Vásárlás 2019. január 25.

Az LG új tévéjétől el fog állni a lélegzeted

bubba Vásárlás 2019. január 25.
Az OLED gyártási technológia zászlóshajójaként futó cég hatalmasat robbantott az idei CES-en: itt a feltekerhető TV!

Ha annak idején Fenyő Miklós azt énekelte volna, hogy csavard fel a televíziót még ma éjjel, egyrészt hülyének nézték volna, mivel a Junoszty közismerten nehezen hajlik, másrészt sláger se született volna a dalból, mivel a szótagszám túltengés okán szétesik a prozódia.

Az utóbbi problémával szemben sajnos ma is tehetetlenül állunk, ám a hajtogatásra – persze nem a Junoszty viszonylatában – az LG igen látványos megoldást szolgáltatott.

Megvalósulási fázisba került a régi álom

Úgy nagyjából 10 éve rendszeresen felröppen a pletyka, hogy küszöbön áll, sőt bármelyik pillanatban bekövetkezhet az összehajtható tévé bemutatása, csakhogy a nagy durranás mindig késett.

Ez azonban most megváltozik, ugyanis az LG az idei CES-en végre előállt a farbával és megengedte a nagyérdeműnek, hogy rácsodálkozzon a cég legfrissebb termékére, egy 65 colos, OLED, összehajtható tévére.

Első blikkre az alkalmatosság tulajdonképpen egy mozivászon és egy békebeli redőny inverzének szerelemgyereke is lehetne, ami csak úgy mellékesen az LG második generációs Alpha 9-es intelligens processzorával van ellátva, amely támogatja az Amazon Alexáját csak úgy, mint a Google Assistant-et.

Természetesen bírja a HD-t (HDMI 2.1), támogatja a magas képkockasebességet (HFR), van rajta VRR, eARC és ALLM is.

Még nincs fix dátum

Azt sajnos még nem tudni, hogy az LG illetékesei pontosan mikor és mennyiért tervezik piacra dobni a készüléket, de jó okunk van reménykedni abban, hogy erre még idén sor kerül.

 

(Címlapfotó: lg.com)

Keresés az oldalon