Somogy megye rejtett kincsei: 10 érdekes hely, amit látnod kell

Travellina
Egy különleges hangulatú - apró falvakkal, sokszínű erdőkkel tarkított - vidék Somogy megye talán legnagyobb kincse; de gyönyörű kastélyok, templomok, izgalmas kiállítások, népi emlékek helyszínére is elkalauzolunk.
vendégszerző
Travellina

Travellina

Kisgyörgy Éva, a travellina.hu bloggere. 144 országban járt, szeret vezetni, kevésbé ismert tájakat felfedezni és jókat enni.
Cikkei

Két kastély

Várda

Az egykori Somssich-Matolay-kúria a szokásos kastélysorsot élte meg a háború után, azaz kultúrház, iskola, orvosi rendelő és ifjúsági klub is működött falai közt. Szász Endre világhírű festőművész feleségével 1988-ban vásárolta meg az akkor már igen lepusztult állapotban levő épületet. A művész már több kastélyt megnézett, amikor egy munka a közelbe, Kaposvárra szólította. Egyből beleszeretett a kúriába, főleg a parkjába, amely nem volt kezelhetetlenül nagy, de bőven álltak rajta csodálatos ősfák. „Nincs már időm kivárni, hogy száz éves fák nőjenek a kertemben” – mondta feleségének, és megkötötték az adásvételt.

A felújítás három évig tartott, a házaspár 1991-ben költözött be a kúria hátsó, északi részébe, ahol műtermet is kialakítottak. Házukban és kertjükben pezsgő társadalmi élet zajlott, nyaranta képzőművészeti táborokat tartottak. Miután a festő 2003-ban meghalt, a kúria nyolc évig zárva volt a nagyközönség előtt. 2011 óta a hagyatékot kezelő özvegy, Szászné Hajdú Katalin és a Szász Endre Életművét Gondozó Közhasznú Egyesület képviselői előzetes bejelentkezés alapján – belépődíj ellenében – bárkit szívesen látnak, hogy megmutassák a házat, annak régi bútorokból és tárgyakból álló nagyszerű gyűjteményét, a művész kedvelt oldtimer autóit, és természetesen Szász Endre alkotásait, műtermét.

Fotó: Travellina

Alsóbogát

A kedvencem a megyében az alsóbogáti kiskastély lett, különösen annak története. Ezt az épületet 1760 körül Vrancsics Pál és felesége, Festetics Katalin építtette. Az épületben az 1948-as államosítás után szükséglakások voltak, majd az 1950-es évek közepétől az állami gazdaságé lett.1990-ben egy magánszemély tulajdonába került, aki nem törődött az állagával, a kastély állapota nagyon leromlott. 2008 elején vásárolta meg Nagyházi Csaba, neves műkereskedő és felesége, Soóky Marietta.

Ahogy nekiveselkedtek a felújításnak, Nagyházi Csaba az egyik szoba sarkában freskórészletet vélt felfedezni. Óvatosan nekilátott a festékrétegek lekaparásának (mint később kiderült, nyolc volt belőle), de nem tudta, mit keres, mert freskóknak itt semmilyen írásos nyoma nem volt. Hónapokon keresztül milliméterről milliméterre haladt a munka, miközben egy közbeeső rétegen 19. századi, kevésbé izgalmas festésmintákat is találtak.

A feltárás során kiderült, hogy a 16 szobából kilenc hihetetlen szép freskókkal van tele. A legnagyobb teremben, a szalon mennyezetén szignót is találtak: Dorfmeister Istvántól 1771-ből. A freskók különlegessége, hogy Dorfmeister főleg templomokban alkotott, ilyen komplett kastélydekorációja nem sok lehet, ha van még egyáltalán.

A sors különleges ajándéka, hogy egy ilyen értékes festményekkel teli kastély éppen egy képzőművészet iránt szenvedélyesen érdeklődő tulajdonoshoz került. Más talán rá sem talált volna a képekre, hanem rákent volna a falra egy kilencedik festékréteget.

Fotó: Travellina

A helyreállítást 2012-ben ICOMOS, 2013-ban Europa Nostra díjjal ismerték el. Az özvegy, Marietta még ma is a kastélyban lakik (amikor éppen nem a budapesti galériában dolgozik), és belépő ellenében szívesen fogad látogatókat.

Két emlékház

Rippl-Rónai Emlékház, Kaposvár

A Rippl-Rónai Emlékházat már csak az épület miatt is érdemes felkeresni, egy nagyon bájos villa egy szépen ápolt kert közepén. De különleges az eredeti berendezés is, amely bepillantást enged, hogyan élt itt a művész. Rippl-Rónai festményeiből pont annyi van a falakon, amennyi egy látogatás alkalmával kényelmesen befogadható.

Fotó: Travellina

A villa kertjében pár éve készült el az új látogatóközpont, ahol egyrészt a látogatók fogadása zajlik (jegyek, információ, mosdó, büfé), másrészt kiállítótérként is szolgál. Fő látványossága az Andrássy-ebédlő másolata, amely eredetileg a tiszadobi Andrássy-kastélyban volt. A művész által tervezett bútoregyüttest a Róth Miksa által tervezett, szintén utángyártott színes üvegablak egészíti ki.

József Attila emlékház, Balatonszárszó

Balatonszárszón áll a ház, ahol a tragikus sorsú költő, József Attila utolsó hónapját töltötte. Az egykori panzió ma emlékház, ahol kifejezetten elgondolkodtató, érdekes, izgalmas kiállítást rendeztek be. Kordonnal elkerített bútorok és poros tárlók helyett számos visszaemlékezést láthatunk a termekben. Itt minden korosztály talál magának valami érdekeset: amikor ott jártam, egy idős házaspár előadást nézett a kivetítőn, a kamaszok verseket hallgattak, a kisgyerekek a régi írógépet próbálták ki. Jó tudni azt is, hogy télen és nyáron más a nyitvatartás, érdemes azt előre ellenőrizni, nehogy rosszkor menjünk.

Fotó: Travellina

Alig pár perc séta innen a tóparton levő emlékmű, amely szintén egyedi, izgalmas, meghökkentő. Az írógépbillentyűkből és vasúti elemekből összerakott alkotás, sok-sok versidézettel a billentyűkön és a talpazaton, nagyon szép emléket állít a költőnek.

Két különleges templom

Andocs

Nyugat-Magyarország egyik legjelentősebb búcsújáróhelye, ahol a templom nevezetessége, a Boldogságos Szűz szobra becslések szerint legalább ötszáz éves.

A csodatévőként ismert Mária-kegyszobrot 1747 óta öltöztetik. Az első palástot Széchenyi Katalin grófnő ajándékozta a kegyszobornak, utána sokan követték példáját. Ma már több mint 250 ruha sorakozik a gardróbban, melyeket bárki megnézhet a kolostorépületben.

Kalocsáról minden évben hoznak egy új öltözetet, természetesen ottani hímzéssel díszítve. Van, aki betegségből felgyógyulva hálaként, mások csak szimplán ajándékként adományoznak a gyűjteménybe szebbnél szebb ruhákat. Általában minden második pénteken öltözteti a szobrot két helyi asszony, a ruhát az aktuális időszak liturgikus előírásai szerint választják ki.

Fotó: Travellina

Balatonboglár

A település védjegyeinek számító, XIX. századi Kék és Vörös kápolnákban még régóta nincsenek istentiszteletek, hanem a két gyönyörű kápolnában időszaki kiállításokat rendeznek. A két legendás, képzőművészeti tárlatoknak helyet adó kápolnát a Szent Erzsébetről elnevezett park köti össze Balatonbogláron.

Fotó: Travellina

Két népi emlék

Buzsák

Buzsák neve a népművészettel forrt egybe. Az egykori építkezési szokásokat, szőtteseket és fafaragásokat ma is megtaláljuk a tájházban, melynek anyaga a közelmúltban lett modernizálva (azaz a tárlók helyét részben átvették az információs táblák).

Régen az egész falu szoba-konyha-kamra beosztású házakból állt, de ma már a buzsáki tájház egyedüli képviselője ennek a régi háztípusnak.

A konyhától jobbra és balra található a ház két szobája, melyből az első, az utcára néző volt mindig a tisztaszoba. Itt voltak a legszebb textilneműk, itt lógtak a falakon a szentképek és ide vezették be a vendéget. A hátsó traktuson levő szoba volt a család lakhelye, ahol egyszerűbb bútorok és textilek kaptak helyet. Míg az első szobát régi tisztaszobának rendezték be, a hátsó ma kiállítótérként funkcionál.

Fotó: Travellina

Szenna

Gyönyörű dombvidéken fekszik. Szenna fő nevezetessége a szabadtéri gyűjtemény, ami abban tér el hasonló látványosságoktól, hogy egy élő falu közepén épült. Ékessége a festett kazettás mennyezetű és karzatú templom, amely az eredeti helyén áll, e köré építettek újjá jellegzetes belső-somogyi házakat. Ezeket a már eredetileg is műemléki védettségű házakat gondosan elemekre szedve átszállították ide, és a lehető legkevesebb új anyag felhasználásával építették újra.

Fotó: Travellina

Két különleges csemege

Somogyvámos

A falu határában egy egészen egyedi látnivalók találunk: a Krisna-völgy Indiai Kulturális Központ és Biofarmot, ahol a legstresszesebb látogató idegei is perceken belül kisimulnak. A krisnások hosszas keresgélés után találták meg ezt a vidéket. Kisebb-nagyobb parcellák felvásárlása után alakult ki a mai 260 hektáros farm, ahol önellátó gazdálkodást folytatnak. A tehenészetből nyerik a tejet, a biokertből a zöldségeket, de az áram- és vízellátás, valamint a szennyvíz elvezetése is a környezetet leginkább kímélő módszerekkel zajlik. A völgy saját iskolát is épített, ahol az itt élő családok gyerekei tanulnak.

Fotó: Travellina

A krisnásokkal leggyakrabban kétféleképpen találkozunk: ahogy vidáman zenélve-táncolva vonulnak a városok utcáin, illetve amikor ingyenes ételosztásokat szerveznek rászorultaknak. Tulajdonképpen a két legfőbb benyomásom a Krisna-völgyben tett látogatás során is hasonló volt: ugyanis derűs vidámság és segítő jószándék vett körül.

A templomot óránként induló idegenvezetéssel lehet körbejárni (aminek az árát tartalmazza a belépő). A vezetésre várva vagy azt követően érdemes beülni az étterembe is, ahol természetesen csak vegetáriánus fogások vannak.

Zselic

Az írás végére hagytam a megye talán legnagyobb kincsét, a különleges hangulatú Zselic vidékét. A lágyan ringó lankák közt apró falvak bújnak meg, és szinte kirándulásra, kerékpározásra született az egész vidék. A széles dombhátakon sokszínű erdők alakultak ki, például a kizárólag itt, a Zselicben található ezüsthársas bükkös.

A Zselici Csillagpark. Fotó: Travellina

Európában elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzet nyerte el 2009-ben a Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség által alapított ,,nemzetközi csillagoségbolt-park” (International Dark Sky Park) címet.

Magyarországon ugyanis a Zselic azon területek egyike, ahol a csillagos égbolt látványát a fényszennyezettség minimálisan zavarja, így ez a vidék kiválóan alkalmas csillagászati bemutatókra.

A Zselici Csillagparkban délután 4 és 8 között távcsöves bemutatókon, planetáriumi filmvetítéseken lehet részt venni, de még ezeknél is jobb az hetente kétszer, este 10-12 közt meghirdetett éjszakai program. Itt egyrészt megismerkedhetünk a szabad szemmel is látható csillagjegyekkel szakavatott vezető ismertetésével, illetve a program második felében távcsövek hoznak közelebb távolabbi égitesteket. A programokon limitált számú néző vehet részt, úgyhogy fontos előre regisztrálni!