5 dolog, amit NE vegyél meg a Black Friday napjáig

Balázs 2019. november 08. Kütyü
Ugyan a bélből jóslásban nem vagyunk túl képzettek, ám nem kell hatujjú szibériai sámánoknak lennünk ahhoz, hogy a korábbi trendek mentén, viszonylagos biztonsággal be tudjuk lőni, hogy mik lesznek azok az árucikkek, amik megvásárlásával érdemes megvárni a Black Friday környéki leszállításokat.

Alig három héten belül itt a Black Friday, ilyenkor már nem árt elgondolkodni azon, hogy mire van szükségünk és ezek közül mit tudunk majd lényegesen áron alul beszerezni a konzumizmus globális ünnepén. A tavalyi példákból okulva, mindenek előtt tartózkodjunk az impulzus-szerű vásárlástól, illetve mindig végezzük el az árösszehasonlítás műveletét, hiszen ilyenkor könnyű beleszaladni olyan akciósnak feltüntetett árucikkbe, aminek az eredetiként szereplő ára annyira irreális, hogy még.

Abban egészen biztosak lehetünk, hogy a legnagyobb hazai és globális forgalmazókat egyáltalán nem fogja hidegen hagyni a nagy dátum és gőzerővel készülnek a leértékelésekkel és arra is bevehetjük a ciánkapszulát, hogy ezek az összes termékre vonatkozni fognak, amit csak el tudunk képzelni.

Azonban nem árt az óvatosság, hiszen sok cikk esetében más időszakokban jobb árajánlathoz juthatunk, mint Black Fridaykor, így tanácsos nagyon pontosan előre kitalálni, hogy mit akarunk megvenni.

Ha ekképpen cselekszünk, sokkal kisebb eséllyel vernek minket át, illetve költjük a pénzünket haszontalan dolgokra. Nézzük hát, mik azok a terméktípusok, melyeket a legnagyobb valószínűséggel kaphatunk meg jó áron a Black Friday idején!

Tévék

4k TV, black friday
Nagy, 4k TV (Forrás: iStock)

A Black Friday hagyományosan a drágább elektronikai cikkek leárazásáról ismert, így a nagyobb TV-k is ezek közé tartoznak. Nyilván nem azt kell ettől várni, hogy a százezer körüli készülékeket vihetjük majd haza féláron, sokkal inkább a több százezres tételek esetében lehet majd megfigyelni látványos árengedményeket.

A HDR és a 4k a fogyasztói szokások tükrében nagyot fognak menni az idei Black Fridaykor is, nem árt azonban odafigyelni, ugyanis a nagyobb viszonteladók hajlamosak ilyenkor az akciókkal a silányabb termékeiket kipörgetni, mindenképp nézzük meg, hogy mit veszünk és hogy feltétlenül az kell-e nekünk. A Business Insider szerint a tavalyi tapasztalatok alapján az LG, Samsung, TCL és a Vizio márkás készülékek esetében várhatók az igazán kedvezményes ajánlatok.

Otthoni okoskütyük minden mennyiségben

Telefonnal irányítható lakás
Okosotthon, (Forrás: iStock)

Az Amazonnak például szokása, hogy az árajánlatait csomagokkal édesíti meg, tehát veszünk náluk valamit, amire szükségünk van és ezért ajándékba hozzánk vágnak valami Echo-kütyüt. Ez abból a szempontból is valószínű, hogy az Amazon csak októberben vagy nyolc Echo-terméket dobott piacra, igen meglepő lenne, ha nem játszanának fontos szerepet a cég Black Friday akcióiban.

Ráadásul egy felmérés szerint az amerikai vásárlók 30 százaléka szeretne a hálaadást követő napon valamilyen otthoni okoskütyüvel gazdagodni, meglepő volna, ha az Amazonnál nem olvasnák ezeket a kutatásokat, sőt az is lehet, hogy eleve rendeltek ilyet.

Konzolok

Különböző konzoltípusok egy halomban.
Konzolok és kontrollerek (Forrás: iStock)

A mindenféle régebbi konzolok súlyosan áron aluli beszerzése nagyjából annyira összeforrt a Black Friday nevével, mint a tévévásárlás. Jellemzően ez is a csomagokban fog a leglátványosabban lecsapódni, Xboxokat és PS4-eket fogunk tudni venni egy csomó hozzájuk csapott menő játékkal, alaposan nyomott áron. A PS4 esetében ez különösen erős lesz, hiszen már megjelent a horizonton az utódkészülék is. Egyetlen konzolcsalád van, amelyet általában hidegen hagy a Black Friday, legalábbis az eddigi tapasztalatok szerint, ez pedig a Nintendo, ahol a Switchre se adtak ki tavaly említésre méltó ajánlatokat.

Játékok

Fut a játék a gépen.
Számítógép és játék (Forrás: iStock)

A játékipar is részt vesz a Black Fridayban, egyrészt a már fentebb bemutatott konzolos csomagok formájában, de akik már rendelkeznek géppel, azoknak sem kell elszontyolodniuk, mivel az év elején megjelent nagyobb játékokat egészen biztosan komoly leárazások fogják érinteni.

De ugyanez igaz hagyományosan, a PC-tulajdonosok nagy boldogságára, a Steam-re és a GoG-ra is, az Epic Game Store esetében is lehet ilyesmit gyanítani, bár nekik ez lesz az első Black Friday-ük, úgyhogy biztosat itt még nem mondhatunk.

Kisebb konyhai eszközök

Fiatal srác válogat a vízforralók között.
Vízforralók a bolt polcain (Forrás: iStock)

Szintén már már hagyományszámba megy, hogy a gyártók és forgalmazók ilyenkor igyekeznek megszabadulni a kisebb, valójában nem az örökkévalóságnak gyártott konyhai kütyüiktől. A Black Friday során remekül be lehet vásárolni fillérekért aprítókból, kenyérpirítókból és rizsfőzőkből. Ez különösen akkor bír igazán üdvös lenni, ha például a gyereknek vásárolunk cuccokat a kollégiumba.

Keresés az oldalon