Világ 2021. május 05.

Horvátországba is utazhatunk bármilyen oltással

Szloboda Csaba Világ 2021. május 05.
Magyarország és Horvátország megállapodott arról, hogy kölcsönösen elfogadja az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter azt mondta, már folynak a tárgyalások a szomszédos országokkal arról, hogy azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást, szabadon utazhassanak.

“Ma sikerült lezárni a tárgyalásokat Horvátországgal. Megállapodtunk arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk az egymás által kiállított oltási igazolványokat, és mindazok, akik oltási igazolvánnyal rendelkeznek, szabadon közlekedhetnek a két ország között.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – MTI/Varga György

Így azok a magyar állampolgárok, akik már megkapták az oltást, karantén és tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak Horvátországba” – hívta fel a figyelmet a külügyminiszter.

Hozzátette, hogy a technikai részletek a tárca konzuli szolgálatának honlapján lesznek megtalálhatók.

“Az utolsó technikai részleteket egyeztetjük a horvát partnerekkel, és a megállapodás még ezen a héten életbe fog lépni. Onnantól kezdve magyar és horvát állampolgárok oltási igazolvánnyal, korlátozás nélkül utazhatnak a két ország között” – mondta Szijjártó Péter.

Keresés az oldalon