Utazók 2021. március 22.

Teljesül egy álom: Lakóautóval szeli át Európát Veronika és Mihály

Fatima Utazók 2021. március 22.
Az ötvenes éveiben járó Uhl Veronika és Adányi Mihály mertek álmodni egy nagyot: egy évig tartó lakóautós utazásra indultak tavaly júliusban. A járványhelyzet sem szólhatott közbe - sőt, a páros úgy véli, még adott is az élményhez. Felejthetetlen kalandjaikról mesélnek a Nagy utazók sorozat új részében.

A Nagy utazók sok-sok évig feszített tempóban dolgoztak, munkájuk gyümölcse pedig egy lakóautós utazás szerte az európai kontinensen. A páros vallja: a pénz semmit sem jelent, ha nem olyanra fordítják, ami pozitív, amiből élmény származik. Már a koronavírus berobbanása előtt megálmodták: egy éven át szeretnék élvezni a szabadság érzését, így hosszú hónapokon át tervezgettek. Mihály eközben azon dolgozott, hogy egy olyan vállalkozást futtasson fel, amit online lehet végezni, így út közben is dolgozik, mellette tanul. Még a budapesti otthonát is eladta, amiből megvásárolták a lakóautót. Veronika állami munkahelye mellett magánpraxist vállalt, évekig gyűjtött, hogy nagy álmuk valóra váljon. Többek közt arról kérdeztük őket, miért pont lakóautóval indultak útnak, és meséltek hajmeresztő kalandjaikról is.

Fotó: I love utazás

Honnan jött az utazás szeretete?

Mihály: Már gyerekkoromban a szüleimmel is utazgattam, nem olyan sokat, leginkább a kommunista országok berkein belül. Nagyon kíváncsi természet vagyok, az hajtott, hogy új tájakat, kultúrákat, embereket ismerjek meg. Az is köztudott, hogy az utazás jobb állapotba hozza az embert, a környezetváltozásnak pozitív hatása van, kiszakadunk a szürke hétköznapokból. Ha nem is tudatosan, de ösztönösen érezzük, hogy jobb nekünk utazás közben – így vagyok ezzel én is.

Veronika: Én is mindig utaztam, szerintem a szabadságérzést így lehet a leginkább megélni. Amikor egyetemre jártam, a nyári szünetben volt, hogy elmentem stoppal Nyugat-Európába – mondanom sem kell, hatalmas élmény volt. Már akkor éreztem, hogy engem nem megszorongat a külföld, hanem felszabadulttá tesz. Később a gyerekeimmel is ugyanúgy utaztunk – akkor persze nem volt lakóautónk, egy kicsi furgonnal jártuk a világot. Noha a leggyakrabban egy-két hétre tudunk elszakadni, egy ilyen hosszú túra, mint a mostani, rendkívül felszabadító. Pont azt szeretem benne, hogy nincs megtervezve, sodródunk az árral. Azt azért kiemelném, hogy mi nem örököltünk pénzt, nem finanszíroz minket senki, tényleg sokat dolgoztunk. Hogy mi most ezt megtehetjük, az rajtunk múlott, senki sem nyújtott segítséget. Most is nagyon ésszel költekezünk, nem járunk étterembe, semmilyen urizálás nem folyik… Tény, az Isten pénzét is el lehetne költeni, mi inkább szerényen, de jól élünk.

M.: Valóban meghúzzuk a határokat, összesen 900 eurót költünk havonta – a biztosításon kívül minden benne van.

Tavaly nyár elején indultatok életetek kalandjára, akkor már javában tombolt a koronavírus. Megfordult a fejetekben, hogy elnapoljátok az utat?

V.: Akkor még nem tudtuk, hogy ekkora, egy éve tartó kálvária lesz a vírusból… Ha tudtuk volna előre, lehet, hogy gondolkodtunk volna halasztásban. Elindultunk, persze figyeltük a híreket, melyik országokat zárják le éppen. Próbáltunk úgy sakkozni, hogy ne egy pici országban maradjunk: például Belgium helyett inkább Franciaországban záródtunk volna be. A lakóautó egyébként egy külön műfaj, ha lezárnak megyéket, mi akkor is mehetünk… Most Spanyolországban vagyunk, akik itt élnek, ők mondták, hogy nem mehetnek át más tartományba – mi teljesen szabadon mozoghatunk. Egy helyen volt egy kis stop, amikor ősz elején Franciaországot teljesen le akarták zárni, otthonról sem lehetett kimenni, maximum egy órára – ekkor gyorsan átmenekültünk Spanyolországba. Egy huzamban levezettünk sok száz kilométert – a határon túl pedig új élet kezdődött. Nagyon ránk ijesztettek, ugyanis az út elején követtünk egy lakóautós házaspárt, akiket az első hullám ért itt Spanyolországban, ők megélték, hogy hónapokig tényleg nem lehetett kimenni sehová sem. Akkor azt gondoltam, ha megint ez következik, akkor köszönöm, én nem kérek ebből… Misi viszont máshogy döntött – az idő pedig őt igazolja.

#chateau #rom
Ez most egy várkastély a 13. századból, a Chateau de Gratot.
Vizesárokkal volt körülvéve, ahogy ez…

Közzétette: I Love Utazás – 2020. november 17., kedd

M.: Amikor elindultunk júliusban, akkor már beszéltek a második hullámról. Sokan mondták, hogy nem a legalkalmasabb az időpont az indulásra. Nekem az az elvem: amit nem tiltanak, azt szabad, így elindultunk – az zakatolt a fejünkben, hogy legrosszabb esetben visszajövünk. 

Miért pont a lakóautó mellett döntöttetek?

V.: Én egy furgonnal is eljöttem volna – mint a régi időkben -, azért választottuk a lakóautót, mert komfortosabb, hosszabb távon jobban el lehet lenni benne. Bármilyen idő van, bebújsz, és olyan, mintha otthon lennél.

M.: Először normál autóra gondoltunk, de számolgattunk: ha hostelekben szállunk meg, akkor 4-5 millió forintba került volna a szállás egy év alatt. Ha egy kis intim térre is szükségünk lenne és a legolcsóbb szállodákat nézzük, ahol van franciaágy és saját fürdőszoba, akkor 9 millióra rúgna ez az összeg, ráadásul ki- és beköltözni nagyon macerás lenne, így jött az ötlet, hogy menjünk lakóautóval. Ennek az avulási értéke szerintem körülbelül másfél millió forint… Másrészt sokkal több holmit tudunk magunkkal vinni és bárhol megállhatunk – akár aludni is -, ha akarunk. Úgy terveztük, hogy nem állunk be állandóan közösségi parkolókba, arra törekszünk, hogy minél szebb helyeken, a környezet közelében parkoljunk le. Mindenképpen akartam hozni motort és kerékpárt is – így jól jött egy olyan lakóautó, amiben ezeket is tudjuk szállítani.

Egy kényelmes otthon után nem volt furcsa néhány négyzetméternyi térbe költözni? Hiányzik valami otthonról?

M.: Az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Nekem sosem volt probléma, hogy az ismeretlent megismerjem, felfedezzek egy idegen helyet, a lakóautózással kapcsolatban viszont voltak olyan dolgok, amik – noha félelemmel nem töltöttek el –, bizony ki kellett lépnem abból a bizonyos komfortzónából. Példának említeném az első éjszakát, a kietlen, sötét helyeket, vagy amikor ott kellett hagynunk az autót és az értékeinket, amíg kirándultunk vagy várost néztünk. Kihívás volt az első pár hét, de ennyi idő elteltével már nagyon élvezem. 188 centi magas vagyok, szerencsére mindenütt elférek – nagyon szeretem a lakóautót, semmi hiányérzetem nincs. (nevet)

V.: Kezdetben picit furcsa volt, hogy minden egy helyen van, néhány négyzetméteren belül. Hiába túrázunk egész nap, amikor “hazamegyünk” és órákig egy helyben vagyunk, az azért különös. De ez nem panasz, összességében én is jól elvagyok a lakóautóban, nem hiányzik otthonról semmi. A családdal rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, semmivel sem vagyunk nehezebb helyzetben, mintha otthon lennénk.

Ért titeket bármi hátrány a járványhelyzet miatt?

M.: Észak-Spanyolországban egy alkalommal egy lakóautós parkolóban álltunk meg, egyik nap odajöttek a rendőrök és elküldtek minket. Portugáliában volt olyan, hogy egy-két múzeumot vagy kiállítást nem tudtunk megnézni, talán ennyiben befolyásolta negatívan a járványhelyzet az utunkat. Szerintem sokkal inkább előnyünk származott belőle: több helyen meg tudtunk állni, sehol nem volt tömeg. 

Persze az elején nem éppen azt tapasztaltuk meg, milyen a hangulat az utcákon – mivel kihaltak voltak -, mostanában már egyre nyüzsgőbb az élet például itt a spanyol városokban, nyitnak az éttermek, gyűlnek az emberek.

V.: Különös élmény egy pezsgő várost teljesen üresnek látni. Lisszabon 1930 óta járó, legendás villamosain több alkalommal is egyedül utaztunk… Ezt az érzést szerintem soha senki nem fogja átélni, csak az, aki akkor ott volt. Ezek egyszeri és megismételhetetlen esetek. Mi nem negatív dologként tekintettünk a lezárásokra, hanem a különleges atmoszférát éreztük át. Míg másoknak sajnálatosan a legrosszabb évük volt, addig nekünk a legjobb – el tudtunk jönni, megvalósítottuk az álmunkat, nagyon szép kalandokban volt részünk.

Elmondjam milyen volt Lisszabon?
Hát egészen biztosan nem olyan, mint ahogyan azt ti láttátok.
Először is totál…

Közzétette: I Love Utazás – 2021. február 26., péntek

M.: Többektől kapunk üzenetet, hogy ezekben az időkben mi tartjuk bennük a lelket, sokakban nosztalgikus érzékeset keltettünk, míg másoknak új terveket adtunk. Volt egy doktornő, aki leírta: nagyon stresszes az élete, neki az a kikapcsolódás, ha hazaér és megnézi a videóinkat. Jó érzés, hogy egy kis vigaszt tudunk adni másoknak. Éppen a napokban is hihetetlen sztoriban volt részünk: eredetileg nem mentünk volna Marbellára, mégis útba ejtettük, mert felkeresett minket egy 37 éve nem látott osztálytársam és egy házaspár, aki követ minket. Mindketten invitáltak, ha erre járunk, látogassuk meg őket. Noha kevés időnk van hátra, úgy éreztük, mindenképpen meg szeretnénk ejteni a találkozókat, így visszafordultunk. Meglátogattuk az osztálytársamat, felelevenítettük az emlékeket, majd átmentünk a házaspárhoz, a házuk mellett leparkoltunk. Jól összebarátkoztunk, mindent megmutattak a környéken, együtt motoroztunk, kimentünk a partra – egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy valakik kiabáltak: “Veronika, Veronika”. Veronika elindult feléjük, azt hittem, régi ismerősök, aztán kiderült, hogy ők is követőink a YouTube-on, felismertek minket. Hihetetlen volt az egész, még lelkesebbek lettünk. Összeismertettük a két itt élő házaspárt, sokat beszélgettünk, később is találkoztunk velük. Ez is egy olyan pozitív élmény, amit életem végéig mesélni fogok!

Mi a legemlékezetesebb élményetek az elmúlt hónapokból?

M.: Volt egy izgalmas helyzet, amikor Franciaországban a tengerparton egy szikla tetején álltunk meg, gyönyörű kilátással. Egész éjszaka esett az eső, megázott a talaj. Reggel, mikor el akartunk indulni, elásta magát az autó: a kocsi hátától 2 méterre tátongott egy óriási szakadék. Csúszott kifelé a gép, ráadásul senki nem volt a környéken, így segítséget sem tudtunk kérni… Veronika dobálta fel a köveket, én addig kiástam a kereket. Másfél óra alatt kiépítettünk egy utat az autónak – szerencsénk volt, hogy elállt az eső. A másik nagy élményt Gentben éltem át: besötétedett, és olyan szépen voltak megvilágítva az épületek, az összes ház, a folyó a hidakkal, kávézók… Annyira meseszerű volt a város az esti kivilágításban, hogy én ott férfi létemre bekönnyeztem, hálás voltam, hogy ezt láthatom. Elképesztő volt, nagyon meghatott. Azóta sok gyönyörű helyen jártunk, elkapott még néhányszor ez az érzés. 

Sevillában a főtéren parkoltunk le – mintha itthon a Hősök terén állnál meg. Amit nem tiltottak, azt „pofátlanul” megtettük.

V.: Az én nagy kalandom is Franciaországhoz kötődik, a rapszodikusan szeldelt, magas sziklás tengerpartnál, amit vadpartnak is neveznek. Egy sziklanyelven voltunk, és kicsit túlmentünk a “biztonságos határon” – belátom, ez vakmerőség volt. A Titanic című film nagyjelenetéhez tudnám hasonlítani, amikor a hajó orrában álltak a főszereplők. Odajutni sem egyszerű, visszafelé még nehezebb volt… Hogy fogok felmenni a sziklákon? Egy kis félelemérzet fogott el, komolyan beszélnem kellett magammal, hogy most ne pánikoljak be, hanem másszak, minden erőmmel próbáljak kapaszkodni. Volt egy pillanat, amikor mentőhelikoptert akartam hívatni, de csak másztam tovább. Akkor megfogadtam, hogy azért kicsit visszafogom magam… Fantasztikus élmény az is, hogy ha csupán néhány napra, de integrálódunk a helyiek közé, érezzük, hogy lüktet a város, látjuk, hogyan élnek az emberek.

 

 

 

 

 

 

Bejártátok Ausztriát, Németországot, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, Spanyolországot és Portugáliát. Mik a további tervek az út hátralévő részére?

V.: Nem akartunk mindent megtervezni, csak időtartamban döntöttünk az egy év mellett. Szerettük volna, ha szabadon sodródhatunk: ha megtetszik egy hely, ott kicsit több időt töltsünk el, ne legyünk egy konkrét tervezethez kötve. Én megőrülnék, ha be lenne szabályozva, mikor, meddig és hova megyünk… Most azonban már kezd szűkülni az idő, ezért elkezdtünk egy kicsit jobban tervezni – ez változhat attól függően, hogy alakul a vírus immár harmadik hulláma.

Mai szállásunk…

Közzétette: Veronika Uhl – 2021. március 3., szerda

M.: Csak nagy vonalakban volt megtervezve, hogy a partszakaszon megyünk végig. Sajnos sok minden ki fog maradni – például Madrid, kíváncsiak lettünk volna belső falvakra, gondolkodtunk azon is, hogy átmegyünk Marokkóba, Szardíniára és Korzikára egy kicsit, de a Covid és időhiány miatt ezeket egy másik utazás alkalmával látogatjuk meg. Csak 5 hónapunk van hátra, így április végéig maradunk Spanyolországban, egy hónapot töltünk a francia riviérán, Olaszországra pedig két hónapot szántunk – itt Rómáig megyünk majd -, hazafelé Szlovénián keresztül fogunk jönni. Hogy a jövő mit hoz, az nagyban függ a szabályozásoktól, de szeretnénk a hosszú teleket kihagyni, inkább melegebb vidékeken tölteni. Szerepel a bakancslistán Görögország, Skandinávia, a Brit-szigetek, egy Amerikai nagy körút… Szeretnénk 60 éves korunkig aktívan utazni.

Mit üzennétek azoknak, akik olvassák a sztoritokat?

V.: Akik nem tudnak vagy nem mernek utazni, ne halogassák, hanem vágjanak bele – akár egy közelebbi céllal, de próbálják megismerni ezt az élményt. Érdemes feszegetni a határaikat, ugyanis nagy meglepetések érhetik őket, mondjuk rájöhetnek, mennyi tartalékenergia lakozik bennük. Érdemes egy kis spontaneitást is belecsempészni az életbe: ha 10 programból csak egy nem tervezett, már az is jó, így lehet különleges élményeket megtapasztalni.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy természet apró csodái mennyi erőt adnak, ezek az élet legszebb dolgai. Vegyük észre a szépséget magunk körül, akár külföldön, akár a Tisza-parton, otthon. 

M.: Ha nem csak az utazást nézzük, hanem általában az életet, talán az lenne a tanácsom, hogy mindenki gondolja át, hogy akarja élni az életét. Ha úgy érzik, nem a sajátjukat élik, tűzzenek ki új célokat maguk elé, amiket lépésről lépésre meg lehet valósítani. Másrészről, ne csak az anyagi dolgokra figyeljenek, hanem ragadják meg a pillanatot, lépjenek ki a komfortzónájukból. Fejlesszék magukat az utolsó percig.

Továbbra is várjuk a Nagy Utazók nagy kalandjait!

Ha te is egyike vagy az utazás szerelmeseinek, és van mit mesélned, akkor küldj egy üzenetet az utazas@startlap.hu e-mail címre. Kérjük, röviden, mindössze pár sorban írd meg nekünk, hogy merrefelé jártál már eddig a világban. Az e-mailt a neved és elérhetőséged megadásával, a tárgy mezőben a “Nagy Utazók” megjelöléssel küldd el. Ezt követően szerkesztőségünk felveszi veled a kapcsolatot. Amennyiben úgy gondoljuk, élményeidet az olvasók is érdekesnek találhatják, a beszélgetésből cikk készül, amit közzéteszünk oldalunkon. Várjuk a jelentkezésed, hogy egy ország olvashassa a történeted!

Keresés az oldalon