A világhír sem segít: eltűnhet a boltok polcairól a magyarok kedvenc fűszere
Az utóbbi évek legjobb minőségű fűszerpaprikája termett 2025-ben – mondta el a Kalocsa TV-nek Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. vezérigazgatója. Mint fogalmazott: „A minőséggel meg lehetünk elégedve, teljesen jó, mondhatni kiváló. Bírja a tárolást, nem rothad, mert nem volt eső.”
310 hektárról érkezik a termés
A cég idén nyolc nagyobb mezőgazdasági vállalkozással és 22 családi gazdálkodóval kötött szerződést, összesen 310 hektárnyi területre. Ez a szám jól mutatja a visszaesést: az ezredfordulón még 3000 hektáron termesztettek fűszerpaprikát Magyarországon. Jelenleg mintegy 1000 tonna nyers paprika – vagyis 100 vagonnyi – vár feldolgozásra a telephelyen. A betakarítás még körülbelül tíz napig tart. A 70-es években a cég jogelődje akár 50 ezer tonna nyerspaprikát is felvásárolt egy évben. Ma ennek a huszada sincs, és a foglalkoztatottak száma is 116 főre csökkent az egykori ezerről.
Országosan idén mintegy 3000 tonna feldolgozott fűszerpaprikával számolnak, ami a hazai igényekhez kevésnek bizonyul.
Németh József szerint a hazai fogyasztók kiszolgálására nem elegendő az itthoni mennyiség, így a piacon egyre nagyobb teret nyer az import paprika, főként Kínából. „Ha ez így megy tovább, a magyar paprikának nem sok éve maradt, hogy a hazai piacon érvényesüljön” – fogalmazott. A vezérigazgató elmondta, hogy a kalocsai mintaboltban az idei, kiváló minőségű paprika 5000–6000 forintba kerül kilónként. „Aki jó minőségű paprikával szeretne főzni, annak az eredetvédett kalocsait ajánlom” – tette hozzá.
Szeged is a kalocsai tájkörzetre támaszkodik
A Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. mellett Németh József családjához tartozik a Szegedi Fűszerpaprika Zrt. is. A szegedi gyár főként a sükösdi Házi Piros Paprika Kft.-től kap nyersanyagot, valamint korábban Szerbiából és Spanyolországból is importált, de ez egyre csökken.
„Az elmúlt évben még 670 tonna szerb paprikát vásároltunk, de egy részét nem tudtuk eladni, ezért idén már nem importálunk onnan” – mondta el.
Érdekesség, hogy az Európai Unión belül gyakorlatilag csak Magyarországon termesztenek fűszerpaprikát, a spanyolok kivételével, akik egy különleges, füstös ízű változatot állítanak elő.

Kína miatt árverseny sújtja a piacot
A nyers fűszerpaprika felvásárlási ára idén 300 forint kilogrammonként, plusz kompenzáció. Bár ez az ár évek óta lassan emelkedik, a nemzetközi piacokon a kínai paprika feleannyiba kerül, ami komoly hátrányt jelent. „Kínában feleannyiért állítják elő a paprikát, mint nálunk. Ez a ’kínai hatás’ mára hat országban szinte teljesen kiszorította a magyar exportot” – mondta Németh József. Az eredmény kézzelfogható: 500 millió forintos árbevétel-csökkenést okozott csak 2025-ben a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt.-nél.
Új savanyúsággal próbálják ellensúlyozni a kiesést
A cég új irányba is nyitott: friss káposztából, uborkából és kápia paprikából készült, édesebb savanyúság gyártását kezdték el. A termék most kerül piacra, és a vállalat abban bízik, hogy 200–300 millió forintos árbevételt hozhat. „Keressük az utakat, hogyan lehetne a kiesést pótolni” – mondta a vezérigazgató.

