Prágai tavasz - a bohém cseh főváros ezernyi titka

Pár órára Budapesttől fekszik a cseh főváros, ahol kitörölhetetlenül uralkodik a múlt, miközben a fényes jövő szele járja át. Mit érdemes megnézni Prágában tavasszal és milyen titkokat rejt a város? Utánajártunk!

Prágát szokás a városok királynőjeként is emlegetni és mindössze egy rövid utazás elég ahhoz, hogy egyértelműen kiderüljön: a név rendkívül találó. A városban bóklászva eláll az ember lélegzete, ahogy fölé tornyosulnak az elmúlt évszázadok sötét, gyakran fekete tornyai, miközben a vibráló, fiatalos, színes hangulat bekúszik a bőrünk alá. Prága ötvözi magában mindazt, amit szeretünk Budapestben vagy Párizsban, de kisebb, emberibb léptékei miatt barátságosabb, kompaktabb kivitelben. A mérete azonban ne tévesszen meg senkit: egy hosszú hétvége épp csak arra elég, hogy belekóstoljunk a cseh főváros különleges zamatába.

Íme, egy szubjektív beszámoló a Moldva két oldaláról! 

Bohémia, a város neve és identitása

Prága területén már több ezer évvel ezelőtti, kőkorszaki nyomokat is felfedeztek, így valószínűsíthető, hogy már ekkor is lakott terület volt. A későbbiekben, az időszámításunk előtti ötszázas évek környékén telepedtek le itt a kelta bójok – a névcsoport nevéből eredeztetik a Bohémia nevet is, amivel Csehország nyugati részét illették és illetik a mai napig is. Az első írásos emlékek, amik megemlítik Prágát, a kilencedik századból származnak – a város pedig azóta is Európa egyik fontos kereskedelmi és kulturális központja, gazdag, sokszor sötét és szomorú történelemmel, ami ma is visszaköszön a város utcáin. Egy dolog azonban biztos:

a Bohémia név és a bohém életstílus tökéletesen találkozik a cseh fővárosban.

Zenész gitározik és énekel a prágai John Lennon fal előtt
Fotó: Getty Images

Nem mellesleg a nyelvészek kutatásai is azt bizonyítják, hogy a bohém szó a terület nevéből ered. És hogy mit is jelent pontosan a kifejezés? Olyan művészembert, akit nem kötnek a társadalom elvárásai, aki szabadon gondolkodik, jószívű és kedves.

És pontosan ilyen Prága is: szem előtt tartja a múltját, de a jövőbe tekint, befogadó és toleráns, színes, de nem tolakodó.

Prága kincsesbányája: az Óváros 

Mint szinte minden, gazdag történelemmel rendelkező európai városban, így Prágában is található egy olyan terület a belvárosban, ahol a legtöbb nyomot hagyták az évszázadok. Ez az Óváros, aminek a központja az Óváros tér, ahol egymást érik a mára ikonikussá vált prágai épületek. A hajnali fényben majd a napfelkelte során is lélegzetelállító látványt nyújtó teret gyakorlatilag körbeölelik a több száz éves építmények, amik egytől-egyig igazi turistalátványosságnak számítanak.

Mindennek ellenére, mivel annyira tágas és szellős a tér, sem tumultus, sem pedig szemét nincs a macskaköves városrészen.

Az Óvárosi Városháza az egyik leggyakrabban látogatott épület Prágában, amit négyezer forintért nézhetünk meg és ebben benne van az épületben található Orloj, vagyis az asztronómiai torony megtekintése is. Az 1410-ben épület óra különlegessége, hogy 1957-től kezdve minden órában a tizenkét apostol „elvonul” az épület ablaka előtt. A toronyban egyébként megtekinthetők az apostolok szobrai is és természetesen a tetejéről a prágai látkép is olyan látványt nyújt, amit örökre megjegyez az ember.

Belátható innen az egész város, a vártól kezdve a kanyargós kis utcákon keresztül.

A 14. században épült Városháza és az óratorony
A 14. században épült Városháza és az óratorony

Prágai tavasz – a bohém cseh főváros ezernyi titka

A 14. században épült Városháza és az óratorony
A Városháza és az Orloj a prágai Óváros téren
Az Óváros tér évszázados épületei Prágában
Kápolna a régi Városházán, Prágában
Az apostolok szobrai az Orlojban, Prágában
A prágai asztronómiai toronyba vezető lépcsősor
Prága látképe az Orloj tetejéről
Kilátás a várra a prágai Orloj tetejéről
Fotó megosztása:

Az Óváros túloldalán

A tér másik oldalán található a Týn-templom, amit a tizennegyedik században építettek és ami a gótika egyik legszebb megmaradt épülete – arról nem is beszélve, hogy teljesen ingyenes a belépés és rendszeresen tartanak benne komolyzenei koncerteket. Jól mutatja Prága sokszínűségét, hogy közvetlen a gótikus templom mellett egy nem mindennapi kiállítás kapott helyet: a leghíresebb cseh művész, Munch képei mellett Salvador Dalí és Andy Warhol alkotásait tekinthetjük meg.

És Prága tényleg ilyen: az egyik sarkon gótikus tornyok emlékeztetnek a múltra, hogy aztán a következő kapualjban a pop-art mesterének műveiben gyönyörködhessünk.

Innen továbbhaladva percek alatt eljuthatunk a Károly-híd óvárosi hídfőjéhez, ha pedig keleti irányba indulunk, akkor a Lőportorony emlékeztet Prága színes múltjára. Ha pedig vásárlással szeretnénk tölteni az időnket, vagy egyszerűen csak a kirakatok nézegetésével, akkor is innen érdemes elindulni: a térre torkollik ugyanis a világ szinte minden luxusüzletét felvonultató prágai Andrássy-út, a Párizsi utca. Itt a Chaneltől kezdve, a Pradán keresztül a Valentinóig minden üzlet megtalálható és egyébként az üzletekben az ottlétünkkor folyamatosan tucatnyi vevőt is találtunk. Ráadásul az LVMH betartotta az ígéretét, miszerint az üzleteit nem világítja ki az éjszaka során, hogy spóroljanak az energiával, így sötét kirakatokat találtunk a Diornál és a Louis Vuittonnál is.

A város ikonikus temploma, a Tyn templom
A város ikonikus temploma, a Tyn templom

Prágai tavasz – a bohém cseh főváros ezernyi titka

A város ikonikus temploma, a Tyn templom
A Tyn-templom hátsó része, az Óváros tér eldugott utcájából
A népszerű Károly-híd hídfője Prágában
A prágai Lőportorony, az Óváros tér keleti oldalán
Az elsötétített Dior üzlet Prága bevásárlóutcáján
Fotó megosztása:

 

Emlékek a múltból, a jelenből és a jövőből

Prágában, ahogy már említettük is, tényleg olyan, mintha egyszerre lenne jelen három idősík: a múlt, a jelen és a jövő egyaránt. Ráadásul ezeket olyan magától értetődően olvasztja egybe a város, hogy teljesen természetesnek tűnik például a méltán népszerű mozgó Kafka-szobor egy több száz éves tér kellős közepén.

A Kafka-fejként is ismert alkotás több mint tíz méter magas és óránként, minden óra első tizenöt percében folyamatosan mozog a negyvenkét szelet.

A turistalátványosság körül természetesen mindig tömegek állnak, amikor „beindul a show”, de a közvetlen mellett található bevásárlóközpont ablakaiból is megtekinthető – sőt, innen talán még jobb is a kilátás. Hasonlóan vonzó a turisták számára az úgynevezett Táncoló ház is, ami közvetlenül a Moldva partján áll és alapvetően nem több mint egy különleges épület; de olyan, amilyet tényleg nem nagyon találunk máshol Európában. A város egyik legizgalmasabb tárlata pedig mindössze két percre található a Reprezentációs háztól – ami önmagában véve is Prága egyik legszebb historikus épülete -, ez pedig nem más, mint a Kommunizmus Múzeuma. Az épületben egy óriási térben járhatjuk körbe az eszme előzményeitől, a kialakulásán keresztül a megvalósulásáért tett próbálkozásokon keresztül a bukásáig. Érdekes beszámolók, emléktárgyak sorakoznak itt, amikről alapos és jól dokumentált írásokat is találunk.

A mozgó Kafka-fej Prágában
A mozgó Kafka-fej Prágában

Prágai tavasz – a bohém cseh főváros ezernyi titka

A mozgó Kafka-fej Prágában
A kommunizmust bemutató múzeum egy része Prágában
A cseh űrkutatás eszközei egy prágai kiállításon
Vallatószoba a prágai Kommunizmus Múzeumában
Fotó megosztása:

Kellemes kikapcsolódás lehet a prágai Illúziók Múzeuma is, ami az Óváros tértől pár percre található és kifejezetten szórakoztató kiállítással várja a látogatókat – különösen pedig a kisgyerekes családokat, hiszen őket biztosan lenyűgözik majd a nem mindennapi vizuális trükkök és játékok.

Tippek és trükkök prágai utazáshoz

  • Prágába akár busszal, vonattal és repülővel is viszonylag kényelmes eljutni. A repülőút alig több, mint egy óra és áprilisra például a legolcsóbb jegyek 15 ezer forint körül mozognak. Vonattal és busszal az utazás hat és hét óra között mozog, az árak pedig az ötezer forinttól a húszezerig változnak. 
  • A cseh fővárosban a tömegközlekedés kényelmes, a járatok gyorsan jönnek, átlátható és kiszámítható a városi közlekedés. A 72 órás jegy 5300 forintnak megfelelő cseh koronába kerül, a 24 órás pedig kétezer forintos áron lehet a miénk.  
  • Ha a belvárosban szeretnénk közlekedni, Prágában rengeteg elektromos roller áll rendelkezésünkre – az applikációt letöltve pillanatok alatt roboghatunk is vele a városban, miközben türelmes és figyelmes járókelőkkel találkozunk.