Vidám fürdőzők helyett egy fürdési tilalomról szóló papír és egy átlépést tiltó lezáró szalag várja a fürdőzni vágyókat Fadd nagyközség strandján.
A Fadd-Dombori II. számú strand péntektől határozatlan ideig zárva tart bakteriális szennyezés miatt
– derült ki Fadd nagyközség Facebook-oldaláról.
A vizsgálat szerint Enterococcus baktérium okozza a problémát, amelynek lehetséges forrásairól érdemes tájékozódni, hiszen ezek döntően emberi tevékenységből származhatnak – közölték. A település hangsúlyozta, hogy a vízminőségi vizsgálatok rossz eredménye nem áll összefüggésben a napokban történt vízpótlással – ezt igazolja azt is, hogy a többi mintavételi helyszínen nem találtak problémát.
Hétfőn kontrollvizsgálatot végeznek, és igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a II. számú strand már a jövő héten újra megnyithasson a csobbanni vágyók előtt. Kiemelték, hogy
az I. számú strand zavartalanul működik, ott továbbra is várnak minden strandolót.
A tervezett zenei eseményeket nem érinti a strand lezárása: szombaton indul a koncertsorozat, egymás után három fellépővel, akik délután 2-től estig szórakoztatják az érdeklődőket. Vasárnap is lesz zene, délután négy órától. A részletes programot ide kattintva találod.
Nem ez az első alkalom, hogy a Fadd-Dombori II. számú strandot bakteriális szennyezettség miatt le kell zárni a fürdőzők előtt: csaknem napra pontosan két évvel ezelőtt, 2023 augusztusában a a Fadd-Dombori I. és II. számú strandon is fürdési tilalmat rendeltek el.
Az önkormányzat akkori tájékoztatása szerint nagyobb mennyiségű fekália került a holtág vizébe,
és az okozta a vízminőség hirtelen leromlását.

