Bejelentették: már idén megkezdődhet a gigantikus európai híd építése – az unió is beszáll a finanszírozásba
Az 13,5 milliárd euróra becsült projekt kivitelezése a tervek szerint 2025 nyarán kezdődhet el – jelentette be Matteo Salvini olasz infrastrukturális miniszter. A híd a Messinai-szoroson ível majd át, teljes hossza 3600 méter lesz, központi, szabadon feszített szakasza pedig 3300 méteres,
ezzel a világ egyik leghosszabb függőhídja épülhet meg.
Az olasz Webuild által vezetett konzorcium végzi a munkálatokat, amelyekhez még szükség van a stratégiai állami bizottság jóváhagyására – ezt várhatóan június végéig meg is kapják – számolt be róla a VG.

A szicíliai híd nem csak gazdasági szempontból jelentős, hanem mérnöki szempontból is impozáns vállalkozás: úgy tervezték, hogy ellenálljon akár egy 7,5-es erősségű földrengésnek és 300 km/h-s széllökéseknek is. Napi 6000 gépjármű és 230 vasúti szerelvény haladásával számolnak, évente mintegy 11 millió átkelés várható.
A beruházás vasúti infrastruktúráját az Európai Unió is támogatja: a CINEA nevű uniós végrehajtó ügynökség és a projektcég, a Societa Stretto di Messina a napokban írta alá azt a finanszírozási megállapodást, amely szerint az EU állja a vasúti tervezés költségeinek felét – ez nagyjából 25 millió eurót jelent.
A kormány várakozásai szerint az építkezés már az év végén elindulhat, így a monumentális szerkezet akár 2030-ra elkészülhet. A Szicília-híd megépülésével megnyílna Európa egyik legfontosabb közlekedési folyosója Skandinávia és a Földközi-tenger között – bár a projekt kritikusai szerint mindez túl kockázatos egy földrengésveszélyes térségben, és a közpénzek pazarlásától tartanak.