Kütyü 2020. december 10.

Az év legnépszerűbb alkalmazásai: itt az Apple listája

Fatima Kütyü 2020. december 10.
Ezek az applikációk tették jobbá a 2020-as évünket.

Valóra váltak az újévi fogadalmak az egyensúly megtalálásáról, az erőnlét megőrzéséről, az emberek valóban elkezdtek tenni az életmódjuk javítása érdekében – legalábbis erről árulkodik az alkalmazásválasztásuk, ami tükrözi a produktivitás, a mentális egészség iránti növekvő igényt. Az Apple bemutatta azt a listát, amin a legnépszerűbb, legtöbbek által letöltött alkalmazások szerepelnek. A vállalat azt is kiemelte, hogy a lista tükrözi a kultúránk alakulását, a mindennapjainkat.

Fotó: Silas Stein/dpa (Photo by Silas Stein/picture alliance via Getty Images)

Az év alkalmazásai

Különös év az idei, hiszen a világjárvány felborította az eddigi megszokott életünket. Az otthoni munkára, tanulásra összpontosítunk, közben szeretnénk áthidalni köztünk és a szeretteink között lévő fizikai hézagokat, illetve a saját egészségünkkel is törődnénk. Ezek befolyásolták a listát, melynek első helyére a Wakeout! került, azaz ez az Év iPhone Alkalmazása. Ez egy mozgásalkalmazás azoknak, akik megszokták a mozgásszegény életmódot, arra ösztönzi őket, hogy bizony a kanapén, az ágyon vagy az otthoni irodai asztalnál is mozoghatnak. Eközben az Év iPad Alkalmazásának a Zoomot, míg a Fantastical naptár- és feladatalkalmazást pedig az Év Mac Appjának nevezték ki. Az iPhone-játékok idei kedvence a Genshin Impact, míg az iPad játékok közül a Legends of Runeterra volt a legnépszerűbb, Macen pedig a Disco Elysium. Az Apple TV-n a Disney+ és a Dandara Trials of Fear tarolt, míg Apple Watch esetében az Endel és a Sneaky Sasquatch.

Az Apple vezérigazgatója, Tim Cook külön megköszönte az alkalmazásfejlesztőknek, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy a felhasználókat szórakoztassák, elkötelezzék és segítsék a karantén alatt. “Egy év alatt, amely sokunk számára sok szempontból nagy kihívást jelentett, szeretném egy pillanatra megosztani, hogy mennyire hálás vagyok a munkájukért” – mondta az Apple vezetője, hozzátéve: szívvel-lélekkel azon igyekeztek, hogy megoldást találjanak a felmerülő problémákra, és az innovációkkal sokakat szórakoztassanak, hozzájáruljanak a tanuláshoz, munkához vagy az emberek egészségéhez.

A kiválasztott alkalmazásfejlesztőknek most először adtak át megfogható „App Store Best Of” díjat.

Nem meglepő, hogy a 2020-ban a legtöbbet letöltött alkalmazások a produktivitás és a szórakozás köré összpontosultak, ezek közé tartozik a Zoom, a Procreate Pocket és az AutoSleep. De lássuk a lista többi tagját!

A legtöbbet letöltött alkalmazások 2020-ban

A top 20 ingyenes applikáció a letöltések alapján

1. ZOOM Cloud Meetings
2. TikTok
3. Disney+
4. YouTube
5. Instagram
6. Facebook
7. Snapchat
8. Messenger
9. Gmail
10. Cash App
11. Amazon Shopping
12. Netflix
13. Google Maps
14. DoorDash
15. Spotify
16. Widgetsmith
17. WhatsApp Messenger
18. Venmo
19. Google
20. Google Meet

 

A top 20 fizetős applikáció a letöltések alapján

1. TouchRetouch
2. Procreate Pocket
3. Facetune
4. HotSchedules
5. AutoSleep
6. The Wonder Weeks
7. SkyView
8. Shadowrocket
9. Sky Guide
10. Forest – Stay focused
11. FlickType Keyboard
12. Mirror for Samsung TV
13. Scanner Pro by Readdle
14. kirakira+
15. Toca Hair Salon 3
16. Screen Mirroring+ for Roku
17. The Mandalorian Stickers
18. FiLMiC Pro-Video Camera
19. EpocCam Webcamera for Computer
20. Star Walk 2: The Night Sky Map

(via)

Keresés az oldalon