A fűszerpolc kitakarításakor szinte mindig előkerül néhány üvegcse, amit már réges-rég elfelejtettünk. A jó hír, hogy ezek a fűszerek nem egyik napról a másikra válnak ehetetlenné. Ha nem látsz rajtuk penészt, nem jelent meg bennük kártevő és nincs kellemetlen, avas szaguk, akkor nem feltétlenül kell megválni tőlük. Igaz, az ízük halványabb lesz, de egy kis trükkel még a konyhában is bevethetők: például ha száraz serpenyőben gyorsan megpirítod őket, visszahozhatod az aromájukat. Grillnél is jó szolgálatot tehetnek – ha a parázsra szórsz belőlük, különleges füstös ízt adhatsz a húsnak vagy zöldségnek – írja az Utopia.
Ha a fűszerek túl sokáig állnak a polcon és lejárt a szavatossági idejük, attól még nem lesznek egyik napról a másikra fogyaszthatatlanok. Az őrölt fűszerek ugyan veszítenek az aromájukból, de ez nem jelenti, hogy teljesen használhatatlanok lennének.
Fontos azonban, hogy megfelelően tárold őket: távol a hőtől és a gőztől, inkább fiókban vagy szekrényben.
Az íz csökkenése mellett a baktériumok elszaporodása is veszélyt jelenthet, főleg, ha meleg, párás helyen, például a tűzhely fölött tároltad őket. Ez nem történik meg automatikusan a lejárat után, de érdemes megvizsgálni őket: ha penészesek, rothadtak, vagy kellemetlen szaguk van, azonnal dobd ki őket. Ha csak halványabb az illatuk vagy az ízük, még felhasználhatók más módon a háztartásban.

Régi fűszerek a konyhában
Ha a szag- és ízpróbán átmennek, főzéshez is használhatók a lejárt fűszerek. Az íz esetleg gyengébb lehet, így érdemes többet adni belőlük az ételhez. Grillnél különösen izgalmas trükk, hogy ha a faszénre szórod a régi fűszereket: a hús vagy zöldség finom füstös aromát kap. Aromájukat serpenyőben való rövid pirítással is felfrissítheted.
Természetes légfrissítő régi fűszerekből
Ha a fűszerek illatoznak, de már inkább nem tennéd őket az ételbe, könnyedén készíthetsz belőlük házi légfrissítőt. A fahéj, a szegfűszeg, a rozmaring, a kakukkfű vagy a gyömbér különösen jó választások ehhez.
Hozzávalók:
- lejárt fűszerek (minél több, annál intenzívebb az illat),
- két narancs vagy citrom héja,
- egy liter víz.
Elkészítés:
- Tedd a hozzávalókat egy lábasba, és forrald fel.
- Vedd le a hőt, és hagyd 5–10 percig lassan rotyogni.
- Hagyd fedő nélkül kihűlni, így már a hűlés közben is terjed az illat.
- Öntsd üvegekbe vagy kis tálkákba, és helyezd el a lakásban.
- A házi légfrissítő pár napig tartja meg az illatát, ezután érdemes kiönteni.
Fahéj a háztartásban: titkos fegyver
A fahéj rengeteg mindenre jó: hangyákat és nem kívánt rovarokat is távol tarthatsz vele, ha kiszórod a kertbe. A kukában vagy annak környékén a legyeket is elriaszthatja. (Ugyanez működik egyébként a cayenne-borssal is.) Cserepes növények földjén még a penészt is megszünteti: szórj egy kevés fahéjat a földre, és a penész eltűnik. Gombás növények kezelésére is alkalmas: keverj el egy evőkanál fahéjat öt liter vízben, és permetezd a levelekre.
Dekoráció régi fűszerekből
A régi fűszerekből látványos konyhai dekorációt is készíthetsz. Kis üvegekbe töltve, polcon vagy felakasztva igazán mutatósak tudnak lenni, főleg, ha különböző színű vagy nagyobb szemű fűszereket kombinálsz össze. A kurkuma és más színes fűszerek vízzel elkeverve pedig természetes festékeként is használhatóak, például húsvéti tojásokhoz.

