171 országnál tart a magyar világutazó, aki megelőzte a Google-t is: Travellina 30 éve mutatja, miért érdemes elindulni
Idén már hajózott a Gangeszen hajnalban, tömeg nélküli fotó készült róla a Taj Mahal előtt, ellátogatott a rózsaszín Jaipur mesebeli városába, bejárt nyüzsgő piacokat, régi palotákat, templomokat Bangladesben, két hónapja pedig a „sztánok” szerepelnek a programjában: Türkmenisztántól Tádzsikisztánig kalandozik. Javában tart tehát Kisgyörgy Éva – ahogy a legtöbben ismerik, Travellina – 60/30/15 jubileumi utazássorozata, akivel ezekről a kerek számokról is beszélgettünk.
A Startlap Utazás olvasóinak sem kell bemutatni Travellinát, hiszen régóta jelennek meg írásai rovatunkon, például Etiópiába vagy Aruba szigetére is elkalauzolta az érdeklődőket. Amikor az interjú előtt mégis megkértem a mesterséges intelligenciát egy rövid felvezetésre, mindegyik AI-modell kiemelte: ő az egyik legismertebb magyar utazóblogger. Már az 1990‑es évek közepétől dokumentálja útjait, jóval a blogger szó elterjedése előtt, így a hazai utazós blogolás úttörőjének számít. Egy kérdésben viszont sorra tévedtek: nem tudták pontosan, hány országban járt eddig. Emiatt nem hibáztatnám az AI-t, mert valóban nem könnyű követni Travellina tempóját. A jelenlegi állás 171 ország, Banglades neve mellett szerepel a legutóbbi pipa.
A nagy kérdés: megéri kipipálni az összes országot?
„Régóta él bennem a dilemma, hogy akarok-e minden országba eljutni. Ha a magyar hivatalos álláspont szerint számolok, akkor ez 196 országot jelent, tehát még 25 van hátra, amiből 23 Afrikában található. Haiti is hiányzik még, viszont oda a jelenlegi biztonsági helyzet miatt felelőtlenség lenne elindulni, valamint Észak-Korea, de az jelenleg a turisták számára zárva van. Tavaly év végén pedig Dzsibuti jó példa volt arra, milyen az, amikor ár-érték arányban nem éri meg egy utazás. Ugyan vidéken vannak festői részek, a főváros annyira lehangoló, hogy alig vártam a hazaindulást.
Vagy ott van például Szomália, ahol nemhogy a fővárosból nem tudsz kimenni, hanem egyik kerületből a másikba sem jutsz el, ha nem bérelsz fel egy csomó fegyverest. Tehát fizetsz például 2-3 ezer dollárt, és valójában nem látsz semmit. Ennek már tényleg inkább csak sportértéke van, nem az élvezetről szól. Helyette beülök a kis autómba, és ugyanennyi pénzből két hónapig járom Olaszországot, és millió élményt gyűjtök. Ez az egyik fele a mérlegnek. A másik pedig az, hogy ha már megnéztem 171-et, akkor már csak be kellene húzni a hátralévő 25-öt, mert
mégiscsak nagyon nagy dolog lenne, hogy egyszerű szülők gyermekeként, nulla hátszéllel, teljesen saját erőből megnézem a világ összes országát.
Amíg egészséges vagyok és bírom, addig megyek. Most még vannak olyan hiányzó országok, amikről azt érzem, hogy megérik, Afrikában például Sao Tomé és Angola, ami logisztikailag és árban is vállalhatóbb. Még kiderül. Nem lehet évekre előre kőbe vésni semmit, mert elég arra gondolni, milyen volt, amikor beütött a Covid például és borult minden” – fogalmaz Travellina.
Egy New York-i levelezőlistából indult a magyar utazóblogolás kiemelkedő története
Néhány napja Éva egy kerek jubileumot ünnepelt: 30 éve, egészen pontosan 1996. május 31-én indult a weboldala. A történet egy New York-i ösztöndíjjal kezdődött. Amikor 1994-ben az amerikai városba került, találkozott ott élő magyarokkal, és kiderült, hogy a körükben már működött egy levelezőlista. Akkoriban leginkább csak azoknak a honfitársainknak volt e-mail címe, akik külföldön tanultak vagy dolgoztak. „Egy szuper társaság verbuválódott össze ezen keresztül, én pedig teljesen odáig voltam ettől az internet nevű dologtól, hogy ez mennyire izgalmas, hiszen kinyílt a világ.”
Éva elkezdte megírni az utazási élményeit a csoportba. Mexikóba, Guatemalába és más közép-amerikai helyekre New Yorkból könnyebb volt eljutni, mint Magyarországról, ő pedig minden útról beszámolt a levelezőlistán. Az olvasók biztatták, hogy folytassa.
Amikor 1996-ban hazatért, az egyik olvasója Skóciából felajánlotta, hogy készít neki egy weboldalt. Éva akkor még pontosan nem is tudta, miről van szó: annyira kezdetleges volt az internetes világ, hogy még az egyetemének sem volt honlapja. A tárhelyet egy New York-i ismerős biztosította, aki a levelezőlistát is kezelte.
Ekkor még a Google sem létezett.
Éva minden egyes utazását követően, a munkaideje után bent maradt az irodában, begépelte az útinaplóit, a vállalati fénymásolóval beszkennelt néhány fotót, és feltöltötte a kezdetleges weboldalára.
Érdekesség, hogy a „blogger” szó csak a következő évben, 1997-ben született meg, úgyhogy Travellina gyakorlatilag megelőzte a történelmet.
A nagy változást a Facebook hozta. Amikor 2011-ben vége lett a multis karrierjének, és főállású utazó lett, a közösségi média miatt hirtelen olyanok is elkezdték olvasni az írásait, akik korábban nem hallottak róla. A Travellina név ekkor kezdett igazán szélesebb körben ismertté válni. Ennek pedig idei év végén lesz 15 éve, és erre a kerek évfordulóra is egy parádés utazással teszi majd fel a koronát.
„Az első húsz évben fel sem merült, hogy ebből pénzt lehet keresni”
Ma már természetesnek tűnik, hogy egy utazós tartalomkészítő szponzorációkból, meghívásokból, együttműködésekből is élhet. Travellinánál ez egészen másképp indult.
„Az első húsz évben fel sem merült bennem, hogy ebből pénzt lehet keresni” – mondja. Nem azért, mert különösebben önfeláldozó akart volna lenni, hanem mert egyszerűen nem volt rá példa. Nem létezett az a modell, amiben valaki utazós tartalomból épít üzletet. Éva a mai napig inkább hobbiként, szenvedélyként tekint a weblapjára, ezért sokkal kevesebb pénzt keres ebből, mint akik pár éve, gyakran üzleti megfontolásból vágtak bele.
Ahogy fogalmaz, soha nem vállalna el olyan szponzorált tartalmat, amihez nincs köze, amit nem ismer, vagy amiről nem tud hitelesen beszélni. Ha például egy frissen nyílt vendégház megkeresi, általában nemet mond. Nemcsak azért, mert sokszor szívesebben marad otthon a ritka szabad hétvégéken, hanem, mert nincs elég visszajelzés arról, milyen lesz az élmény egy átlagos vendégnek. A hitelesség pedig fontosabb számára, mint egy könnyű együttműködés.
A kastélyok jó példái annak, milyen témát vállal szívesen. „Egyszer a fejembe vettem, hogy végigjárom az ország kastélyait, és elindultam az osztrák határtól, többször utaztam Győr-Moson-Sopron megyébe, felkerestem az összes ottani kastélyt, aztán következett Vas megye, majd Zala és sorban a többi. Már csak két megye hiányzik, ez egy több mint tíz éves projekt. Nagyon alaposan csinálom, mert akkor már nem csak a kastélyokat nézem meg, hanem bejárom, amit lehet. Szóval erről azért tudok hitelesen írni együttműködések keretein belül is, mert egyrészt engem nagyon érdekelnek, a másik meg, hogy valószínűleg a követőimet is ez érdekli, hiszen hasonló dolgokat keresnek, mint én. Sokáig a wellnesst mondtam példának, hogy olyan témákban ne keressenek, de mióta voltam Japánban, és megismertem az onsen-kultúrát, azóta erről változott a véleményem: beleszerettem a wellnessbe.
Éva azt mondja, az Instagram és a TikTok világában kevésbé mozog otthonosan. A legerősebb közönsége továbbra is Facebookon van, miközben a hirdetők sokszor a trendibb platformokra fókuszálnak. De ez sem zavarja különösebben: nem akarja, hogy az utazás, ami az élete legnagyobb szenvedélye, teljesen munkává váljon.
„Sok embert követek én is, és ahogy pörgetem az Instagramot, feljön egy kép X bloggernél, és rögtön tudom, anélkül, hogy elolvasnám a leírásban, hogy ez szponzorált tartalom. Mert egyszerűen kilóg az oldaláról. A saját esetemben ezt szeretném elkerülni, ahogy azt is, hogy belefásuljon az ember, mert ez is nagyon hamar érződhet a posztokból.
Soha nem akarom, hogy ne az örömöt lássam az utazásban.
A 60. születésnapot különleges utazás követi
Ha elhagyja Európát, Travellina igyekszik úgy megtervezni az utazást, hogy több országot érintsen, mégis kevesebbet kelljen repülni – részben pénzügyi, részben pedig környezetvédelmi okokból.
„A kontinensen kívül jellemzően öt-hat hétre megyek egyhuzamban, ez az időtartam nálam a felső határ. Ekkor már nagyon hiányoznak a barátaim, a megszokott környezetem, és felhalmozódik számos hazai tennivaló. Dzsibuti után majdnem két hónapig itthon voltam, és imádtam: selejteztem, takarítottam, sétáltam, egészséges ételeket főztem magamnak” – mondja Éva, hozzátéve: továbbra is az utazás az, amit a világon a legjobban szeret, de az utóbbi időben egyre jobban hiányoznak neki azok a dolgok, amik a második és harmadik helyen állnak az életében.
Régebben, amikor még irodába járt dolgozni, heti háromszor edzett. Most utazás közben sokat gyalogol ugyan, de ez nem ugyanaz, mint a célzott mozgás, a gerinctorna vagy a súlyzós edzés. A színház, mozi, koncert is háttérbe szorult, mert nehéz előre programot szervezni valakivel, aki sokszor maga sem tudja, melyik országban lesz az adott estén.
Hogy idén június 5-én, azaz pénteken Magyarországon lesz, abban viszont már régóta biztos: Travellina ma ünnepli 60. születésnapját, a kerek évfordulót pedig a számára legkedvesebbekkel tölti. Utána egy egészen különleges helyre indul tovább. Hogy pontosan hova, arról most még nem árult el részleteket, de hamarosan kiderül.
Az első nagy utazások: 50 dollár, Interrail és konzervek
Travellina első komolyabb nyugat-európai útjai idején még valutakeret volt Magyarországon: egy évben 50 dollárt lehetett hivatalosan váltani, ennyiből lehetett tehát utazni is.
Egy barátnőjével nagy, fémvázas hátizsákba pakoltak tartós kenyeret, húskonzerveket, és Interrail-jeggyel indultak útnak. A terv egyszerű volt: ha nincs hol aludni, felszállnak egy éjszakai vonatra, mennek valamerre, majd reggel visszatérnek. Szállásra és ételre alig költöttek.
A szállásokat a Servas nevű nemzetközi hálózaton keresztül szervezték, ami kicsit a Couchsurfing elődjére emlékeztet, csak sokkal lassabb és papíralapúbb változatban, de a lényeg, hogy családoknál lehetett megszállni. Nem volt internet, postai leveleket kellett írni a lehetséges vendéglátóknak, előzetes interjún kellett részt venni, ajánlólevelet kaptak, majd reménykedtek, hogy a levél célba ér, és válasz is érkezik.
Ma már elképzelhetetlennek tűnik, de éppen ezek a helyzetek adták meg azt a fajta utazói önbizalmat Évának, ami később rengeteg váratlan szituációban segítette.
Amire a világjárás megtanította
Az utazás Éva szerint abban is formálja az embert, ahogyan a saját életére néz. „Közhelynek hangzik, de egészen másképp értékeled azt, hogy otthon kinyitod a csapot, és folyik belőle az ivóvíz, ha láttál már olyan helyeket, ahol csak palackos vizet lehet inni, vagy ahol messzi kútról hordják haza a vizet” – mondja.
A sok utazás emellett egyfajta problémamegoldó rutint is ad. Főleg régebben, amikor még nem lehetett mindent telefonon, vagy a neten egy gyors üzenettel elintézni, egy-egy váratlan helyzetet rögtönözve kellett megoldani.
Ez a szemlélet később a munkájában is visszaköszönt. Amikor számviteli területen osztályvezetőként dolgozott, és valamilyen váratlan probléma vagy hiba derült ki, nyugodt maradt, nem pánikolt. „Bennem volt az utazásokból hozott tapasztalat: majd megoldjuk”.
Például egy közép-amerikai útján hóvihar miatt lekéste a csatlakozását Houstonban, így egy nappal később érkezett Guatemalába, ahol már nem tudta, hol lehet a csoportja. Nem volt mobiltelefon, nem volt chat, csak a sejtés, hogy talán ugyanott találkoznak, ahol egy évvel korábban. Végül helyiek segítségével, „kézről kézre” adva sikerült megtalálnia őket.
Máskor Éva egy barátnőjével Angliában hagyta a vendéglátójuknál a címeket és a telefonszámokat tartalmazó füzetet, így csak annyit tudtak, hogy valahol a városban van a csomagjuk egy bizonyos Steve-nél. Szerencsére arra emlékeztek, hogy hol, milyen munkakörben dolgozik. Elmentek a munkahelyére és az ott dolgozó büfés segítségével kiderítették a családi nevét, így már kikereshették a telefonkönyvből a vendéglátójuk számát.
A sok ország és rengeteg egyedüli utazás ellenére Travellina azt mondja, nem került olyan helyzetekbe, amikor igazán félt volna. Ez nem jelenti azt, hogy mindenhol ugyanolyan könnyű egyedül nőként utazni. Szaúd-Arábiában például érezte, hogy furcsán néznek rá, de nem bántották. A határokat mindenhol igyekszik jól felmérni, a bátorság nála nem vakmerőség, inkább tapasztalatból fakadó mérlegelés.
Antarktisz: az út, ami mindent megadott
Ha egyetlen utat kellene kiemelnie az eddigiek közül, a válasz az Antarktisz, Travellina számára mindennél többet jelentett. „Húsz évig vágytam rá, és amikor megvalósult, amit a legjobban akartam, ami a legelérhetetlenebbnek tűnt, az egy hihetetlen csoda volt, és végigbőgtem az egészet” – fogalmaz.
A történetben volt egy nagy törés is: 2019-ben majdnem eljutott ingyen oda, miután addig győzködött egy céget, míg végül adtak neki egy több tízezer dollár értékű helyet. A cég azonban később csődbe ment – miután jégtáblára futottak-, így az álom akkor elúszott. Évekig fájt neki a lehetőség elvesztése, végül egy jó anyagi év után úgy döntött, nem vár tovább, és saját erőből megvalósítja.
Az Antarktisz nemcsak nagy utazás volt, hanem egyfajta megnyugvást is adott. Ahogy mondja, ha valami miatt soha többé nem utazhatna, akkor is boldog lenne, mert ez az út mindent megadott számára.
Havazásból az örmény szanatóriumba
Amikor Évát további olyan élményekről kérdezem, amiket gyakorta emleget, két történetet is elmesél, az első Örményországban játszódik, azon belül is Jermukhoz, a régi fürdővároshoz kötődik. A hegyek között fekvő település a szovjet időkben ismert gyógyüdülőhely volt, ahova sokan szanatóriumi kezelésekre érkeztek. Travellina eredetileg nem ezért ment oda: bérelt autóval járta az országot, és kifejezetten az elhagyatott épületek, régi hotelek, kultúrházak, félbehagyott vagy lepusztult szocialista emlékek érdekelték.
Az időjárás azonban egyszer csak közbeszólt. „Már elég jó idő volt, valahogy fel sem merült, hogy ilyentájt havazhat” – meséli. A bérelt autóján azonban nyári gumi volt, ő pedig egyszer csak akkora hóban találta magát, hogy nem mert továbbindulni. „Nagyon meredek utak voltak. Úgy gondoltam, inkább alszom itt egy vagy két éjszakát, minthogy valahol elakadjak.”
Gyorsan keresett egy szállást a legismertebb oldalon, talált is egy hotelt, becsekkolt, és azt hitte, ezzel a nap nehezén túl van.
A recepción azonban váratlan mondat fogadta: reggel nyolckor várja az orvos.
„Kérdeztem, hogy de hát miért? Erre azt felelték, ha elmondom a panaszaimat, majd az orvos kiírja a kezeléseket” – idézi fel. Éva ekkor már csak aludni szeretett volna, ezért inkább ráhagyta a dolgot a recepciósra. Másnapra viszont kiderült, hogy nem egyszerű hotelbe érkezett, hanem egy működő szanatóriumba, ahol a vendégeket orvosi vizsgálat és személyre szabott kezelési terv várja.
A helyzetet még szürreálisabbá tette, hogy ugyanebbe a hóviharba egy másik külföldi utazó is belekeveredett: egy angolul jól beszélő orosz nő, aki szintén nem egészen erre számított. „Mi ketten voltunk ilyen partra vetett külföldiek” – mondja Travellina.
Reggel aztán ott ültek ketten a fehér köntösükben az orvosi szoba előtt, körülöttük a rutinos vendégekkel. „Kérdezték, hogy mi fáj. Nyilván ebben a korban már mindenkinek fáj valami” – nevet. Végül bevallotta, hogy néha be szokott állni a csuklyásizma, mire egész napos kezelési tervet kapott.
A program olyan volt, mintha időutazásba csöppent volna. Volt oxigénterápia, Kneipp-taposó, erős vízsugaras masszázs, különféle gyógykezelések, és persze a kötelező szanatóriumi hangulat. A kedvence mégis a sószoba lett.
Ültünk a sószobában egy csomó örménnyel, volt egy kis képernyő, és végig cicás videók mentek. Ott ültem, néztem a cicás videókat, és közben nem értettem, hogy kerültem ide
– meséli.
Az egész épületnek olyan hangulata volt, mintha a magyarországi szocialista üdülők világa elevenedett volna meg: fikuszok a folyosón, műanyag tálcás ebéd, fehér köntösök. „Az egész olyan volt, mint egy időutazás a hatvanas évek Magyarországára. Óriási volt, imádtam. Azóta álmodozom arról, hogy egyszer visszamegyek egy hétre” – mondja.
A macska, a japán vasút, a delegáció és a magyar világutazó
A másik kedvenc története Japánhoz kötődik. A Vakajama prefektúrában található Kishi állomás első ránézésre nem az a hely, ahova tömegek indulnának világot látni. Mégis híres lett, méghozzá egy Tama nevű háromszínű macskának köszönhetően, akit 2007-ben hivatalosan is állomásfőnökké neveztek ki.
A történet Travellinát is azonnal megfogta. „Ezt a vasútállomást be akarták zárni. A legenda szerint a vasúttársaság vezetője elment az állomásra, ahol talált egy cicát. Kiderült, hogy az állat korábban az ottani büfé környékén élt, a vendéglátóegység megszűnésével azonban bizonytalanná vált a sorsa. A vezetőt megérintette a történet, és végül kinevezte a macskát állomásfőnöknek.
Tama sapkát kapott, a híre pedig gyorsan terjedni kezdett. Egyre többen utaztak el csak azért, hogy lássák a macska-állomásfőnököt, a látogatók pedig akkora forgalmat hoztak, hogy a vonal megmenekült a megszűnéstől” – meséli Travellina, aki elhatározta, hogy felkeresi az állomást, és cikket ír róla. Csakhogy Kishi amolyan világvége helyen van, turista nem igazán jár arra a japánokon kívül. Először arra gondolt, egyszerűen valahogy elmegy, megnézi a cicát, és kész. Aztán írt a helyi turisztikai hivatalnak. Ez volt az a pont, ahol -idézzük- „öntudatlanul beindított egy gépezetet”.
A japán hivatal ugyanis nagyon komolyan vette, hogy egy külföldi utazó cikket szeretne írni a macska-állomásfőnökről. A turisztikai hivatal munkatársa szólt valakinek a vasúttársaságnál, ő viszont úgy érezte, nem elég magas a beosztása egy ilyen komoly megjelenéshez, ezért továbbította az ügyet a főnökének. Ezután a turisztikai hivatalnál is kellett egy magasabb rangú ember, hogy „pariban legyenek” egymással, majd újabb osztályok és munkatársak kapcsolódtak be. A tervezett egyszerű látogatásból így végül kisebb delegáció lett.
Maga az út is szürreális élmény volt. A vonalat időközben macskás tematikára építették fel: a szerelvényeket cicás motívumok díszítették, és az egész látogatásnak volt valami nagyon japánosan kedves, mégis teljesen valószerűtlen hangulata.
Itt vagyok a világ végén egy cicás vonaton, és itt van velem tíz japán, akik mind azért kénytelenek dolgozni vasárnap, mert engem kell elkísérni”
– idézi fel nevetve az emléket Éva.
Hova érdemes utazni 2026-ban?
Travellina Örményországot kifejezetten alulértékelt úti célnak tartja. Szerinte rengeteg szépség van benne, különleges templomokkal, erős történelmi hangulattal és látványos természeti helyekkel, mégsem kap annyi figyelmet, amennyit megérdemelne.
Koszovót is jó utazgatós helynek tartja, még ha nincsenek is benne „egetverő” látnivalók. Lengyelországot pedig szerinte a magyarok kezdik ugyan felfedezni, de sokan még mindig csak néhány ismert pontra gondolnak, pedig az ország sokkal több Zakopanénál.
Természetesen Magyarországon is vannak olyan helyek, ahova Éva újra és újra szívesen visszatér. Az egyik ilyen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, részben személyes okból is, hiszen a szülei onnan származnak. A szatmári és beregi falvak apró templomai, festett kazettás mennyezetei, fa harangtornyai és középkori freskói egészen egyedi hangulatot adnak a vidéknek.
A hazai kedvencek között Szombathelyt is említi. Úgy látja, a város nincs annyira benne a köztudatban, mint amennyire megérdemelné, pedig neki kifejezetten nagy élmény volt. A római múlt, a belvárosi hangulat és a kevésbé harsány, mégis izgalmas városi karakter miatt Szombathely azok közé a helyek közé került nála, amik kellemesen felülmúlták a várakozásait.
A harmadik kedvenc egy kis vasi falu, Olaszfa, amihez egészen személyes élmény köti. Egyszer szinte véletlenül esett be a településre, de több helybeli már ismerte, és olyan szeretettel fogadták, hogy azóta többször is visszatért.
Olaszfa szerinte azért is különleges, mert egy apró faluhoz képest meglepően élénk közösségi életet szervez. Ennek egyik leglátványosabb példája a szalmabálákból épített szabadtéri aréna, ahol orgonakoncertet is tartottak. A különleges helyszín később másokat is megihletett, ma már több helyen rendeznek hasonló hangulatú szalmabála-koncerteket.
A település mögött Travellina szerint egy nagyon aktív polgármester és egy erős helyi civil közösség áll. A faluban ráadásul valóban erős az olasz szál is: több olasz kötődésű lakó él ott, és a helyiek erre játékosan rá is építettek.
A faluban olasz tematikájú programokat, biciklis felvonulást és közösségi eseményeket is szerveznek. Travellina számára éppen ez az egyik legvonzóbb benne: nem nagy látványosságokkal akarja magára felhívni a figyelmet, hanem azzal, hogy a helyiek láthatóan hisznek a saját falujukban.
Így lehet olcsóbban utazni Travellina szerint
Ha valaki olcsóbban szeretne utazni, Éva szerint az első és legfontosabb kulcsszó a rugalmasság. Különösen a repülőjegyek árában lehet nagy különbség aközött, hogy az ember ragaszkodik-e egy konkrét dátumhoz, vagy hajlandó az olcsóbb indulási napokhoz igazítani az útját. Ahogy hozzáteszi, persze nem mindenkinek megoldható: akinek iskolás gyereke van, és csak az őszi vagy nyári szünetben tud utazni, annak jóval szűkebb a mozgástere. Aki viszont szabadabban tud tervezni, rengeteget spórolhat azzal, ha nem a főszezonban indul.
Sokan automatikusan nyárra időzítik a tengerparti utakat, pedig nem mindig ez adja a legjobb élményt. Travellina például kifejezetten szerette tavasszal Horvátországot, amikor még nem volt tömeg, csendesebb volt a part, és az árak is barátságosabbak.
A másik nagy tétel a szállás. Ebben Travellina egyik bevált megoldása a lakáscsere. „Nekem ez annyiból könnyebb, hogy van a kiadó lakásom, ami elérhető egy lakáscsere weblapon, de nem lehetetlen annak se, aki az állandó otthonát vonná be a programba, mert egy csomó példa van arra, hogy emberek így utaznak.
A HomeExchange rendszerében például a vendéglátásért kapott pontokat később más tagok otthonaiban lehet lelakni, akár olyan országban és időpontban is, ami nem kapcsolódik közvetlenül ahhoz, aki nálunk megszállt.
Travellina Dániát hozza példának, ahol a szállásköltség különösen magas lehet. Egy korábbi útján majdnem egy hétig lakott így egy család otthonában, miközben a házigazdák máshol használták fel a korábban gyűjtött pontjaikat. „Régen ez még inkább úgy működött, mint a Holiday című filmben, hogy egy az egyben kellett találni valakit, akivel cserélni tudsz” – meséli. A Covid-időszak alatt azonban a közvetlen csere sokszor szinte kivitelezhetetlenné vált a karanténszabályok és beutazási korlátozások miatt, ezért a pontrendszer sokkal rugalmasabbá tette az egészet.
A szálláson persze lakáscsere nélkül is lehet spórolni. Travellina nem ragaszkodik ahhoz, hogy mindig a főtéren vagy a legturistásabb negyedben lakjon. Sőt, sokszor jobban szereti a csendesebb környékeket, ahonnan legfeljebb kicsit villamosozni vagy metrózni kell. Egy drágább városban már az is sokat számíthat, ha az ember nem a legközpontibb utcában keres szállást.
A harmadik fontos spórolási lehetőség az étkezés. Ez nem azt jelenti, hogy az embernek végig főznie kell a nyaralás alatt, de egy apartman vagy konyhával felszerelt szállás sokat segíthet. Ha reggelire vagy vacsorára valami egyszerűt magunknak készítünk, máris kevesebbet kell éttermekre költeni.
„Nem arról van szó, hogy az ember végre kiszabadul, aztán ott is főzzön nagyokat” – mondja Travellina. Inkább egyszerű megoldásokra gondol: egy rántotta reggelire, egy könnyű vacsora este, pár alapélelmiszer a hűtőben. Így napközben elég lehet valamit gyorsan harapni, és nem kell minden étkezést étteremben megoldani.
Lakat, selyemhálózsák, steril tű: ezek mindig bekerülnek a csomagba
Travellina csomagolási filozófiája is a sok évtizedes tapasztalatból állt össze. Az evidens dolgokon, például az útlevélen és az iratokon túl van néhány tárgy, ami mindig vele tart.
Az egyik ilyen a selyemhálózsák. Könnyű, kis helyen elfér, és akkor is biztonságérzetet ad, ha a szállás nem tökéletes. Hasznos lehet vonaton, egyszerűbb vendégházban vagy olyan helyen, ahol az ember nem teljesen biztos az ágynemű tisztaságában.
Mindig van nála néhány kis lakat is. „Például amikor egy zsúfolt piacon sétálok a hátizsákommal, nem szeretném, ha valaki kinyitná, így ráteszek egy lakatot.” A gyógyszerek szintén alapfelszerelésnek számítanak, ahogy a külső akkumulátor és a különböző konnektorátalakítók is.
Továbbá van utazós egészségügyi csomagja, amiben steril injekciós tűket is visz magával. „Ha ne adj’ isten kórházba kerülök valahol, ahol nagyon lepusztult az egészségügyi ellátás, akkor legyen nálam” – magyarázza. Nem mindennapi úti kellék, de távoli, kevésbé fejlett infrastruktúrájú országokban megnyugtató tartalék lehet.
Ne várj mindig a tökéletes alkalomra, ha utaznál
Egy ugyanilyen 15 év, mint ami mögöttem van, abszolút jó lenne
– mondja a kérdésre, hogy mit kívánna magának a következő időszakra. Annyit változtatna rajta, hogy talán valamivel kevesebbet lenne külföldön, és többet itthon. A legfontosabb kívánsága azonban egyszerű: maradjon meg az egészsége. Mert minden út, minden terv, minden új ország ezzel kezdődik.
Azt is szeretné, ha megmaradna az a mostani egyensúly, amiben egyszerre vannak jelen a messzi utak, az európai autós kalandok és a belföldi felfedezések. Szereti, hogy autóval is el tud indulni Európába, és azt is fontosnak tartja, hogy az olvasói számára is legyenek elérhetőbb úti célok. Ausztriába vagy egy magyarországi faluba nyilván sokkal többen tudnak eljutni, mint Dzsibutiba – de azért néhány új országot is szívesen hozzátenne még a listához.
Ha viszont valaki elé állna egy képzeletbeli ajándékkal, és azt mondaná, hogy pénz, idő és szervezés nem számít, itt a repülőjegy és a szállás, akkor gondolkodás nélkül visszamenne az Antarktiszra.
Olyan szinten öntudatlan voltam a boldogságtól, amikor ott jártam, hogy meg kéne nézni még egyszer, rendesen”
– mondja.
Végezetül azt tanácsolja, hogy aki utazni szeretne, ne várjon mindig a tökéletes alkalomra. „Ne az legyen, hogy majd utazok, ha kirepülnek a gyerekek, majd utazok, ha jön velem valaki” – fogalmaz. Sokan azért nem indulnak el, mert nincs társaságuk, félnek egyedül menni, vagy túl nagynak érzik az első lépést. Pedig nem kell rögtön Eritreával kezdeni: elég először Szentendrére elmenni egyedül, aztán Győrbe, később egy közeli országba, és így szépen, fokozatosan lehet tágítani a határokat.
A pénz fontos tényező, de szerinte nem mindig akkora akadály, mint amekkorának elsőre látszik. „Nekem az elején tényleg szinte semmim sem volt, elindultam azzal az 50 dollárral. Tudom, hogy sokan a kiadásoktól tartanak, de ügyesebben ki lehet hozni a dolgokat, ha az ember utánanéz és kicsit rugalmasabb. Egy új telefon, egy szép óra vagy egy autó jó érzés lehet egy ideig, de ritkán meséljük évek múlva, hogy „emlékszel, amikor megkaptam azt a telefont”. Amikor bőven átlagon felül kerestem még a multis időben, akkor se volt soha takarítónőm, meg nem jártam taxival, kimaradtak az esti szórakozóhelyek, borozgatások – bár nem iszom, így könnyű volt megállni -, de mégsem éreztem, hogy szegényebb az életem” – mondja Éva, hozzátéve:
Bármennyire közhely, akkor is igaz, hogy az élmény mindig veled marad. Ezt nem veszik el. Nagyon ritkán bánod meg azt, ha elutaztál valahova. Inkább mindig azt bánod meg, amit nem csináltál. Ha az ember bizonytalan, akkor inkább menjen.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
Bejártuk a Biodómot nyitás előtt: trópusi oázis, vízesés és...
„Ez egy tragédia” - úszó kígyók tartják rettegésben Ibizát
New York, Párizs területénél is nagyobb ez a horvát város -...
Már a gyászszertartásra készültek: élve került elő hat nap...
Új szabály lepte meg a turistákat az osztrák éttermekben -...
