele a készítők, amitől még izgalmasabb lett. Akit annak idején lekötött ez a játék, az sürgősen szerezze be.

Resident Evil HD

Resident Evil 3

Ára: Kb. 20 000 Ft.

Hirdetés

 

Kölyökkori rémálmaim egyik fő felelőse a Kincskereső kisködmön mellett ez a játéksorozat volt, különösen a második részben megjelenő Licker névre hallgató mutáns zombi szörny miatt.

A túlélő horror játékok egyik legelső képviselőjeként ennek a Japánból indult sorozatnak komoly rajongótábora alakult ki az évek során.

Többek között ennek is köszönhetjük, hogy az elmúlt öt évben folyamatosan érkeznek a Resident Evil HD-vá alakított részei, idén már a harmadiknál tartanak, ami ugyan nem rossz, sőt, kifejezetten jó, de azért még mindig a második rész az igazi.

Baldur’s Gate II: Enhanced Edition

Baldur's Gate II: Enhanced Edition

Ára: Kb. 6 000 Ft.

Hirdetés

 

Azt a fajta sötétben sunnyogós, kardozós, tűzlabda hajigálós fantasy játéksorozatot, amit manapság a legtöbben a Neverwinter Nights és a Dragon Age szériából ismernek, annak idején a Baldur’s Gate indította el és ennek is a második része az, amelyik örökjegyet váltott a PC játékok dicsőség csarnokába.

A történet lebilincselő, a beleölhető játékórák számát több százra teszik, a karakterek színesek és tiszta szívből szerethetők, vagy őszintén gyűlölhetők.

Nem csoda hát, hogy a 2010-es évek elején megszületett az elhatározás a felújításra. A ráncfelvarrás utáni játék kapott néhány új karaktert és pár extra küldetést is, nehogy azt higgyük, hogy egy sima szépészeti beavatkozással van csak dolgunk. Azok számára is van jó hírünk, akik annyira nem szeretnek a múltban elmerülni, hiszen küszöbön áll a zsír új Baldur’s Gate 3 megjelenése is.

Black Mesa

Black Mesa

Ára: Kb. 6 500 Ft

Hirdetés

 

A Black Mesa nem más, mint a kilencvenes évek egyik FPS csúcsragadozójának, a Half-life-nak a felújított változata. Ez eredetileg egy a játékhoz készített modifikáció volt és emiatt több elemben is eltér a klasszikus darabtól.

Például a készítők visszavettek egy kicsit a lövöldözésből és sokkal inkább a Half-life rettegős részére fókuszáltak, így inkább egy túlélő horror lett ez végül, semmint lövöldözős játék.

Összességében is elmondható a Black Mesa-ról, hogy nem feltétlenül kell remastered verziónak tekinteni, mivel lényegesen több annál, inkább egy továbbfejlesztett Half-life ez, semmint az eredeti felújított változata.

Command & Conquer Remastered Collection

Command & Conquer Remastered Collection

Ára: Kb. 7 000 Ft.

Hirdetés

 

Ha már szóba került feljebb az RTS műfaja, meg kell említenünk, hogy a nagy RTS hullámot, aminek a Warcraft, vagy az Age of Empires sorozatot is köszönhetjük, az 1992-es Dune 2 indította el (az első rész még inkább RPG jellegű volt), majd ennek a játéknak a sikerén felbuzdulva érkezett először a Command & Conquer és később a Red Alert.

A széria egy alternatív idővonalon játszódik, a szokásos (bár ezt a maga korában még szenzációsnak neveztük) erőforrás gyűjtős, bázisépítős, egységképzős, ellenségtiprós vonalon halad, ami néha hajlamos próbára tenni a taktikai képességeinket.

A csomagban mindkét játék és hozzájuk valaha kiadott összes kiegészítés is szerepel. Kellemes hódítást mindenkinek.

Keresés az oldalon