Rengeteg magyar küzd a rezsi fizetésével: kevesen tudnak erről a kedvezményről
Egyelőre nem tudni, hogy idén mikortól és meddig tart majd a téli időszakban már megszokott kikapcsolási moratórium – közölte a Pénzcentrum kérdésére az állami rezsicég. Az MVM az elmúlt években rendszeresen vállalta, hogy a téli időszakban – különösen az ünnepek alatt – nem kapcsolják ki a gázt vagy az áramot a hátralékos lakossági ügyfeleknél. Az eddigi időszakok hossza jelentősen eltért: 2020-ban és 2021-ben például 41 napig tartott a védelem, míg 2022-ben mindössze 20 napra rövidült le. Idén még nincs döntés, a moratórium hossza pedig több tényezőtől is függhet: az időjárástól, a rászorulók számától, gazdasági szempontoktól és kormányzati elvárásoktól.
Sok háztartásban van számlaelmaradás
Az MVM tájékoztatása szerint ügyfeleik közel 15%-a tartozik lejárt számlával, de kikapcsolásra csak szigorú feltételek teljesülése esetén kerülhet sor. Ettől akkor kell tartani, ha a fogyasztó legalább 63 napja nem rendezte a tartozását, és a fizetési haladék vagy részletfizetés iránti egyeztetés sem vezetett eredményre. Augusztus végéig a teljes ügyfélkörnek mindössze fél százalékát kapcsolták le, vagyis sok esetben van megoldás: részletfizetés, fizetési haladék vagy előrefizetős mérő igénylése – írja a Pénzcentrum.
Az időben történő kapcsolatfelvétel gyakran megelőzheti a szolgáltatás megszakítását.
Ki lehet védett fogyasztó, és milyen kedvezmény jár?
A védendő fogyasztói státusz azoknak segíthet, akik átmenetileg vagy tartósan nem tudják fizetni a rezsit. Szociális rászorultság vagy fogyatékosság alapján igényelhető, és olyan kedvezményeket biztosít, mint:
- fizetési haladék,
- részletfizetés,
- előre fizetős mérő felszereltetése,
- bizonyos esetekben a kikapcsolás alóli mentesség.
Védendő fogyasztói státuszra jogosult lehet az a háztartás, ahol a fogyasztó vagy vele együtt élő személy időskorúak járadékában, aktív korúak ellátásában, települési támogatásban, ápolási díjban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, otthonteremtési támogatásban részesül, illetve nevelőszülőként saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett gyermeket, a Nemzeti Eszközkezelő Programban bérlőként vesz részt, vagy gyermekek otthongondozási díját kapja.
Fogyatékkal élők esetében akkor állapítható meg a státusz, ha azt kezelőorvos igazolja, ha az érintett vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül,
illetve ha a kikapcsolás vagy az áramellátás megszakadása közvetlen élet- vagy egészségügyi kockázatot jelentene (például lélegeztetőgép működtetéséhez szükséges áram esetén).
A fogyatékkal élő státuszhoz akár folyamatos energiaellátás is járhat, ha a kikapcsolás veszélyeztetné az egészséget (például életmentő eszközök működtetéséhez szükséges áram). A kérelmet az illetékes elosztóhoz kell benyújtani, és évente meg kell újítani – kivéve azoknál a fogyatékkal élőknél, akiknél állapotjavulás nem várható.

Csak kevesen igénylik
Bár a KSH adatai szerint több százezren lennének jogosultak a státuszra – például ápolási díjban, megváltozott munkaképességűek ellátásában vagy települési támogatásban részesülők –, a valós igénylők száma évről évre csökken. Ez arra utal, hogy sokan nem tudnak a lehetőségről, vagy az igénylés folyamata túl bonyolult számukra.

