Hol kóstolhatjuk meg az ország tortáját? Végre közölték a napot, amikor nyilvánosságra hozzák a listát
A Magyarország tortája és a Magyarország Cukormentes tortája címeket elnyert süteményeket hagyományosan augusztus 20-ától kezdve kóstolhatjuk meg a kijelölt cukrászdákban országszerte. Tavaly több, mint 500 intézményben kínálták a tortákat, és most is hasonló mennyiségre számítanak, árulta el Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke.
Készül a lista
Az ország tortája hagyományosan augusztus 20-tól, az államalapítás ünnepétől kezdve kapható a cukrászdákban: a Cukrász Ipartestület minden évben ekkor mutatja be a nagyközönségnek az adott év nyertes tortáját, amelyet ezt követően számos cukrászda kínálatában megtalálhatunk az év további részében. A torta bemutatását hatalmas érdeklődés övezi: sok helyen hosszú sorokra számíthatunk, ezért érdemes előre felkészülni.

Erdélyi Balázs lapunknak elmondta: az idei pontos lista a Magyar Cukrász Ipartestület weboldalán lesz elsőként elérhető,
legkésőbb augusztus 18-án, hétfőn.
“Igyekszünk a nyilvánosságra hozni, amint tudjuk, ez az a dátum, amit biztosan meg tudunk ígérni” – mondta.
Idén a gyulai Kézműves Cukrászda “DCJ Stílusgyakorlat” nevű, csokoládés-karamellás-meggyes alkotása nyerte el a Magyarország tortája címet. Magyarország cukormentes tortája pedig a csokoládés-meggyes “Álmodozó” lett, Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda munkatársa alkotásaként. Az idei nevezéseket a Dobos-torta születésének 140. évfordulója inspirálta: a verseny kiírása szerint többek között a népszerű magyar édesség alapanyagait felhasználva kellett dolgozniuk a verseny résztvevőinek.

