A Ryanair figyelmeztet: büntetést kaphat az, aki most nem figyel

Startlap Utazás
A fapados légitársaság felhívja minden utasa figyelmét, hogy a légivállalat weboldala és mobilalkalmazása sem lesz elérhető megfelelően november 8 este 6-tól november 9 hajnali 5 óráig.

Utasok szállnak fel a Ryanair egyik gépére a krakkói reptér kifutóján

Fotó: Beata Zawrzel/NurPhoto via Getty Images

A megadott időpontok között a checkin is inaktív lesz, így akik pont ekkor szeretnének utazni, azoknak a kényszerű leállás előtt már be kell becsekkolniuk a járataikra – írja az Index.hu. Vagyis kedd este hat óráig mindezt meg kell lépniük. 

Ha valaki ezt kihagyja, akkor annak büntetéssel kell számolnia. Ez alapállapotban 55 euróra rúg, de például a Spanyolországba tartó gépek esetében csak 30 euró. 

A Ryanair ezért a leállás előtti, online becsekkolásra kéri az utasait. 

Azt tudni kell, hogy eleve a legtöbb úti célhoz semmi szükség nyomtatott beszállókártyára. Viszont Törökország, Marokkó, Libanon és Izrael kéri ezt, ahogyan a görögországi Kefalónia reptéren is fel kell mutatni. Tehát azért érdemes tájékozódni, már az utazás előtt.

Akik Flexi Plus repülőjegyet, valamint konkrét ülésre szóló jegyet vásároltak, azoknak a checkin 60 nappal a járat indulása előtt válik lehetségessé. Aki 2021. január 28. után vásárolta meg a jegyét, amely nem adott helyre szól, az 24 órával a járat indulását megelőzően csekkolhat be arra a leghamarabb.