Vásárlás 2020. szeptember 04.

Az IKEA és Lego összefogásából létrejött az új kedvenc tárolódobozunk a gyerekszobába

Fatima Vásárlás 2020. szeptember 04.
Az IKEA of Sweden AB és a LEGO Csoport bemutatta együttműködésük régóta várt eredményét. A két márka összefogott, hogy BYGGLEK néven létrehozzon egy játékos tárolási megoldást.

Azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy a játék az otthonunkat és a világot is jobb hellyé teszi, az IKEA of Sweden AB és a LEGO Csoport nekifogott, hogy elhárítsa az akadályokat a játék útjából a hétköznapokban, ugyanakkor praktikus, mégis játékos élményt kínáljon, mely a gyerekeknek és a szülőknek egyformán örömet jelent. Így jöttek létre a A LEGO® bütykökkel ellátott tárolódobozokból és a speciális LEGO kockakészletből álló új BYGGLEK kollekció, melynek célja, hogy játékra ösztönözzön, és szórakoztatóbbá tegye az otthoni tárolást.

A BYGGLEK kollekció értékesítése az IKEA meglévő kereskedelmi csatornáin keresztül történik, október 1-től.

Játszva tanulás

A játék a legintuitívabb és leghatékonyabb módja a gyerekek tanulásának és fejlődésének. A gyerekek és a felnőttek sokszor másképp tekintenek az otthoni játékra és a kreativitásra. A felnőttek gyakran igénylik a struktúrát és a rendszerezettséget, a gyerekek viszont stimuláló és kreatív környezetben érzik jól magukat, amelyben ösztönösen tudnak játszani, a játékot szüneteltetni, majd újra játszani.

Játék közben a gyerekek kreatív környezetének rendberakásával és átalakításával nem csak a gyerekek játékát zavarjuk meg, hanem kreatív önkifejezésüket és fejlődésüket is. Ezért olyan tárolási megoldás született, amely önmagában is szórakoztató játékélményt nyújt. Mivel a BYGGLEK dobozok teteje és elülső része LEGO bütykökkel van ellátva, a gyerekek az építéskor a tárolódobozokat is felhasználhatják. Alkotásaikat a dobozokban tárolhatják, illetve azok tetején rögzítve és láthatóvá téve gyönyörködhetnek is bennük.

 

 

 

 

 

 

 

 

„Az IKEA-nál mindig is hittünk a játék erejében. A játék segítségével felfedezéseket teszünk, kísérletezünk, álmodozunk és megismerjük a világot” − mondja Andreas Fredriksson, az IKEA of Sweden tervezője, hozzátéve: „Ami a felnőtteknek gyakran rendetlenség, a gyerekeknek egy stimuláló, kreatív környezet, a BYGGLEK pedig éppen e két világ közti szakadékot segít áthidalni, hogy még több lehetőséget biztosítson a kreatív játékra az otthonokban, szerte a világon. Ráadásul a BYGGLEK kollekció kiválóan illik más IKEA termékekhez is, így a gyermekek kreativitásának eredménye egyúttal az otthonok szép és egyedülálló dekorációját is jelentik.”

A kreatív megoldásról Rasmus Buch Løgstrup, a LEGO Csoport tervezője így nyilatkozott: „A BYGGLEK több mint egy doboz. Sokkal inkább egy tároló és egy játék összekapcsolva. A BYGGLEK olyan termékskálát kínál a családok számára, amely segít helyet teremteni a mindennapi játékhoz − ezáltal ösztönzi a kreativitást, és még több közös szórakozást tesz lehetővé. Megoldást kínál a játékra, a csodás alkotások megjelenítésére, majd később azok folytatására, újraépítésére, átalakítására, vagy valami egészen más építmény elkészítésére. A BYGGLEK a végtelen lehetőségekről szól, csakúgy, mint a LEGO építőkocka-rendszer.”

IKEA LEGO tárolódoboz
IKEA LEGO tárolódoboz / Fotó: YouTUbe

A BYGGLEK termékcsalád 4 különböző termékből áll: egy 3 kisebb dobozt tartalmazó készletből, két nagyobb dobozból, valamint egy készlet LEGO kockából, amelyekkel elkezdődhet az élményekkel teli játék. A BYGGLEK bármilyen már létező és a jövőben kapható LEGO elemmel kompatibilis, mivel a fedélen és az első részen lévő bütykök a LEGO játékrendszer részét képezik. A LEGO játékrendszerrel a gyerekek megépíthetik, majd később újraépíthetik a saját történeteiket – fejlesztve ezzel azokat az alapvető készségeket, melyek a 21. században is nélkülözhetetlenek. Reméljük, hogy a BYGGLEK termékekkel kibővíthetjük a LEGO játékélményt egy ugyanolyan szórakoztató, kreatív tárolási megoldással, amely praktikus és játékos is egyszerre – írja közleményében az IKEA.

Keresés az oldalon