Átadták a Párisi Udvar Hotel Budapest szálloda felújított épületét

Startlap Utazás 2019. november 29. Itthon
Minden rekordot megdönt idén a magyar turizmus.

A tavalyi turisztikai rekordév volt, és az idén is megdől minden turizmussal kapcsolatos rekord – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Párisi Udvar Hotel Budapest szálloda hivatalos megnyitóján pénteken Budapesten.

Párisi Udvar Hotel Budapest
A Párisi Udvar Hotel Budapest historizáló stílusú díszes épületének kapuboltozata a Ferenciek terén, műemléki felújítás után. (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A miniszter rendkívül fontosnak nevezte, hogy a fővárosban minél több színvonalas szálláshely legyen. A kínálat most újabb szállodával bővült, amely hozzájárul Budapest szállodai színvonalának emelkedéséhez és a dinamikus fejlődéshez is.

A több mint 100 éves műemléképület felújításának 13 milliárd forintot meghaladó beruházásához az Eximbank 8,2 milliárd forintos hitelt nyújtott.

 

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója közölte, tavaly az ország lakóinál másfélszer több turista fordult meg az országban, ez a lendület idén is folytatódik. Idén Budapest Európa legjobb úti célja lett Barcelonát megelőzve. A magyar turizmus aranykorát éli – mondta.

A most megnyílt szállodáról elmondta: az ismét Budapest ikonikus épülete lett, önmagában turisztikai attrakció, visszakapta régi pompáját.

Utaznál, de nem tudsz dönteni? Kövesd az Utazás Tippek oldalt a Facebookon a legmenőbb úti célokért!Követem!
A Párisi Udvar Hotel Budapest historizáló stílusú díszes épülete a Ferenciek terén, műemléki felújítás után.
(MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Schwindt-Kiss Andrea, a Párisi Udvar Hotel Budapest igazgatója arról beszélt, hogy az épület mindig kiemelt helyet foglalt el Budapest életében. Felújítása 2014-ben kezdődött, mára újra régi fényében tündököl, az ötcsillagos szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti – mondta.

 

(MTI)

Keresés az oldalon