Megvan a világ legjobb városa családosoknak: nem véletlenül imádják a szülők
Aki kisgyerekes családban él, és van otthon tévéje, jó eséllyel találkozott már Brisbane-nel, még ha nem is tudatosult benne, hol jár. A világszerte népszerű Bluey című animációs sorozat ugyanis ebben az ausztrál városban játszódik, és sokat merít abból az életérzésből, amelyet a helyiek nap mint nap megtapasztalnak. A sorozat egyik nagy titka éppen az, hogy nem csak egy családról szól, hanem az egész város hangulatáról is: arról a könnyedségről, amelyet nehéz pontosan megfogni, de annál könnyebb észrevenni – írja a Travel and Leisure.
Alli Forde, a Travel + Leisure szerzője néhány éve költözött Brisbane-be a családjával. Mint írja, akkor döntöttek az ausztráliai élet mellett, amikor gyereket vállaltak, és felmerült bennük, hogy talán egészen más lehet családot alapítani a világ másik felén. Férje, aki Brisbane-ből származik, nem is tekintett kockázatként a költözésre: biztos volt benne, hogy a város jobb terep lesz a gyerekneveléshez.
A szerző Newport Beachről, Kaliforniából érkezett, amely papíron nem könnyen felülmúlható hely. Az amerikai megélhetési költségek, a közhangulat és a családi élet körüli nyomás azonban egyre inkább abba az irányba terelte őket, hogy kipróbáljanak valami mást.
Egy friss globális rangsor Brisbane-t nevezte meg a világ legjobb városának a családalapításhoz és gyerekneveléshez.
A listán Sydney és Melbourne is bekerült az első hét közé, ami jól mutatja, hogy Ausztrália nagyvárosai különösen erősek ebben a mezőnyben. Elsőre könnyű lenne azt mondani, hogy Brisbane sikerének titka a kellemes klíma, a sok tér, a természet közelsége vagy a szabadtéri életmód. Ezek valóban sokat számítanak, de a szerző szerint a kép ennél összetettebb. A döntő különbséget inkább az adja, ahogyan a város és a társadalom viszonyul a gyerekekhez és a családokhoz. Ez nehezen mérhető, mégis azonnal érezhető.
Brisbane nem óriási város, és nem is akar annak látszani. Kevesebb mint hárommillióan élnek benne, a tempója pedig ehhez igazodik: lassabb, nyugodtabb, kevésbé sürgető. Az elszigeteltebb földrajzi helyzet és a kisebb népsűrűség miatt az élet egyszerűbbnek, áttekinthetőbbnek tűnik. Ambíció persze Brisbane-ben is van, de nem uralja a mindennapokat. Kevésbé erős a folyamatos teljesítménykényszer: az a finom társadalmi nyomás, hogy az embernek mindig többet, jobban, gyorsabban kellene csinálnia.
Az anyaság itt önmagában is elég
Ausztráliában az anyaság sokkal inkább önmagában értelmezhető élethelyzetnek tűnik, nem pedig valaminek, amit minél gyorsabban össze kell egyeztetni a produktivitással. Ebben nagy szerepe van a szülői szabadság rendszerének is. Az államilag finanszírozott támogatások valódi időt adnak a családoknak arra, hogy felépüljenek, alkalmazkodjanak az új helyzethez, és együtt legyenek a gyerekkel anélkül, hogy azonnal vissza kellene térniük a munka világába.
Ez nemcsak jogszabályi kérdés, hanem kulturális hozzáállás is.
Itt teljesen normális, hogy egy kisbaba érkezése egy időre fontosabb lehet annál, hogy valaki minden e-mailre azonnal válaszoljon.
Egy nagy amerikai városban könnyű névtelennek maradni, Brisbane-ben viszont sokkal átjárhatóbbak a határok. A postás megáll beszélgetni, az emberek megjegyzik a gyerekek nevét, és a mindennapi kis találkozásokból lassan valódi közösségi érzés épül. Külföldiként ez eleinte akár furcsának is hathat, mintha folyton átlépnék a határaidat. Idővel azonban inkább azt jelenti: az ember tartozik valahová. Gyereknevelésnél ez különösen sokat számít.
Parkok, mezítlábas óvodák és délutáni grillezések
Brisbane-ben a családos hétvégék ritmusát többnyire a gyerekek adják: sport, születésnapi bulik, hosszú délutánok a parkos délutánok. A városban több mint kétezer park található, és ezek nem puszta zöld foltok a térképen, hanem a közösségi élet fontos helyszínei.
Az egyik helyi parkot hatalmas BMX-pálya szegélyezi, délután háromra pedig megtelik rollerekkel, focilabdákkal, babakocsikkal. Késő délután aztán sokan átsodródnak valamelyik szomszéd kertjébe, valaki begyújtja a grillt, a gyerekek pedig maguktól kezdenek játékba, gyakran egy kis hátsó kerti krikettbe. Ez a természetesség hétköznap is megmarad. Az ovik tágasak, nagy udvarral. Tyúkok és víziagámák járkálnak a kertben, a gyerekek mezítláb rohangálnak, és rendszeresen kirándulnak egy közeli patakhoz. A korai nevelésben nem az írás-olvasás vagy a gyorsszámolás áll a középpontban, hanem a szabad játék, lehetőleg minél többet a szabadban.
Az óvodapedagógusok közül sokan évek óta ugyanott dolgoznak, ami folytonosságot ad a családoknak. Így az intézmény nem pusztán egy szolgáltatásnak tűnik, amelyet az ember igénybe vesz, hanem egy közösségnek.
Egy társadalom, ahol nem illik túl komolyan venni magunkat
A mindennapokat átszövi egy jellegzetes ausztrál földközeliség is. Az ausztráloknak külön kifejezésük van arra a társadalmi reflexre, hogy nem kedvelik, ha valaki túl nagyra tartja magát: tall poppy syndrome. A gyakorlatban ez egyfajta kiegyenlítő hozzáállást jelent. Légy normális, viselkedj rendesen, és ne vedd magad túl komolyan. Ehhez jön az is, hogy az ausztrál naptár mintha eleve a családi élethez igazodna. Az embereknek négy hét éves szabadság jár, és ezt többnyire ki is veszik. A tanév rövidebb szakaszokra tagolódik, közben kéthetes szünetekkel és hosszabb nyári vakációval.
A családi háló is erősebbnek tűnik.
A válási arány Ausztráliában alacsonyabb, a házasságok pedig sokszor stabilabbnak látszanak. A nagyszülők gyakran a közelben élnek, és aktívan részt vesznek a gyerekek életében. A gyereknevelés így nem zárt rendszer, amely kizárólag egyetlen háztartás falai között történik, hanem sokkal inkább megosztott, közösségi ügy. Ehhez kapcsolódik az ausztrál „mateship” fogalma is, amelyet nehéz pontosan lefordítani. Lényege valahol a bajtársiasság, az összetartás és a kölcsönös figyelem között van. A hétköznapokban ez apróságokban látszik: valaki tartja a helyed a sorban, figyel a táskádra, vagy fél percre leköti a kisgyerekedet, amíg kifizeted a kávét. Nem nagy gesztusok ezek, mégis sokat adnak hozzá ahhoz, hogy az ember kevésbé érezze magát egyedül.
Sydney és Melbourne más tempót hoz, de ugyanarra épít
Sydney és Melbourne másképp működik, de hasonló alapokra épül. Sydney globális nagyváros, ennek megfelelő infrastruktúrával és árakkal, mégis erősen jelen van benne a szabadtéri, családbarát életmód. Melbourne ezzel szemben változékonyabb időjárású, kicsit beltéribb, más ritmusú város. A családi élet tempója is eltérő, de az alapgondolat ugyanaz: Ausztráliában a család nem valami, amit be kell szorítani az életbe. Sokkal inkább az a keret, amely köré az élet szerveződik.
Ez a turisták számára is fontos. Ugyanazok a feltételek, amelyek ezeket a városokat jó hellyé teszik a gyerekneveléshez, családi utazási célpontként is különösen kényelmessé teszik őket. Az infrastruktúra adott, a kávézók nemcsak eltűrik a gyerekeket, hanem gyakran kifejezetten számolnak velük.
A babyccino, vagyis a gyerekeknek szánt habos, kávé nélküli ital nem különlegesség, hanem teljesen megszokott része a kávézós kultúrának.
Brisbane pedig a 2032-es nyári olimpia közeledtével egyre inkább reflektorfénybe kerül. Nemcsak lakóhelyként, hanem utazási célpontként is olyan városnak tűnik, amely a családos látogatók számára is jól működik.
Nem tökéletes, csak sok szempontból könnyebb
Mindez persze nem jelenti azt, hogy Brisbane valamiféle hibátlan családi paradicsom lenne. A város párás, a tempója néha túl lassúnak érződhet, és a cikk szerzőjének azért gyakran van honvágya.
Mégis, évek összehasonlítása után arra jutott, hogy Kaliforniát és Brisbane-t össze sem lehet hasonlítani.
A rangsor szerinte nem egyetlen tényezőn múlik. Brisbane-ben az élet egyszerűbbnek és kevésbé zsúfoltnak hat, így több figyelem marad arra, ami igazán számít. A város legnagyobb erénye talán éppen az, amit egyetlen kutatás sem tud teljesen megragadni: a családot nem kellemetlenségként kezeli, amely köré valahogy szervezni kell az életet, hanem természetes, látható részeként a mindennapoknak.
Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le a legérdekesebb cikkekről!
Ajánljuk még:
A világ egyik legdrágább lakóépülete 175 méter magas, és egy...
Képeken a világ legszebb falva: még soha nem láttunk ilyen...
„Horvátország, szeretünk, de nem jövünk vissza” - kiakadtak...
Egyre többen akasztanak bögrét a hotelajtó kilincsére - nem...
Viszlát, Horvátország! Homokos tengerpart csábít 2 órára...
