Így fedezte fel Európát egy korabeli angol arisztokratagyerek – Utazás a történelemben VI. rész

Balázs
A mai modern turizmus gyökerei a 17.-18. századig nyúlnak vissza, ekkoriban volt ugyanis divatja a „Nagy útnak”.

A korábbi részekben megnéztük, hogyan alakult ki a tömeges turizmus az Osztrák-Magyar Monarchiában, illetve azon belül is Magyarországon. Most pedig egy jelentőset lépünk vissza az időben, majd 200 évet és megvizsgáljuk, honnan indult el az a szokás, hogy az emberek a puszta kíváncsiságból útra keljenek. Ezt a 17. századi Angliában Nagy útnak (Grand Tour) hívták és persze nem kizárólag a szórakozásról szólt. Elsősorban az arisztokrácia ifjúsága kerekedett fel világot látni egy generációkon át öröklődő hozzávetőleges útiterv mentén. Az utazás célja az öreg kontinenssel való megismerkedés, különféle ismeretek megszerzése volt, olykor ez tanulást jelentett a korszak híresebb egyetemein, vagy csak a francia nyelv és etikett elsajátítását. Tulajdonképpen a 20. század második felének angol hullámáig Európában a diplomácia nyelve a francia volt (nem véletlen, hogy a közvetítő nyelv szinonimája a mai napig a lingua franca, azaz frank nyelv) és műveltebb körökben megkövetelték az ezzel járó viselkedési szabályok ismeretét is, nem beszélve a tánc és vívástudásról, amit ekkoriban szintén a franciáknál tanult meg a fél kontinens.

Párizs egy 18. századi várostérképen.
Párizs egy 18. századi várostérképen. (Forrás: Photo12/UIG/Getty Images)

Emellett a Nagy út azt a célt is szolgálta, hogy az arisztokrata csemeték olyan javakkal gazdagodjanak, amelyeket máshogy körülményes lett volna beszerezni. Például értékes és ritka köteteket vásároltak útközben csak úgy, mint neves mesterektől rendeltek meg ekkor festményeket és egyéb szuvenírekre is szert tettek.

Az így szerzett javakat aztán hajókra pakoltatták, amik ha szerencséjük volt, visszavitték a portékákat Angliába.

Kevésbé szerencsés esetben meg kitört közben egy háború és a rakományt szállító hajó úgy járt, mint a Westmorland, amit 1779-ben az amerikai függetlenségi háborúba frissen beszállt franciák fogtak el és a rajta talált értékeket egy spanyol piacon árverezték el.

 

Az út

Nézzük is meg, hogy milyen útvonalon közlekedett egy tipikus, világot látni akaró, korabeli angol arisztokratagyerek.  Persze az útvonal nem volt kőbe vésve, simán el lehetett térni tőle és onnantól kezdve az utazó vállalkozó kedve és a pénztárcája tudtak csak gátat szabni a kalandoknak. Rendszerint az angliai Doverből indultak útnak, aztán az akkor a hadi helyzet függvényében spanyol, vagy holland lázadók kezén lévő, ma Belgiumhoz tartozó Ostendben, vagy a franciaországi Calaisben, illetve Le Havreban szálltak partra. Itt felfogadtak egy idegenvezetőt és ha jól el voltak eresztve anyagilag, akkor mellé még egy seregnyi szolgát is. Kocsit béreltek, esetleg vásároltak is egyet (hiszen az út végén is simán el lehetett azt adni egy tök másik városban), vagy újra hajóra szálltak és a Szajnán felcsorogtak Párizsba, vagy a Rajnán Bázelbe.

Párizs a korszak európai kultúrájának központja volt, így kihagyhatatlan volt a világ dolgaival csak épp ismerkedő arisztokrata csemeték számára, akik itt az udvari viselkedést és nem utolsó sorban a nyelvet sajátították el.

Ekkoriban nagyon lenézték azt a jobb körökben mozogni próbáló embert, aki nem beszélt franciául, emellett gyakorlati haszna is volt a nyelv ismeretének, valamint az itt szerzett kapcsolatoknak, hiszen ezeket könnyedén kamatoztathatta az ifjú főnemes hazatérte után, ugyanis jó eséllyel előbb-utóbb valamilyen vezetői szerepet osztottak rá.

Alpesi tájkép a 19. századból.
Alpesi tájkép a 19. századból (Forrás: Heritage Arts/Heritage Images via Getty Images)

A párizsi tanulás és mulatozás után rendszerint Svájc volt a következő célpont, azon belül is gyakran Genf (mint a reformáció európai központja) vagy Lausanne, ahonnan egy nehézkes és megterhelő út várt az utazóra és kíséretére, ugyanis át kellett kelniük az Alpokon, hogy Itáliába (ugye ekkor még nincs olyan, hogy Olaszország) jussanak. Erre a Nagy Szent Bernát-hágót használták hagyományosan, itt ha elég nagy volt a kíséret, akkor azok szétszedték és darabokban vitték át a hágón a hintót, más esetben pedig el kellett adni és átérve egy újat kellett venni, mert a hágó kocsival ekkoriban járhatatlan volt.

Itália

Miután megérkeztek Itáliába, az utazók meglátogatták Torinót (és néha Milánót), majd néhány hónapot Firenzében töltöttek, ahol jelentős angol-olasz közösség működött, megcsodálták az Uffizi képtárat, majd miután elteltek a várossal, folytatták útjukat Pisa érintésével Padovába, Bolognába és Velencébe.

A britekben Velencéről az az elképzelés élt, hogy a város a „vonzó itáliai dekadencia helyszíne”, ez az elgondolás Velencét a Nagy út megkerülhetetlen kulturális díszletévé tette.

 

Velence a 18. század közepéről.
Velence a 18. század közepéről. (Forrás: Print Collector/Getty Images)

Velencéből aztán az ifjak az örök városba mentek, hogy tanulmányozzák Róma ősi romjait, valamint a festészet, szobrászat és építészet remekeit. Ha rendelkeztek bőven pénzzel, akkor elmehettek a korszak népszerű festőihez, Pompeo Batonihoz, vagy Carlo Marattához és elkészíthették a portréjukat. Néhány utazó Nápolyba is ellátogatott, hogy zenét tanuljon, és (a 18. század közepe után) felkeresse a nemrégiben felfedezett Herculaneum és Pompeii régészeti lelőhelyeit, és ha úgy tartotta kedvük, illetve ha volt hozzá bátorságuk, megmászhatták a Vezúvot is. A század végén, illetve a 18. század elején a kalandvágyóbbak, elmehettek egészen Szicíliáig, vagy megnézhették Máltát, de akár bemerészkedhettek az Oszmán Birodalomba, a mai Görögország területére is, ám rendszerint a Nagy utak végállomása Nápoly volt.

Itáliai tájkép a 18. század végéről.
Itáliai tájkép a 18. század végéről (Forrás: Heritage Arts/Heritage Images via Getty Images)

Érdekes, hogy az utazás sokakat mérsékelten nyűgözött le, a Nagy út hatására gombaként szaporodó útleírásokban sokszor csalódottan írnak az ifjak arról, hogy a városok egyáltalán nem hasonlítanak arra a képre, amit magukban kialakítottak róluk. Nem szabad elfelejteni, hogy ezen fiatal nemesek jó része klasszikus műveltséggel rendelkező, olvasott, de valamelyest naiv ember volt, így sokuk valóban megdöbbent, amikor Rómába érve nem a Forumon sétálgató tógás bölcsek, vagy Firenzében nem a Medici-korszak pompája fogadta őket, hanem ugyanúgy szatócs, hentes és egyéb üzletek, nem beszélve a fogadókról és a kocsmákról, mint akár Londonban.

A Róma melletti Ariccia-ról, a Nagy út egyik kedvelt állomásáról készült rajz a 18. század közepéről.
A Róma melletti Ariccia-ról, a Nagy út egyik kedvelt állomásáról készült rajz a 18. század közepéről. (Forrás: Sepia Times/Universal Images Group via Getty Images)

Itáliát végül hátrahagyva észak felé az utazók az Alpokon átjuthattak Európa német nyelvterületeire, meglátogathatták Innsbruckot, Bécset, Drezdát, Berlint és Potsdamot, esetleg előadásokat hallgathattak a müncheni vagy a heidelbergi egyetemen. Innen még megjárhatták Hollandiát és Flandriát, majd visszatértek a Csatornán át Angliába.