50 éves Pécs jelképe, a pazar panorámájú tévétorony

A Mecsek tetején lévő tévétornyot 1973. április 4-én adták át, ami a mai napig az ország legmagasabb épülete. A szülinapos pécsi tévétorony múltjáról, jelenéről és jövőjéről hoztunk érdekességeket.

Budapest legtöbb pontjáról látni lehet a nemrég átadott Mol Campus épületét, ami 143 méter magas lett. A Mecsek 535 méter magas Misina csúcsán álló tévétornyot viszont a frissen átadott felhőkarcoló sem tudta túlszárnyalni, hiszen a pécsi épület még így is több, mint 50 méterrel magasabb.

Történetét és napjainkban betöltött funkcióját járjuk körbe az átadásának 50. évfordulója alkalmából.

A pécsi tévétorony megépítése

A Misina tetején álló, 15 méter magas építményt 1908-ban adták át, ami akkor Kiss József-kilátó névre hallgatott. Mivel erről a pontról egész Pécset be lehet látni, népszerűvé vált a kirándulók körében.

Végül a kilátót elbontották, hogy 1968-ben megkezdődhessen a ma is látható torony építése, amit 1973. április 4-én adtak át. A beruházás az akkori időkben is rendkívül nagy költségekkel járt, összesen 100 millió forintot vett ki a magyar költségvetésből.

A Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József tervei alapján készült épület eredetileg 191 méter magas volt.

Mostani magasságát egy 1995-ös antennacserének köszönheti, ami 6 méterrel növelte eredeti méretét.

Köd Pécs felett, előtérben a tévétorony
Köd Pécs felett, előtérben a tévétorony

50 éves Pécs jelképe, a pazar panorámájú tévétorony

Köd Pécs felett, előtérben a tévétorony
A Pécsi tv-torony a magasból, ahogy kiemelkedik a felhőből
A kilátást nézik a pécsi tv-toronyból
Kilátás a pécsi tv-toronyból
A város minden pontjáról, így a Havihegyről is jól látható a pécsi tv-torony
A torony melletti terület, ahol az egykori étterem épülete ma is üresen áll
A pécsi tv-torony téli ködben a Tubesről fotózva
Ünnepi, piros-fehér-zöld színben a tv-torony
Fotó megosztása:

A tévétorony számokban

Az ország legmagasabb épületéről sok nyilvános adat található. Íme néhány érdekesség:

  • a torony jelenlegi mérete 197 méter;
  • építéséhez közel 19 ezer tonna vasbetont használtak fel;
  • tetejére 459 lépcsőfok vezet fel;
  • 72 méter magasságban található egy étterem;
  • szintén 72 méter magasságig van lehetőség lifttel utazni;
  • a kilátó rész 80 méter magasságban található;
  • napjainkban ez Közép-Európa legnagyobb körpanorámájával rendelkező kilátója.

A torony története napjainkig

A torony eredetileg az akkori MTV1 és MTV2, valamint a magyar és helyi rádiócsatornák jelminőségét javította a Dél-Dunántúlon. Napjainkban viszont már csak rádióadókat sugároznak itt.

Az épület átadását követően nem kevesebb, mint 200 ezer turista kereste fel a tornyot évente. Igaz, ekkor a Misinán sokkal nagyobb volt az élet, mint napjainkban. Itt volt például egy 180 éves mecseki dinoszauruszról szóló kiállítás, amit azóta Pécsről a pár kilométerre található Komlóra költöztettek.

De 1961-től az alig 10 perc sétára található Mecseki Parkerdőben működött a Pécsi Vidámpark is, ami végül 2011-ben zárta be kapuit, mert a fennmaradáshoz szükséges évi 20-25 000 helyett csak 5000 látogatója volt. A torony környékére így mára leginkább csak a kisvasút és az állatkert miatt érdemes ellátogatni. Na meg persze a panoráma miatt, ahonnan szerencsés esetben egészen Horvátországig is ellátni. Ha pedig itt járunk, akkor meg is ebédelhetünk a panorámás étteremben, ami a rendszerváltás óta működik, 72 méter magasságban.

Esténként a város szinte minden pontjáról megcsodálhatjuk a különböző színekben pompázó tornyot, ami 2017-ben kapott új díszkivilágítást. Nemzeti ünnepeinken pedig egyedi, piros-fehér-zöld színbe borul az ország legmagasabb épülete.

Ünnepi, piros-fehér-zöld színben a tv-torony
Ünnepi, piros-fehér-zöld színben a tv-torony

50 éves Pécs jelképe, a pazar panorámájú tévétorony

Ünnepi, piros-fehér-zöld színben a tv-torony
A torony melletti terület, ahol az egykori étterem épülete ma is üresen áll
Kilátás a pécsi tv-toronyból
A kilátást nézik a pécsi tv-toronyból
A város minden pontjáról, így a Havihegyről is jól látható a pécsi tv-torony
A pécsi tv-torony téli ködben a Tubesről fotózva
A Pécsi tv-torony a magasból, ahogy kiemelkedik a felhőből
Köd Pécs felett, előtérben a tévétorony
Fotó megosztása:

Átalakul a tévétorony környéke

Sajnos a torony melletti terület és elhagyatott épület jelenleg szomorú képet fest. Pécs város önkormányzata viszont nemrég ötletbörzét hirdetett a terület hasznosítására, majd a legjobb ötleteket szavazásra bocsátotta.

A 19 ezer beérkezett szavazatból a legtöbbet az „Aktív Misina” koncepcióterv kapta. Erre a voksolók 49,16 százaléka szavazott. 

A tervek alapján egy olyan mozgás- és túraközpont valósul meg a Misina-tetőn, amely a természetjárók és a sportolni vágyók minden igényét kielégíti. A háromszintes épület mellett helyet kap majd egy felnőtteknek szóló kültéri edzőrész, egy játszótér, valamint egy e-töltő állomás is. A legfelső, nyitott szinten pedig a mecseki panorámában gyönyörködve kávézhatunk majd. 

A tervek szerint a fejlesztésnek 2023. októberében vagy novemberében kell lezárulnia. Az új Misina-tetőt ekkor vehetik birtokba újra a Pécsiek és az ide érkező turisták.