A legmagasabb egy főre jutó bérköltséget tanácsadó, IT- és energetikai cégeknél találjuk, ahol akár havi 2,7 millió forintos nettó fizetés is elérhető.
Mekkora bérköltséggel számolnak a legnagyobb magyarországi cégek egyetlen munkavállalóra vetítve? Az Opten friss elemzése azt vizsgálta, mennyi jut egy főre a fizetésekre, járulékokra, bónuszokra és egyéb juttatásokra – a számok pedig sok helyen igencsak magasra kúsznak- írja a Forbes.
Fotó: Getty Images
Noha a fiatalok körében csökken az alkalmazotti lét népszerűsége, akadnak olyan munkahelyek, ahol még mindig megéri klasszikus munkaviszonyban dolgozni. A lista olyan vállalatokat sorakoztat fel, ahol a legmagasabb az egy főre jutó bérköltség – vagyis ahol valóban jól lehet keresni.
Az elemzés a 2023-as pénzügyi beszámolók alapján készült. Az az évben elköltött teljes személyi jellegű ráfordítást elosztották az átlagos statisztikai létszámmal, így megkapták az egy főre jutó éves juttatásokat, majd ezek havi átlagát. A becsült nettó bér az adó- és járulékterhek levonása utáni összegre utal – természetesen csak átlagértékként, hiszen a valós bérek jelentős szórást mutathatnak.
A top 10-es mezőnyben tanácsadócégek, IT-multik, pénzügyi és energetikai vállalatok is helyet kaptak, sőt, egy sportprofilú cég is bekerült. Nézzük a listát a legjobban fizető magyar cégekről, azaz a top 10 legnagyobb havi bérköltséget egy főre vetítve: kattints galériánkra a részletekért!
Friss lista a legjobban fizető magyar cégekről – akár havi 2,7 milliós nettóval is számolhatsz
1/14 Startlap Utazás sablon
Fotó megosztása:
2/14 2
A Novartis Hungária Kft. a svájci székhelyű Novartis gyógyszeripari óriás magyarországi leányvállalata. A cég a kutatás-fejlesztés mellett a gyógyszergyártásban és -értékesítésben is kulcsszerepet játszik. Csupán párszáz forint választja el a lista 9. helyétől.
Fotó megosztása:
3/14 3
A globális MSCI Inc. magyarországi leányvállalata. Több mint 400 főt foglalkoztatnak itthon. A cég főtevékenysége számítástechnikai infrastruktúra, adatfeldolgozás, tárhelyszolgáltatás és kapcsolódó szolgáltatások.
Fotó megosztása:
5/14 4
A légiforgalmi irányítók bére kimagasló, munkájuk óriási felelősséggel jár: évente több millió repülőjáratot kezelnek a magyar légtérben.
Fotó megosztása:
6/14 5
A Remote Hungary Kft. a globális Remote vállalat magyarországi ága, amely a távoli munkavállalók foglalkoztatását és bérszámfejtését támogatja világszerte.
Fotó megosztása:
7/14 6
Az Abbyy Process Intelligence Kft. a világ egyik vezető intelligens dokumentumfeldolgozással és üzleti folyamat-automatizálással foglalkozó vállalatának magyar leányvállalata.
Fotó megosztása:
9/14 7
A Deel Hungary Kft. egy globális HR-tech vállalat, amely a távmunka és a nemzetközi foglalkoztatás megkönnyítésére kínál megoldásokat.
Fotó megosztása:
10/14 8
Az FTC Zrt. a Ferencvárosi Torna Club profi labdarúgócsapatának és egyéb sportüzleti tevékenységeinek gazdasági irányításáért felelős vállalat. A labdarúgásban a bérek jellemzően magasak, és nemcsak a játékosokat, hanem a szakmai stábot, menedzsmentet és háttérembereket is magukban foglalják.
Fotó megosztása:
11/14 9
A MET Services Kft. egy üzletviteli tanácsadással és energetikai szolgáltatásokkal foglalkozó vállalat, amely a MET Csoport részeként működik. A vállalat nemzetközi energiapiacokon nyújt támogatást, stratégiai tanácsadást és komplex kereskedelmi megoldásokat az energiaszektor számára.
Fotó megosztása:
13/14 9
Az ARM Hungary Kft. a világ egyik vezető félvezető-technológiai vállalatának magyar leányvállalata, amely processzorok és mikrochipek fejlesztésére specializálódott.
Fotó megosztása:
14/14 10
A világ egyik vezető stratégiai tanácsadó vállalata, amely globális nagyvállalatok és szervezetek üzleti stratégiáját támogatja.
Fotó megosztása:
Fotó megosztása:
Más a helyzet a teljes bérköltségeknél
Amennyiben nem az egy főre jutó személyi ráfordítást, hanem az összesített bérköltséget vesszük alapul, jelentősen átrendeződik a rangsor. Ebben az összevetésben az alábbi három hazai vállalat kerül az élre:
Audi Hungaria Zrt. – 254,6 milliárd forint
Magyar Posta Zrt. – 152,1 milliárd forint
MÁV Zrt. – 150,4 milliárd forint
A legmagasabb béreket továbbra is azoknál a cégeknél találjuk, amelyek a tanácsadói, IT- vagy energetikai szektorban működnek – legalábbis a cégadatok szerint. Ezekben az iparágakban a speciális szaktudás és a jelentős felelősség miatt a munkáltatók hajlandóak magasabb bérköltséget vállalni.