Streamingen is tarol a 250 milliós fantasyfilm - már otthon is megnézheted
Már elérhető a SkyShowtime streamingplatformon a Wicked című fantasyfilm, amely 2024 egyik legsikeresebb mozis alkotása lett Magyarországon is: hazai forgalmazása során 250 millió forintos bevételt ért el – írja a mediapiac.hu.

A történet Óz világában játszódik, ám ezúttal a jól ismert hősök helyett két boszorkány, Glinda és Elphaba állnak a középpontban. A rendező ugyanis újragondolta a klasszikus „Óz, a csodák csodája” című filmet, és reflektorfénybe helyezte a film leghírhedtebb szereplőinek el nem mesélt történetét. Elphaba és Glinda valószínűtlen barátságuk során felfedezik, hogy lett belőlük nyugati gonosz boszorkány és jó boszorkány.
A film itthon és nemzetközi szinten is pozitív fogadtatásban részesült: a Rotten Tomatoes oldalon a kritikusok 88%-ra, a nézők pedig 95%-ra értékelték.
A történet folytatása, a Wicked 2. november 20-án kerül a magyar mozikba.
Ez a történet a Broadway-musical második felét dolgozza fel: Elphaba és Glinda útjának folytatását, beleértve Elphaba száműzetését, Glinda esküvőjét Fiyeróval, sőt Dorothy egyre hangsúlyosabb eredeti szereplését.
A Wicked egyébként 150 millió dollárból készült, és eddig világszerte 756 millió dolláros bevételt termelt, így az egyik legsikeresebb musical-adaptációnak számít, még a Mamma mia!-t is lepipálta.. A filmet Jon M. Chu rendezte, a főszerepekben pedig Cynthia Erivo és Ariana Grande láthatók, mellettük olyan ismert nevek tűnnek fel, mint Jonathan Bailey, Peter Dinklage, Jeff Goldblum és Michelle Yeoh. Kritikai visszajelzései összességében pozitívak: az Erivo–Grande páros szuggesztív alakítást nyújt, és Oscar-jelölések sorával és számos díjjal is büszkélkedhet.
