A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság fokozott ellenőrzést folytat, számol be a Világgazdaság. A figyelem központjában a Black Friday környékén megszaporodó akciók és kuponos kedvezmények állnak.
Trükköznek a boltok, pedig szabályellenes
A vásárlók legtöbbször nincsenek tisztában azzal, hogy a boltok akciói nem feltétlenül szabályosak: a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonban folyamatosan és célzottan ellenőrzi, hogy a vállalkozások betartják-e az akciós árfeltüntetés előírásait, ügyelve arra, hogy ne csorbuljanak a vásárlók jogai. A fogyasztók vásárlási döntéseiben kulcsszerepet játszik a termékek ára, ezért fontos, hogy az árak feltüntetése átlátható és összehasonlítható legyen.
Az akciók és árkedvezmények különösen nagy hatással vannak a vásárlói magatartásra.
A tisztességes tájékoztatás nemcsak a kereskedelmi gyakorlat egyik legfontosabb eleme, hanem törvény által szabályozott kötelesség is: az NKFH ellenőrzéseinek célja tehát, hogy a fogyasztók az akciók során is megalapozott döntést hozhassanak, pontosan lássák a kedvezmények mértékét, és ezzel párhuzamosan a piaci verseny is tisztességes keretek között működjön.

Az úgynevezett “30 napos szabály” értelmében az árcsökkentést mindig a megelőző 30 nap legalacsonyabb árához szükséges viszonyítani: ez a szabály azt hivatott biztosítani, hogy a fogyasztókat ne lehessen félrevezetni mesterségesen megemelt árakkal vagy látszólagos akciókkal.
A fogyasztókat nem elegendő tehát az elmúlt 30 nap legalacsonyabb áráról tájékoztatni, az akció mértékét is ahhoz kell viszonyítani
– írja a Világgazdaság. Ugyancsak fontos ellenőrzési szempont, hogy az akciót megelőző korábbi egységárat is fel kell tüntetni.
Tavaly sokat büntettek
A fogyasztóvédelmi hatóság már tavaly is ellenőrizte a boltok akciózási gyakorlatát: országosan csaknem négyezer üzletben tartottak átfogó ellenőrzést.
Az ellenőrzés során 96 esetben az akciós eladási ár, további 88 esetben pedig az akciós egységár nem felelt meg az előírásoknak.
A korábbi ár feltüntetése kapcsán 34 üzletben tárt fel jogsértést a hatóság.
Azonban az elmúlt évek ellenőrzéseinek köszönhetően jelentősen javultak a számok: a 2022-ben tapasztalt 16 százalékos kifogásolási arány 2023-ban 13 százalékra csökkent, 2024-ben pedig a hagyományos üzletek esetében már csak elenyésző mértékben tapasztalta a hatóság a korábbi ár feltüntetésének hiányát.

