Belföld 2020. november 22.

A hírességeket is vonzotta a Magas-Tátra a Monarchiában – Utazás a történelemben IV. rész

Balázs Belföld 2020. november 22.
A különféle gyógyfürdők és a tenger mellett nagy népszerűségnek örvendett a korabeli Magyarországon a hegyvidéki turizmus is, melynek célpontjai között az első helyen a Magas-Tátra állt.

Nem véletlen, hogy a Magas-Tátrát időnként miniatűr-Alpoknak is nevezik, hiszen a hegység akkori, magyarországi területén nagyjából mindent meg lehetett találni, amiről az Alpok is nevezetes volt, leszámítva a gleccsereket. Ezért is egyáltalán nem meglepő, hogy mélyen megihlette az arra járó művészeket. Az 1840-es évek közepén Petőfi is eltöltött három hónapot a Szepességben, akkor írta ezt a Tátráról az Úti jegyzetek című prózai művében:

„Nagyon resteltem azt a históriát, hogy csak egy napomat szántam Késmárknak, s akkor sem láthattam az eső miatt a Kárpátokat onnan, ahonnan legjobban láthatni. Azonban szerencsémre másnap reggel korán indultunk; ott feküdt még a Tátra egész pompájában, mint valami alvó szép leány, ki álmában lehányta takaróját, mely bájait leplezte. Gyönyörittasan szemléltem egy darabig… mert aztán fölriadt – tán a kocsizörgésre – s mintegy elszégyenülve burkolta magát ködpaplanába… a Tátra… a szép leány.”

A Magas Tátrában a Csorba-tó, 1913-ban.
A Csorba-tónál a Magas-Tátrában, 1913 (Forrás: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán)

Vasút és tüdőbaj

A terület, mint ahogyan azt az Adriánál is láthattuk, akkor válik komolyabb turista paradicsommá, amikor az 1870-es évek elején a Tátra kapujának is nevezett Poprádra eljut a vasút.

Onnantól felgyorsultak az események és egymás után alakultak ki a népszerű üdülőtelepek, először Ótátrafüreden, majd jött Csorbató, Újtátrafüred és Tátralomnic.

Természetesen a környéknek megvoltak az egészségügyi előnyei is, hiszen a magas, hegyvidéki levegőt a korszakban a tuberkulózis tüneteinek enyhítésére ajánlották. Így történt, hogy a magyarországi első, kifejezetten TBC-s betegek számára emelt szanatóriumot Újtátrafüreden rendezte be a hazai magashegységi klímaterápia úttörője, Szontagh Miklós.

Szontagh Miklós és felesége.
Szontagh Miklós és felesége (Forrás: Wikipédia)

A gyógyulást keresők mellett a kalandvágyóknak is remek kikapcsolódást biztosított a Tátra, hiszen a Trianon előtti Magyarországon, ha az ország legmagasabb hegycsúcsát kereste az ember, akkor nem a Mátrába ment a Kékes-tetőre, hanem a Tátrába és megmászta a 2 655 méter magasan álló Gerlachfalvi-csúcsot, vagy az attól nem sokkal elmaradó Tengerszem-csúcsot. Ha pedig elfáradtak a hegymászásban, akkor akár meg is pihenhettek a Halas-tónál, ami a Tátra legnagyobb tava és a 19. század második felében egy érdekes határviszály is kirobbant a birtoklása fölött Magyarország és a birodalom másik tagja, Galícia között.

Határviszály és idelátogató hírességek

A problémák ott kezdődtek, hogy a Tengerszem-csúcs, illetve a Halas-tó környékén nem volt egyértelműen lefektetve a két terület közötti határ és amíg a turizmus fel nem futott, tulajdonképpen senkit nem érdekelt, hogy a gyér rengetegtől és magas hegycsúcsoktól övezett terület pontosan kihez is tartozik. Igen ám, csakhogy az idegenforgalom megjelenésével minden megváltozott, innentől kezdve már nagyon nem volt mindegy, hogy a Tátra legszebb részének tartott terület kinek a birtokában van.

 

 

 

A történet akkor mérgesedett el, amikor a turizmust támogató, gróf Władysław Zamoyski, a korszak ismert lengyel diplomatája, karókat veretett le a területen, jelezvén, hogy ez az ő birtoka, viszont a területet a magyar oldalról magáénak vélő Hohenlohe herceg ezeket a karókat nem csak kihúzatta, hanem az incidens megismétlődését elkerülendő, egy erdővéd-lakást kezdett építtetni, ám azt a lengyelek lerombolták. Utána Hohenlohe emberei a csendőrökkel tértek vissza, akik elkergették a lengyeleket, majd jött még több lengyel, akik meg a csendőröket kergették el.

Ez a probléma aztán végigkíséri a Monarchia életét, a két terület közötti tartós határvonalat csak az első világháború utáni rendezések alatt húzzák meg.

 

A Magas-Tátra a magyarországi fürdőkkel ellentétben nem csak amolyan helyi látványosság volt, hanem szép számmal vonzotta a külföldi vendégeket is. Járt itt a híres kémikus Marie Curie, de Sigmund Freud is, akiről magyar tanítványával, a háború alatt katonaorvosként szolgáló Ferenczi Sándorral és annak egy kollégájával, Gonda Viktorral közös fotó is készült itt.

Sigmund Freud a Magas Tátrában 1917-ben.
Sigmund Freud, Ferenczi Sándor és Gonda Viktor a Tátrában, 1917-ben. (Forrás Imagno/Getty Images)

Megfordult a Tátra hegyei között Jan Matejko is, aki a korabeli lengyel történeti festészetnek kb. akkora alakja volt, mint nálunk Benczúr Gyula. A hazai festők közül báró Mednyánszky László és Csontváry-Kosztka Tivadar is szívesen időzött itt.

„A nyarat a Magas-Tátrában töltöttem, s a Tarajkán, a Szilágyi Dezső emléknél állapodtam meg. Innen gyönyörködtem a nagy tarpataki vízesésben, a Lomnici csúcs és társainak büszkeségében; a középormon levő eleven sziklák világítása és a mélységnek kifejezhetetlen távlata hatott rám” – emlékezett Csontváry a Tátrára az Önéletrajz című munkájában.

„A Tátra hegylánca úgy áll most is, ahogy azt százezernyi évek előtt a földalakító istenerő az izzó földrétegen át előretolta. Szürke gránit és alpesmész az, egymáson keresztültörve”

– írta Jókai a Tátráról az egyik legérdekesebb művében, A jövő század regényében, melynek egy fejezete a hegységben játszódik. Jókai előszeretettel használta fel az utazási élményeit az írásaiban, sőt, ezeknek egy külön gyűjteményt is szentelt Útleírások címen. Egyébként a Magas-Tátra nemzetközi népszerűségét jól mutatja, hogy Magyarország első golf pályáját is itt építették meg 1908-ban és rá egy évre már nagy sikerű nemzetközi versenyt rendezett itt a Tátra Club, több angol, illetve ír versenyzővel. Persze az előkelő környezethez hasonló színvonalú szállás is dukál, úgyhogy a 20. század első éveiben egymás után nyitnak meg a gazdagabb osztályok minden kívánságát kielégíteni igyekvő Grand Hotelek a hegységi üdülőtelepeken.

A Magas-Tátra volt a csúcs

Nem akarunk úgy tenni, mintha a korabeli Magyarországon nem lettek volna még hegyek, ám a Magas-Tátra népszerűségét és látogatottságát egyikük sem tudta megközelíteni. Persze ettől még találni turistát a korszakban a Fátrában és a Mátrában is, illetve az erdélyi havasokban is, ám ez utóbbi a korszakban nem volt annyira felkapott úti cél, mint azt a Trianon utáni Erdély-romantika intenzitásából gondolnánk. Hiába fáradozott az 1890-es években Bethlen András földművelésügyi miniszter a gyalui havasok melletti üdülőtelepek felállításán, sajnos a korszakban Erdély túlságosan távol volt mindentől ahhoz, hogy komoly turizmust tudjanak ott lebonyolítani. Így végül az idegenforgalom fellendítéséért fáradhatatlanul tevékenykedő Bethlen Andrást végül nem a Hideg-Szamos völgye környéki, hanem a lillafüredi üdülőtelep megteremtőjeként ismerjük ma.

Keresés az oldalon