Budapesti repülőjáraton fenyegetőzött egy férfi, leszíjazták

Szloboda Csaba
A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a nyomozás utólagos elrendelését kezdeményezte a legfőbb ügyésznél annak a szerb férfinak az ügyében, aki egy Spanyolországból Budapestre érkező légijáraton "kirívóan viselkedett"; a rendőrség szerint garázdaságért felelhet a férfi.

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság azt írta csütörtökön a police.hu oldalon, hogy több sajtóorgánumban megjelent a hír, miszerint egy Budapestre tartó repülőjáraton az utasoknak kellett egy megvadult társukat megfékezniük még november 11-én.

Pánikoló utast egy repülőn – a kép csak illusztráció (Fotó: Getty Images).

A férfi több utasba belekötött, illetve a repülőgép konyhájában talált különböző eszközöket dobálta. Amikor a légiutaskísérők felszólították, hogy hagyja abba, amit csinál, akkor verekedést provokált.

 

Többen attól tartottak, hogy megpróbálja kinyitni a repülő ajtaját a légtérben, így a férfit végül az utasok lefogták, és megkötözték. A repülő az incidens miatt csak késéssel tudott leszállni – idézték fel a november 11-ei eseményeket.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a randalírozót már rendőrök várták és előállították a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságra. A 29 éves szerb férfi elmondta, hogy a gépen pánikba esett, és alig várta, hogy leszálljanak. Agresszív magatartására nem emlékezett – írták.

“Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény elkövetése külföldi felségjelű légijármű fedélzetén külföldi állampolgár által történt, ezért Magyarország joghatósága nem állapítható meg, így a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság a nyomozás utólagos elrendelését kezdeményezte a legfőbb ügyésznél” – áll a közleményben.

 

(MTI)