Halottak hangján szólal meg az Amazon Alexája

Turi Dániel
Az Alexa hangsegéd a tervek szerint hamarosan már a halott hozzátartozóink hangján is képes lesz "megszólalni". Sokak szerint így könnyebb lesz megbirkózni a gyásszal, de az ötlet veszélyeket is rejt magában.

Meglepő, sokak szerint felháborító, mások szerint figyelmes és érzékeny újításra készül az Amazon: a tervek szerint hamarosan a cég okosrendszere, az Alexa névre hallgató hangsegéd már az elhunyt szeretteink hangján is képes lesz segítséget nyújtani, amikor szükség van rá. A világcég elnökhelyettese, Rohit Prasad mindezt nemrég egy Las Vegas-i konferencián jelentette be – bízva abban, hogy ezzel majd sokaknak nyújthatnak segítséget, főleg azok közül, akik a pandémiában vesztették el a szeretteiket – írja a designTAXI.

A konferencián mindezt egy videó segítségével mutatták be a nagyközönség előtt, amiben egy kislány arra kéri Alexát, hogy hívja fel a nagymamáját és kérje meg arra, hogy olvasson fel neki az Óz, a csodák csodája című mesekönyvből. A gép pedig természetesen teljesíti a kérést és pillanatokon belül már egy kedves, idős női hang kezd bele az ismert történet mesélésébe. A cég ezzel egyébként azt a technológiai fejlesztést és valóban előremutató újítást hívatott bemutatni, hogy

a rendszer már akár egy egyperces hangfelvétel alapján képes bármilyen szöveget képes ugyanazon a hangon lejátszani.

Az alelnök elmondása szerint mindezzel csak enyhíteni szeretnék a fájdalmát azoknak, akik elvesztették a hozzájuk közel állókat, családtagokat, barátokat a koronavírus következtében. Arról egyelőre egyébként nem esett szó, hogy ez a lehetőség pontosan mikortól lesz elérhető a felhasználók számára.

Sokak szerint egyszerűen kegyeletsértő a dolog
Fotó: Robert Lever / AFP

Természetesen óriási lépés, hogy ma már akár ez is lehetséges és ez újabb kapukat nyit meg a jövőbeli fejlődés lehetőségeit illetően – de ennyit a technikai részről. Emellett viszont az emberi oldala a dolognak erősen kérdéses és ezeket szinte az összes külföldi portál fel is veti. Egyrészt, óriási biztonsági kockázatot rejt magában az, hogy bárkinek a hangját képes leutánozni a rendszer, akár csak egy rövid hangfelvétel alapján. És akkor a morális oldaláról még nem is ejtettünk szót, ugyanis persze, könnyen lehet, hogy valaki megnyugvással, békével és elfogadással gondol egy-egy személynek az elvesztésére, de

a rendszer nem képes mérlegelni azt, hogy a betáplált hangot utána ki mire fogja felhasználni,

így rossz kezekbe kerülve nagyon egyszerűen fordítva sülhet el ez a fegyver, több fájdalmat és sérülést okozva, mint azt eredetileg bárki is szerette volna.