Strandválogatás: 7 tavi, folyami strand, amit imádunk

Balázs
Nem kell feltétlenül a Balaton-partot választanunk ahhoz, hogy víz közelébe kerüljünk, van még jó pár lehetőség a magyar tengeren kívül is. Ezek közül válogattunk nektek.

Ebben a rekkenő hőségben nagyon kevés dolog esik jobban (talán egy jéghideg sör), mint csobbanni valami vízben, legyen ez akár egy tó, vagy egy folyó, de még a patakokat se vetjük meg, ha úgy adódik. Ilyenkor az első és legegyértelműbb választás, hogy irány a Balaton. Igen ám, de ez rajtunk kívül még eszébe jut pár millió honfitársunknak, pláne ha belegondolunk, hogy az idei nyáron vélhetőleg jóval kevesebben utaznak majd külföldre. A járvány miatt Európában szinte mindenhol a belföldi turizmustól várják az idegenforgalmi ágazat legalább részleges megmentését.

Nem lesz ez másként itthon sem, úgyhogy a Balaton környékén nagy zsúfoltságra lehet számítani, így nem árt alternatívákat keresni. Szerencsére nem lesz nehéz dolgunk olyan helyet találni, ahol valamivel kisebb a népsűrűség, mint a sokak által kedvelt balatoni strandokon.

 

Tavirózsa kemping és strand (Délegyházi tavak)

A Budapesttől kevesebb, mint 30 km-re található, a helyi kavicsbányászat következtében létrejött, mintegy nyolc tóból álló rendszer a strandolni, kempingezni és a horgászni vágyóknak is remek időtöltést ígér.

A Tavirózsa kemping a IV.-es számú tónál található és itt akár meg is szállhatunk, de ha csak egy napra érkezünk, a belépő megfizetése ellenében használhatjuk a strandot anélkül is, hogy okvetlenül sátrat kellene vernünk.

A környék gyönyörű, van büfé, játszótér, tűzrakóhely és több sportpálya is (foci, tenisz, kosárlabda), ráadásul a kemping kutyabarát és a vízzel szívesen ismerkedő blökik számára külön strandterületet is fenntartanak.

Tó egy stégről fotózva.
A Délegyházi tavak (Forrás: Google Maps)

A kempingbe a belépő ára 1000 Ft/fő, a 6 évnél fiatalabbak és a 65 évnél idősebbek ingyenesen látogathatják.

Feketeszakáll élménypark (Tiszalök)

A Tisza mentén találjuk meg a tiszalöki Feketeszakáll élményparkot, aminek már a neve is azt az ígéretet hordozza magában, hogy egy remek kalózkodós tematikájú szórakozásban lehet részünk, akár családosan, vagy még népesebb társaságban.

Lesz is rá lehetőségünk, akár még kalózcsatában is részt vehetünk, emellett túrázhatunk, sportolhatunk, vízibiciklizhetünk. Sőt, ha szervezettebb keretek között érkezünk, akkor akár egy éjszakai csillagásztúrára, vagy egy bátorságpróbára is benevezhetünk.

Homokos strand Tiszalöknél.

Feketeszakáll kalandpark és strand (Forrás: Google Maps)A belépő ára az élményparkba 6 500 Ft egy egész napra, de másfél órára is válthatunk jegyet, ez 3 000 Ft/fő. Amennyiben csak a strandot szeretnénk használni, úgy oda a felnőtt jegy 900, a diák és a nyugdíjas jegy pedig 800 Ft/fő.

Waterpark (Rukkel-tó)

A strandot és az aquaparkot üzemeltető Rukkel Jánosról elnevezett tavon nem csak strandolni, meg mindenféle vízimókákat lesz lehetőségünk kipróbálni, hanem vannak horgászásra fenntartott részei is. Tehát egy remek ˝világtól elvonulós keszegezésre˝ is használhatjuk. A fővárostól sincs messze, hiszen Taksony és Bugyi között terül el.

Tóparti strand.
Forrás: Google Maps

A strandbelépő felnőtteknek 2 000 Ft, a diákoknak és a nyugdíjasoknak 1 500 Ft a 2-6 éves gyerekeknek pedig 1 000 Ft. Ha ezt korlátlan számú csúszdázással is meg akarjuk fejelni, akkor 5 000 Ft/fő.

Körös-toroki Partfürdő (Csongrád)

A környék legnépszerűbb és legjobban karbantartott szabadstrandja a Csongrád melletti Körös-toroki Partfürdő. A hosszú, több száz méteren át futó homokos partszakasz és a szalma napernyők egészen tengerparti hangulatot varázsolnak elénk.

A víz minősége remek, ráadásul itt folyik a Tiszába a Körös is, ami látványnak sem utolsó.

Homokos partszakasz Csongrádnál.
Tisza part Csongrádnál (MTI Fotó: Donka Ferenc)

A belépő miatt meg nem kell aggódnunk, hiszen mivel szabadstrandról van szó, ezért nyugodtan, ingyenesen látogathatjuk. Persze a környéken fellelhető pluszok (csónak, vízibicikli, büfé, stb) már fizetősek.

Gyömrői tófürdő (Gyömrő)

Budapesttől alig kell 35 kilométert utaznunk, hogy elérjünk Gyömrőre, ahol a helyi tófürdő környékén minden megvan egy nyugodt strandolós nap eltöltéséhez. A fürdőt a két világháború között építették, ám 1945 után hanyatlásnak indult és a környék a rendszerváltás idejére látványosan el is vadult.

Ezen áldatlan állapotok közül hozták vissza a tófürdőt 2004-től kezdve és innentől indul a hely diadalútja is.

A fürdőzésen túl még számos evős-ivós-fagyizós hely is várja az éhes-szomjas-hűsölni vágyók látogatását.

A gyömrői tófürdő.
Forrás: Google Maps

A felnőttbelépő ára 1 800 Ft, a gyerekjegy (3-14 éves korig) 1 200 Ft, a nyugdíjasjegy pedig 1 500 Ft.

Szent István strandfürdő (Palatinus-tó)

Az Esztergom mellett elterülő Palatinus-tó északi oldala a strandolóké, a déli pedig a horgászoké. A tó maga bányatóként kezdte pályafutását az ötvenes évek elején, ám már 1953-ban megalakult itt az első horgászegyesület.

A strand kellemes, az árak egyáltalán nincsenek elszállva, a sima lubickoláson és napon fekvésen kívül egy sor más dolgot is csinálhatunk, pl. szaunázhatunk, tanulhatunk úszni, vagy ha egy kicsit kalandosabbra vennénk a figurát, akár búvárkodhatunk is.

A belépő felnőtteknek 1 100 Ft, gyerekeknek (6 és 14év között), valamint nyugdíjasoknak 800 Ft.

Kisoroszi szigetcsúcs (Szentendre)

Ha igazi nomád körülményekre vágyunk, akkor meg se álljunk a Szentendre melletti Kisoroszi szigetcsúcsig, ahol egy igazán vadregényes szabadstrand várja, hogy felfedezzük.

A kisoroszi szigetcsúcs.
Forrás: Google Maps

Az egyetlen hátulütője a dolognak, hogy pár meglehetősen éhes szúnyogfalka meg minket szeretne majd közben felfedezni, de ez ellen azért megvannak a megfelelő védőeszközök, csak igyekezzünk ezeket nem otthon hagyni.

Amire még érdemes odafigyelni, hogy a környék természetvédelmi területnek minősül, így a szemetelést mindenképp mellőzzük,

illetve, ha több napos mókára készülünk, ahhoz keressünk egy környékbeli kempinget, mert a vadkempingezés nem megengedett a környéken.